Tekergő

Eljő a jeges

2012-01-21T12:55:00.001+01:00

Szakasz: Mátraszentistván - Mátraháza (20. sz. túra része)

Táv: 14,2 km (túrafüzet szerint)

Időpont: 2011. december 29.

Résztvevők: Zita, Királylaci és Forczek Erika mv.
A menetidő kb. 5 óra volt.
Megszerzett pecsétek száma: 5

Bár a helyzet nem volt annyira tragikus, mint amennyire első pillanatra tűnt, de azért talán mégsem indokolatlan Eugene O'Neil amerikai szerző drámájának címét kölcsönvenni ehhez a bejegyzéshez.

A túra ugyanis azért sikerült ilyen töredékesre a résztvevők számát illetően, mert a törzscsapat másik fele kissé megrettent az utakat és az erdőt vastagon borító jégpáncéltól. Hogy aggodalmuk nem volt teljesen alaptalan, az 1 perc buszozás után bebizonyosodott, mert meg kellett állni, hogy egy, az árokba csúszott kocsit kimentsünk.

Szóval a találkozó a megbeszélt időpontban létrejött Mátraházán, de az óvatosabbak (akiik nevét fedje diszkrét homály) úgy döntöttek, hogy most akkor inkább nem vágnának neki a jeges Mátrának. Mi azonban már amúgy is itt akartuk tölteni az év hátralévő részét, hát lesz, ami lesz alapon nekivágtunk. Mitagadás, az első 1,5 kilométer Mátraszentistvánon és Mátraszentimrén keresztül nehéz és veszélyes volt a jeges betonon, amit csak súlyosbított, hogy alig találtunk nyitva lévő kocsmát, hogy a biztos járás kedvéért igyunk egy pálinkát.

Amikor azonban a falu túlsó végén elértük az erdőt, minden egycsapásra megváltozott. A hóba taposott ösvényen egészen biztonságosan lehetett haladni. Talán a nagy nehezen megszerzett pálinkának is része volt abban, de lehet, hogy inkább a Galyatetőre vezető út meredeksége tette, hogy hamarosan lekerültek a pulóverek is.

A ködből kibontakozó, néhol zúzmarás, néhol pedig jégpáncélba öltözött fák nagyszerű látványt nyújtottak, és újra igazolták: túrázni télen is élmény. Mire felértünk a Galyatetőre, még a nap is kisütött (pontosabban felkapaszkodtunk a felhő fölé, ahol - mint az köztudott - mindig kék az ég. Jókedvünket a hazai szendvicsek mellé beszerzett némi forralt borral és a Hegyi Kisvendéglő specialitásával, a juhtúrós savanyú káposztával fokoztuk.

Galyatetőről már csak lefelé megyünk - nyugtatgattuk magunkat, ami nagy darabon így is volt, csak a Nyírjesi erdészház utáni szakasz lihegősített meg bennünket. Igaz, hogy a szintemelkedés csak 162 méter, de ez egy bő egy kilométeres szakaszra esik, úgyhogy kellett kapaszkodni a hegyoldalban rendesen. Közben visszamentünk a felhő alá, és az időjárás is melegedni kezdett.

A fákra rakódó vastag jégkéreg megrepedezett, és az avarra hullott, mi pedig úgy éreztük, mintha üvegcserepeken jártunk volna. Egészen különleges élmény volt!

A Vörösmarty fogadóban is szívesen megittunk volna egy forralt bort, de a kapu zárva volt, és a fogadósné csak a tornácról kikiabálva kérdezte, hogy mit akarunk. Mondtuk, hogy pecsételni, mire ő azt felelte, hogy akkor kihozza a bélyegzőt, de inkább ne jöjjünk be, mert el van engedve a kutya. Ez meggyőzően hangzott, a pecsét is megérkezett, de a forraltborozás elmaradt. Na majd bent Mátraházán! - gondoltuk, de ez se jött be, mert a buszmegállóba, ahol az utolsó pecsétet megkaptuk, épp akkor érkezett be a kecskeméti (!) busz, amely volt olyan szíves, és hazavitt bennünket - nem Kecskemétig, csak a a szállodáig.

A túráról további képek a szokott helyen.

A beszámolóhoz tartozik még, hogy késő délután havazás indult, és másnap gyönyörű időben nagyszerű túrát tettünk a Kékesre, s bár az Önök szerény krónikása a Kék Túra útvonalán kapaszkodott fel, ide csak egy képet illeszt a sípályáról elé táruló látványról, de tekergőként megtett szakaszként majd azt örökíti meg, amikor ismét együtt lesz a csapat.

Ki mondta, hogy a tavasz a legszínesebb évszak?

2011-11-20T08:41:00.009+01:00

Szakasz: Hévíz - Vállus (3. sz. túra vége, 4. sz.túra első fele))

Időpont: 2011. november 19.

Résztvevők: Király Laci, Mariann, Sz. Kis Ági, és Sz. Kis Laci.

Táv: 17,5 km a GPS szerint, mert Keszthelyen csak egyenesen átvágtunk, és ez rövidítette az útvonalat. A tiszta menetidő 3:51 volt, emelkedés alig volt, osszesen 220 m-t mentünk fölfelé.

A jelentkezők kis száma miatt úgy döntöttünk, hogy nem utazunk el már előző este valahová Keszthely környékére, hogy ott aludjunk, és kényelmesen elérjük reggel 8:01-kor Válluson a buszt, hanem kora hajnali indulással lendületből tesszük meg az év utolsó előtti túráját. Ehhez negyed ötkor kellett kelni reggel ...

... de ez aztán akkora lendületet adott, hogy nagyobb megállás nélkül, ahogy mondani szokás "egytrappban" lenyomtunk 17,5 kilométert, csak egyszer álltunk meg a TESCO-ban, de erről majd később. Mariannból a végére előtört a sportember, és lelkesen ünnepelte a 4,7 km/órás átlag-sebességi csúcsot, amit ezen a túrán elértünk.

A buszt egyébként kényelmesen elértük még úgy is, hogy beugrottunk a keszthelyi állomásra előtte, hogy pecsételjünk, mert azt már tudtuk, hogy le akarjuk vágni a város belső részét érintő túraszakaszt. Pontban 9-kor készítettük el az induló képet a hévízi gyógyfürdő buszmegálló melletti bejáratánál. Igen megnyerő volt a fürdő környékének rendezettsége, és izgalmas a hideg reggelben felszálló gőzökből kibontakozó fürdőház látványa.

Az igazi élményt azonban mégiscsak a Hévíz-Keszthely bicikliút első szakasza jelentette furcsa, lombhullató fenyőivel - igazán szép látvány volt.

A teljesen sík kerékpárúton jó ütemben haladva értünk Keszthelyre, ahol - mint említetten - levágtunk egy nagy hurkot, amelyet nyilván azért iktattak a túrába a szervezők, mert itt van az előző szakasz vége, és a következő kezdete, ezt szerencsés a tömegközlekedéshez kapcsolni (plusz a Festetics kastély, amelyet ezúttal mi kihagytunk.)

Keszthely másik végén, ahol a térkép szerint le kellett térni Gyenesdiás felső széle irányába egy jó megtermett TESCO áruház állta az utunkat - szinte szó szerint, mert hogy egy darabig láttuk a kék jelzést, de aztán az áruház mögötti útépítés lényegében megoldhatatlan feladat elé állított volna bennünket, ha nincs velünk a mindentudó GPS.

Kellemes sétával elértük, majd elhagytuk Gyenesdiást, és megkezdtük a hosszú, de enyhe emelkedő szakaszt.

Habár ekkorra már nagyjából túl voltunk az út első felén, még csak most értünk be az erdőbe, amely egészen különleges látványt nyújtott. A fákat vékony fehér zúzmara réteg borította a 0 fok alatti hőmérséklet és a reggel óta megmaradt köd miatt. A levelek már a legtöbb fáról lehullottak, és nagy sárga és barna foltokban virítottak a földön, néhány esetben azonban még fennmaradtak az ágakon, és ott színesítették a látványt. A hosszan elhúzódó, kellemes ősz hatására az aljnövényzet is szépen díszlett, hozzáadva a zöld színt is a látványhoz. Ritkán látható színkavalkád!

A korai indulásnak köszönhetően fél kettőre már ismét a vállusi autóbusz állomáson voltunk, ahol gyorsan megettük a szendvicseinket (a szittyák a szabadban kissé dideregve,a gyógyerek [copyright: Pálfi Józsi] az autóban ülve, jó melegben), és a reggeli lendületet megtartva elindultunk haza.

Nagyszerű, változatos és egyáltalán nem megerőltető túra volt, amelynek további képei a szokott helyen megtalálhatók.

5. sz. túra komplettírozva.

2011-11-06T20:06:00.003+01:00

Szakasz: Badacsonytördemic - Tapolca (5. sz. túra)

Időpont: 2011. november 6.

Résztvevők: Zita, Király Kata , dr. Bajzik András, Király Laci, Farkas Erika, Totó, Gazsi, Mariann, Pálfi Ildi, Pálfi Józsi, Shellyke, Sz. Kis Ági, és Sz. Kis Laci.

Táv: 14,1 km a GPS szerint, de ez azért nem ilyen egyszerű. A 2009. október 24-re tervezett Badacsonytördemic - Tapolca szakaszból akkor a Tördemic - Szigliget alszakaszt engedte lejárni az időjárás. Most megtettük a szakasz maradékát, pontosabban túraszervezési okokból a Badacsonytördemic - biciklisút - Szent György-hegy - Tapolca útvonalat. A tiszta menetidő 3:40 volt, az emelkedést a Szent György-hegyen hajtottuk végre, ami 370 m volt.

A Tapolcai medence avarszőnyegen és aszfalton

2011-11-06T19:53:00.003+01:00

Szakasz: Vállus - Tapolca (4. sz. túra második fele)

Időpont: 2011. november 5.

Résztvevők: Zita, Király Kata , dr. Bajzik András, Király Laci, Farkas Erika, Gazsi, Sz. Kis Ági, és Sz. Kis Laci.

Táv: 15,6 km a GPS szerint, de de ebben benne van a kb. 1 km-es kitérő a Kőorr nevű helyre, ahonnan kitűnő kilátás nyílt a környező tüskés bozótra. Egy rövid emelkedő után lefelé ereszkedtünk, majd síkban tapostuk az útpadkát. A tiszta menetidő 4:05 volt, összesen kb. 280 métert mentünk fölfelé.

Két tele autóban, népesebb csapattal vágtunk neki a kétnapos túrának. A tapolcai buszállomásra érkezve felszálltunk a Vállusra induló buszra, és jelentős mértékben a kéktúra útvonalán kanyarogva rövidesen leszálltunk Válluson. Az időjárás a 2011-es túrázós formáját hozta, ragyogó napsütés, kellemes idő indított útra bennünket.

Enyhe emelkedőn hagytuk el a falut. Lábunk alatt hol sárga, hol rőt, hol zöldes avarszőnyeg susogott. A tél, és a nagy szelek még nem törték meg a leveleket, bokáig járhattunk az avarban, és az út során többször is volt olyan érzésünk, hogy a WinXP „Ősz” című desktop képében gyaloglunk.

Az enyhe emelkedő enyhe lejtésbe fordult, majd el kezdett felkapaszkodni a szemközti szőlőhegyre. Klasszikus Balaton-felvidéki táj vett körül bennünket: nyaralók, szőlők, és a környék nagyobb hegyeinek itt-ott kibukkanó látványa. Az első lendülettel már fel is értünk az első remek kilátó helyre, ahol Tapolcai medence csaknem teljes panorámáját élvezhettük.

Tovább kapaszkodva a Kő orra alatt vezetett az út. Többen (bedőlve a túravezető hamis Hörpölin interpretációjának) úgy döntöttek, hogy a még jobb kilátás érdekében felkapaszkodnak a Kő orra nyereg csúcsára. Tüske szaggatta, bozót tépte a bátor felfedezőket, de végül a sűrű bokrokon kívül nem sikerült mást látni fentről sem.

Lefelé tartva Gazsi meglépett a szoros szülői felügyelet alól, amit Erika rosszul viselt, pedig mint tudjuk, rossz pénz nem vész el. Nem is veszett el, viszont kiderült, hogy ha Gazsi azt mondja, hogy „itt maradok”, az nem azt jelenti, hogy pontosan egy konkrét bokor mellett fog ácsorogni, hanem, hogy itt, a Keszthelyi hegységben, Magyarországon, vagy Európában valahol lesz megtalálható.

Innen már csak lejjebb volt az előre. Szépen lesétáltunk a hegyről, befutottunk Lesenceistvándra, utána Lesencetomajra, és ezzel le is tudtuk a kellemes őszi avarszőnyeges bóklászást.

Aszfalton, országút mellett, később Tapolcán a járdákon mentünk rendületlenül. 7,5 kilométeres betonos sétával fejeztük be az első napot, de senki sem fáradt el nagyon.

Este még négyen csatlakoztak a csapathoz. Ettünk, ittunk a szálláson, jól voltunk, úgy általában is.

További képek az indafotón.

Invalidusok kéktúrán

2011-10-23T20:31:00.027+02:00

Szakasz: Városlőd - Bakonybél (8. sz. túra első fele)

Időpont: 2011. október 23.

Résztvevők: Király Kata , Király Laci, Mariann, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Zoli valamint Sz. Kis Laci meg Oszi, mint háztartási alkalmazott és fuvarozó.

Táv: 21,4 km a térkép szerint, de mi az érdektelen aszfaltos szakaszok elhagyásával 14,6-ot mentünk. A GPS éppen lemerült, így nincs track, és nem lehet tudni a tiszta túrázó időt sem. N47 09 33.6 E17 40 16.2 -től N47 14 28.8 E17 42 01.8-ig 3:45 perc telt el. A 400 m-as emelkedés mellett 400 m-t jöttünk lefelé.

A címbéli "invalidus" kifejezés arra utal, hogy az előző napi Kőris-heggyel tetézett túra elég sokat kivett a társaságból, és délután bizony volt olyan pillanat, amikor csak két elszánt fiatal (Sz. Kis Ági és Mariann) mutatott hajlandóságot a kirándulásra. Ráadásul a szombati ragyogó napsütést szottyos őszi időjárás váltotta fel, így aztán a kora reggeli indulás igazán nem a vidámság, móka és kacagás jegyében telt. Ezek után már meg sem lepődhetünk azon, hogy a túrázó csapat transzportálása közben Oszi kishíján letarolt egy szarvast az úton (vagy a szarvas kishíján letartolta a Volvo-t, nézőpont kérdése).

Maga a túra egyébként jól indult, mert vagy 3 km-rel a bélyegzőhelyként is működő Városlőd-Kislőd vasútállomás után kezdunk el gyalogolni, kihagyván a falun keresztül vezető betonutat. (Sajnos nagyon sok helyen vezet az Országos Kék Túra hosszú kilométereken keresztül forgalmas országút mentén, ami településen belül még csak-csak érthető, de terepen bizony nagyon kényelmetlen. Persze a nehéz erdészeti teherautók által pépesre taposott és ezáltal áthatolhatatlan sártengerré változtatott földutak sem jobbak semmivel.). Szóval elindultunk a kéken, és rövid kétszáz méter múlva teljesen tanácstalanul álltunk egy mező szélén, merthogy jelzés sehol. Végülis felderítőink egy szép, szabályos gömböt formázó fa törzsén megtalálták a jelzést, és így nekivághattunk az útnak.

Némi mezőjárás után befordultunk az erdőbe, amely igazán szép látványt nyújtott a magas szálfák között lebegő párán épp hogy csak átszűrődő napfénnyel. A hosszú, meleg és száraz ősz eredményeként alig néhány fa levele kezdett még színesedni, a többség nyári zöldben állt még, de épp ezért az a kevés sárga és piros nagyon feltűnően világított.

Átkeltünk egy patakon, és egy ideig a patak mentén haladtunk előre, aztán egy éles fordulattal rátértünk a régi Városlőd-Királykapu-Franciavágás vasútvonal töltésére. Számításaink szerint hamarosan el kellett volna érni a Kunyhó nevű pontot, de az út csak nem akart fogyni, a tegnapi gyengélkedés pedig csak ott maradt a lábakban. Bár az erdő továbbra is nagyon szép volt, az út pedig kifejezetten könnyű, a hangulat továbbra sem lett vidámabb.

Mire nagynehezen elértük a Kunyhót, már vagy három órája úton voltunk, és ez a térképre pillantva semmi jóval nem kecsegtetett. Attól tartottunk, hogy Németbányára kell rendelni a felmentő seregeket, hogy vigyenek bennünket szégyenszemre vissza a szállásra.

Ráadásul t Németbányára nem a kék jelzésen, hanem a kék kereszten mentünk, mert a füzet szerint a pecsételőhely a falu közepén van egy kocsmában a templom mellett. A kék kereszt nagyon rosszul jelzett út volt, de azért meglepően gyorsan beértünk a faluba, ahol kiderült, hogy a várt kocsmát már le is bontották, a pecsételőhely pedig a falunak azon a végén van, ahol a kék jelzés is elhalad. Mindenesetre nagyon örültünk annak, hogy mégiscsak jól állunk az idővel, ezért nekivágtunk a hátralévő 8.8 km-nek.

Egy idő után újabb - ezúttal erdei - betonút következett, amelyen mentünk egy darabig, aztán mégis hívtuk az autókat.

Nem volt nehéz és hosszú ez a túra, de az előző napi fáradtság és az elromló időjárás miatt nem bántuk, hogy a végét elblicceltük. Ráadásul a pecsételőhelyet sem sikerült megtalálnunk Bakonybélben, a Bakony Hotel furcsa, kis kerek bélyegzőjével tudjuk csak igazolni, hogy itt jártunk.

További fotók a szokott helyen.

A ciszterciektől a bencésekig

2011-10-23T20:24:00.004+02:00

Szakasz: Zirc vmá. - Bakonybél (8. sz. túra második fele)

Időpont: 2011. október 22.

Résztvevők: Király Kata , Király Laci, Mariann, Sz. Kis Ági, Laci, és Oszi, mint hadtáp

Táv: 19,6 km a térkép szerint, de mi eltévedésekkel 22,5-öt mentünk. A túrázó idő tisztán 5:35 volt (bruttó 7:26). A 730 m-as emelkedés mellett 620 m-t jöttünk lefelé - a Kőris hegy senkinek nem lett nagy barátja...

Gondos előkészítés - könnyű kivitelezés. Ez a jó túra titka (meg még egy-két más dolog is...). Tehát péntek este megérkeztünk a bakonybéli szállásunkra, kicsit eszegettünk, iszogattunk, majd korán lefeküdtünk. Mindezt azért, hogy másnap reggel a 7-kor a faluból induló busszal Zircre vitessük magunkat. A zirci állomáson leszállva gyorsan pecsételtünk, majd sietve eltúráztunk a következő presszóig, ahol megkávéztunk (Közben azért induló fotó készült a ciszterci apátság udvarán.). Hiába, így indul egy jó túra!.

Innen azután szép kényelmesen tényleg komolyra fordultak a dolgok, és a zúzmarás mezőkön, és harmattól csöpögő erdőkön át ragyogó napsütésben haladtunk Borzavár felé.

Borzaváron valami kéktúra-csakra lehet, mert lelkes beérkezésünk után alig sikerült kikeverednünk a faluból. Jöttünk-mentünk a faluban, eltévedtünk a falu egyetlen utcáján, összebarátkoztunk a helyiekkel, végül nagy nehezen kitaláltuk, hogy merre is lehet a Szépalma fogadó. Mert arra kellett mennünk. Gyakorlatilag emelkedés nélkül, valami aszfaltozott bekötő úton értük el a Szépalma fogadót. A továbbra is hétágra sütő nap további sétára buzdított, így a társaság leszavazta a sört (üdítő). Egy picit aggasztó volt, hogy a következő 3 kilométerre kb 300 méteres emelkedő jutott a leírás szerint.

A messzi magasban láttuk a nagy fehér gömböt, és tudtuk, hogy oda megyünk. Kicsit ereszkedtünk még, hogy jobban essen az emelkedő, ami végre a lábunk elé került.

Ez a pár kilométer alaposan szétrázta a csapatot. Elől szaladt Mariann, utána a szittyák, majd a végén szuszogott Ágota, és messze leszakadva Sz. Kis Laci. Az utolsó pillanatig küzdelmes kaptató végén várt minket a kilátó, a piknik-pad, és egy kicsit arrébb a radarállomás. Ettünk, ittunk, majd átadtuk a helyünket zsizsegő kiscserkészeknek, és könnyű szívvel ereszkedni kezdtünk.

A végén hosszan ereszkedtünk Bakonybél felé, és jó időben elértük a falut, a házat, a fürdőszobát, ki-ki az ágyikóját, hogy azután este jóleső lankadtsággal tudjuk befogadni Oszi (hadtáp!) marha (nyak + pofa) pörköltjét egészséges tönkölybúzás sztrapacskával.

Vissza a Bakonyba

2011-10-16T21:41:00.013+02:00

Szakasz: Zirc vmá. - Jásd. (9. sz. túra első fele)

Időpont: 2011. október 2.

Résztvevők: Király Kata, Király Andris, Király Zita, Király Laci, Sz. Kis Ági és Laci, Marcipán

Táv: 16,9 km. A túrázó idő tisztán 4:35 volt (bruttó 5:39). A 250 m-es emelkedés mellett 450 m-t jöttünk lefelé - nem a magas csúcsok túrája volt ez...

Nagyon szép napsütésben indultunk Zircről, az állomás mellett egy ház kertjében még virágzó lila akácot is találtunk.
Utána viszont már nem volt valami nagy élmény az út, kilométereken keresztül haladtunk az enyhe lejtőn fölfelé Nagyesztergár irányába.
Nagyesztergár után viszont alig néhány száz méter kellett ahhoz az erdőben, hogy kicsit eltévedjünk, és teljesen feleslegesen lemenjünk egy patakvölgybe - aztán meg föl újra.

Bakonynánáig aztán egyetlen emberkéz alkotta dologgal találkoztunk, a veimpusztai meglepően nagy épület romjaival.Később ismét találkoztunk a Gaja patakkal, amelyet már korábbi útjainkról jól ismertünk. Bakonynána azonban a lapos terep ellenére is távolabbinak tűnt, mint a füzet szerinti 10,5 kilométer.

Egy mesterséges tó partján megebédeltünk, és egy expedíciós csapat bement a faluba bélyegezni. A helyi kocsma meglepően kulturált volt, mind a berendezést, mind a személyzetet illetően.Miután továbbindultunk, a csapat néhány tagja rögtön különórát is vett, mert jó egy kilométer elteltével jött rá a túravezető, hogy a hatalmát megtestesítő, jogarként is szolgáló túrabotját az ebédelőhelyen hagyta, amiért vissza kellett menni...

A túrafüzet szerint amúgy már csak öt és fél kilométer volt innen hátra, de valahogy nem akart fogyni a távolság, annak ellenére sem, hogy a Gaja továbbra is nagyon szép környezetet teremtett magának (és egyben szép látványt nekünk).
Végül aztán csak megérkeztünk Jásdra egy kopár fennsík leküzdése után, de általános vélemény volt, hogy ez most nem kerül be a legkedvesebb túrák közé. Később Zita kiderítette, hogy erős Nap-kitörés volt aznap. Talán ez lehetett a baj ...

További képek az Indafotón.

Mumus legyőzve

2011-05-14T21:52:00.007+02:00

Szakasz: Kisinóci Turistaház - Nógrád vá. (17. sz. túra második fele)

Időpont: 2011. május 14.

Résztvevők: Farkas Erika, , Király Zita, Király Laci, Sz. Kis Ági és Laci, Marcipán + Bolhás mv.

Táv: 21,8km. A túrázó idő tisztán 6:47 volt. A letudott 820 m-es emelkedés jelzi az itteni csúcsok magasságát.

A Börzsöny közepe a magas csúcsokkal kimaradt a bejárási sorból. Vártuk a jó időt, vártuk, hogy jó kondiba lendüljünk, és vártuk a lelkierőt a nekiinduláshoz. Mára minden összejött, és elindultunk.

A csapat ugyan kissé megfogyatkozott, de ennek praktikus előnyei is voltak: viszonylag egyszerűen lehetett mozgatni a kocsikat a két végpont között. Ami pedig a létszámot illeti: a Kisinóci túristaháztól egy eleinte névtelen, de később a szemmel is jól látható fő tulajdonsága miatt Bolhásnak elnevezett fekete eb társaságában vágtunk neki a 3 km-es kaptatónak.

Először csak a kabátok, aztán a pulóverek is lekerültek, pedig elég hűvös szél fújdogált (ami persze sokkal jobb volt, mintha rekkenő hőség lett volna, vagy szemerkélő eső).
Viszonylag gyorsan elértük a Nagy-Hideg-hegyet, ahol a turistaszállóban hosszúlépést kértünk. A vendéglátóipari személy pedig megkérdezte, hogy azt milyen arányban kell keverni. Hát nem a szakmai ifjú mestere ...

A Nagy Hideg-hegy és a Csóványos közötti szakaszban ugyan volt két húzós emelkedő (s ezzel le is tudtuk a napi fölfelé vezető részt), de májusi erdő olyan szépségeivel találkoztunk, ami túlzás nélkül minden fáradságot megért.
A Csóványos ugyan a maga 938 méteres magasságával csak Magyarország 19. legnagyobb hegye, de az is igaz, hogy az előtte lévő 18 mind a Mátrában és a Bükkben van. Vagyis ilyen magasan még nem jártunk a Kék Túra során!

A Rakodó utáni kapaszkodó tetején egy ritkás erdőbe értünk, amely - talán épp a ritkásság miatt - sűrű aljnövényzettel borított volt. Fehér, lila, sárga virágmezők mindenfelé, s a sziklák közt vad árvácska, nefelejcs és hasonló szépségek.

A legszebb azonban a Szabó-kövek nevű képződmény oldalában nyíló természetes sziklakert volt a maga számtalan színével.

A Csóványos előtt Bolhás lepattant, és egy másik csoporttal előresietett - nyilván, hogy több ideje legyen kunyerálni a szép számban összegyűlt turistáról. Mindenesetre mi is ebédeltünk, hogy könnyebb legyen a hátizsák ... :-)

Többször is felidéztük Oszi örökbecsű mondását, mely szerint minden erdő egyforma - merthogy most épp azt mutatta meg a természet, hogy mennyire nem így van. Hol sűrű, fiatal erdőben haladtunk, hol szép bükkösben, aztán bokros irtásban ereszkedtünk lefelé, s közben újabb és újabb virágokat fedeztünk fel.

Az út végére érve pedig egy szép mezőn vágtunk át ahonnan messziről látszottak a nógrádi vár romjai.

A túra többi képét az indafotón találjátok.

Mátyás (helyett Zita, Kata, Laci és Andris) Király Gömörben (és Zsófi is ott volt)

2011-04-25T21:58:00.006+02:00

Szakasz:

24. sz. túra közepe (Zádorfalva-Aggtelek-Jósvafő-Derenk)

Időpont:

2011. április 23.: Jósvafő-Aggtelek-Zádorfalva 17,5 km (túrafüzet szerint) + 1 km (buszmegállóig ill. buszmegállótól a szállodáig) + 1 km eltévedés. = összesen 19,5 km Menetidő: 5 és fél óra + 20 perc a buszhoz/busztól

2011. április 24.: (Szögliget - Szád-vár - Várkert) - Derenk - Jósvafő 15 km (túrafüzet szerint) + 6,5 km (buszmegállótól a pecsételő helyig) + 1,5 km eltévedés = összesen: 23 km. Menetidő: 6 és fél óra

Résztvevők: teljes Király család (Zita, Kata, Laci, Andris) + Zsófi

Az időjárás nem hagyott cserben bennünket már-már hagyományosnak mondható családi túrázós húsvétolásunk során. Csak hétfőn kaptunk egy kisebb esőt, de akkor már mindegy volt, mert úgyis lementünk a föld alá, megnéztük a Baradla barlang aggteleki részét. Előtte azonban volt két remek kirándulásunk, mindkét nap egy rövid eltévedésünk, kellemes buszozások, de legfőképp igazi túraélmény az Aggteleki-karszt hegyei között.

Első napi túránk egy jó lihegős kapaszkodóval kezdődött, mivel a kék jel épp a Tengerszem Hotel fölött (értsd: kb. a 8. emelet magasságában) halad el. Az emelkedés folytatódott, és meglehetősen szuszogva értünk el egy nagyon kellemes, sziklás-karsztos hegyoldalt Aggtelek fölött. Innen az út a Baradla kilátón keresztül a barlang bejáratáig ereszkedik (a jegypénztárban lehet pecsételni). Szerencsére ez a hely a vasárnapi turistákra van berendezkedve, így hát különösebb nehézség nélkül sikerül egy-egy jó hosszúlépésre szert tenni.
Szükség is volt a hangulati megalapozásra, mert egy két és fél kilométeres országúti kutyagolás következett, amig bejutottunk az erdőbe, aholis hamarosan elértük a magyar-szlovák határt. Kis figyelmetlenséggel akár átmehettünk volna a szomszédba.

Az eltévedéshez viszont nem figyelmetlenség, hanem egy erdőirtás "segített" hozzá bennünket épp az itt balra látható helyen. A kék túra enyhén jobbra kanyarodva elindult a dombtetőre, de mivel mi nem vettük észre a jelet (mert nem volt), és tovább haladtunk az erdőszélen. Egy idő múlva hiányozni kezdett a jelzés, és a térkép meg az iránytű együttesen azt mutatták, hogy nem a jó irányba megyünk. Szerencsére nem kellett teljesen visszafordulni, mert jó érzékkel találtunk egy utat a domb aljában amely visszavitt a helyes irányba.

Kisvártatva kiértünk az erdőből Zádorfalfa felett, és egy nagyon barátságos, hangulatos, dimbes-dombos vidékre érkeztünk. A kedvünket az sem rontotta el, hogy az útszakasz végét ismét csak betonon kellett megtenni a faluközpontig.

Jócskán volt még időnk a busz indulásáig, ezért beültünk a szemközti kocsmába (a hosszúlépést ezúttal kihagyhattuk volna, minősíthetetlen volt a bor). Az indulási időpont előtt jó 20 perccel jött is egy busz, amelyről azt gondoltuk, hogy nem az, amire várunk, de mivel Aggtelek volt ráírva, mégiscsak rákérdeztünk. Kiderült, hogy a húsvét miatt most egy kicsit gyorsabban halad (?), és jól tesszük, ha felszállunk, mert azonnal indul. Így aztán kicsit hamarabb értünk a tervezettnél Aggtelekre, ahol viszont a csatlakozásra kellett várni. A buszmegállótól a szállóig tartó 700 métert már nem esett jól senkinek.

Másnap a két diákot (Zitát és Zsófit) otthon hagytuk tanulni, mi pedig buszra ültünk (ezúttal úri módon pont a szálló elől induló járattal mentünk) és elutaztunk Szögligetig.

Gyönyörű, napsütéses időben ballagtunk végig a falun, és a virágzó gyümölcsfák, meg a húsvétra kimeszelt házfalak igazán szép látványt nyújtottak.

A kék jelzés innen vagy 4 km-re megy, és bár ki is kerülhettük volna, úgy döntöttünk, hogy felmászunk a Szád-várra. Az egy dolog, hogy eddig még csak nem is hallottunk róla (hacsak nem Szádvári Gabriella tv-bemondó révén), de az végképp meglepett, hogy milyen sok épen marad része van ennek a várnak.

Innen további 2,5 kilométert kellett menni (részben már a kék jelzésen) Derenkig, amelyet 1939-ben űríttetett ki Horti Miklós kormányzó, mert vadászterületet akart itt kialakítani. Aztán hogy-hogy nem, ez a terv nem valósult meg, a vadászpuska helyett másfajta fegyverekre terelődött a figyelem, a házak meg csöndben összedőltek. Ma táblák állnak az egykori épületek előtt, jelezve, hogy ki lakott ott, és hogy mi lett az illető sorsa. Az egykori iskolaépületben kiállítás emlékezik meg a településről, de ahelyett, hogy megnéztük volna, pecsételtünk a keresztnél, ettünk egy kicsit és továbbindultunk.

Nagyon kellemes, változatos erdei utón jutottunk el a Szelcepusztai turistaházhoz, amely előtt vidám társáság épp ebéd utáni sziesztájába csöppentünk. Azt reméltük, tudunk inni egy hosszúlépést, de közölték, hogy ez tkp. egy zártkörű rendezvény, úgyhogy száraz nyelvvel baktattunk tovább.

A Jósfafő fölötti Szelce völgy igaz látványosságát a karszt jellegzetes képződményei, a töbörök (vagy töbrök?) jelentették. Az alapvetően sík vidéken 30-60 méter átmérőjű, nagyjából félgömb alakú mélyedések, amelyek aljában összefolyik a víz, és a környező területnél élénkebb vegetáció alakul ki. (Kata röviden összefoglalta ezt biológusi nyelven is, de talán majd egyszer leírja a Kisbiológus blogban, itt most nem tudom elismételni.)

Tudtuk, hogy itt van a hucul ménes lakhelye, sőt, távolról láttuk is a felverődő port, meg hallottuk a kiáltozást, de - azt gondoltuk - sajnos közelebbről nem tudjuk majd megnézni a lovakat. Aztán egyszercsak felbukkant a domboldalban egy, majd mégegy, és hamarosan jött szembe az egész, vagy száz lóból álló ménes. Két fiatal lovász lány hajtotta éjszakai pihenőhelyére a lovakat. Úgy elcsodálkoztunk a látványom, hogy jócskán továbbmentünk, de később kiderült, hogy nem is volt jelzés, amelyik az éles letérésre felhívta volna a figyelmet.
A Jósvafő előtti kis szurdokban még csatlakozott hozzánk három kutya, amelyek a faluig kísértek bennünket, de a szállóig már nem jöttek velünk. 23 km után hazaértünk.

A harmadik napra elromlott az idő, borús ég, szemerkélő eső, de hát mindegy is, a föld alatt nem számít - barlagtúrát tettünk Aggteleken.
A három nap képeit az Indafotón megnézhetitek.

A Cserhát 500-as csúcsai

2011-04-17T08:25:00.037+02:00

Szakasz: Hollókő - Nagybárkány (19. sz. túra)

Időpont: 2011. április 16.

Résztvevők: Király Zita, Kata, Király Laci, Sz. Kis Ági, Laci és Marcipán

Táv: 23,8 km. A túrázó idő tisztán 7:09 volt.

Ittunk egy üdítőt a Bableves Csárdában, és megebédeltünk a Tepke tetején a kilátónál, különben haladtunk, bár a végén már egyre nehezebben. Így összesen 8:00-t töltöttünk túrázással, és eközben összesen 620 méternyi emelkedőre kapaszkodtunk fel.

Még a túra előtti este eldöntöttük, hogy mivel csak a "kemény mag" maradt erre a túrára, nem állunk meg Garábnál, ahogy eredetileg terveztük, hanem elmegyünk egészen Nagybárkányig, bevállalva ismét egy 20 km feletti távot. Reggel ugyan voltak még kísérletek a visszatáncolásra, de aztán nem futamodtunk meg a kihívás elől. Legfeljebb az időjárás tántoríthatott volna el bennünket, de arra aztán igazán nem lehetett panasz, nagyon szép tavaszi időt fogtunk ki, napsütéssel és kellemes szellővel.

Az időjáráson kívül a természet is legszebb tavaszi arcát mutatta, még az erdő is tele volt virágzó fákkal. Ezek egy része - amint ezt egy út menti tájékoztató táblából megtudtuk - valódi gyümölcsfa, amelyet a régiek még az erdőirtások idején is meghagytak.
A fű és a fák hajtásainak üde zöldje is vidítóan hatott, ahogyan Hollókőtől egy kellemes völgyben Felsőtoldig bandukoltunk

Annál hervasztóbb volt a hosszú gyaloglás a forgalmas betonúton! (Utóbb lemértem autóval: 5,7 kilométert kellett az országúton végigkutyagolni.)

A vonzó nevű Bableves Csárda szolgáltatásait már korábbról ismertük, így komolyan fel sem merült, hogy együnk is ott valamit, de amíg a pecsételést elvégeztük budapesti árakon csillapíthattuk a szomjunkat.

Az országutat elhagyva elkezdtük az ötszázasok meghódítását. Először a Tepkére kapaszkodtunk fel. Kicsit ugyan meglihegősített, de nem volt veszélyes, a csúcs előtt pedig egy hosszabb lapos szakasz módot adott arra, hogy kifújjuk magunkat.

A kilátóról valóban szépen át lehetett tekinteni ezt a kedves, inkább dombos, mint hegyes vidéket. Egészen Hollókőig elláttunk. Itt fogyasztottuk el az ebédünket, amelyet Marcipán nagy érdeklődéssel figyelt (és kunyerált végig).

Az út ezután néha meredekbe fordult, amíg egy-egy újabb csúcsot elértünk, de összességében többet küzdöttek a csapat tagjai a cipő által feltört sarkokkal és az olykor jelentkező vádligörcsökkel, mint az út meredekségével.

A Macskahegy után egy kiszögellésről nagyszerű látványként tárult elénk az egész garábi völgy.

A tavasz nemcsak a faágakon, de a fű között növekvő virágokon is látszott. Nefelejcs, kankalin, tavaszi lednek meg mindenféle egyéb, számunkra ismeretlen virág pompázott az utunk mentén.

Mire Nagybárkányba értünk egy erősen kimosott, még gyalog is csak nehezen járható úton, bizony jócskán elfáradtunk. Legfeljebb az vigasztalhatott volna bennünket (csak épp ezt ott nem tudtuk még), hogy kishíján 500 megtett kilométerünk van az Országos Kék Túrában

A túra mind a 60 képe megtekinthető az Indafotón!

Százhúsz barátságos emelet és egy hosszú túra

2011-04-02T21:11:00.011+02:00

Szakasz: Nagyvázsony - Kislőd vá. (7. sz. túra)

Időpont: 2011. április 2.

Résztvevők: Erika, Totó, Gazsi, Zita, Zsófi, Andris, Kata, Király Laci, Pálfi Ildi, Sz. Kis Ági és Laci

Táv: 24,8 km. A túrázó idő tisztán 6:20 volt.

Alkalmi megállók mellett Kabhegyen és az urkúti presszóban időztünk hosszasabban összesen 2:00 terjedelemben. Így összesen 8:16-ot töltöttünk túrázással, és eközben összesen 600 méter emelkedőt nyomtunk le.

Nagyvázsonyból a Kab-hegy tetejére annyit mentünk fölfelé, mintha egy 120 emelet magas épületet másztunk volna meg. De minden eddiginél kellemesebb, barátságosabb volt a kab-hegyi emelkedés, majdnem hogy jól esett.

De kezdjük a legelején, vagyis péntek délután, amikor elindultunk Nagyvázsonyba Budapestről. Az Sz. Kis család teljes lendülettel belefutott a Fradi-Újpest meccsbe, aminek következtében csekély egy órát kóvályogtak a Nagyvárad tér környékén, mire összeszedték Ildikót, aki viszont egy elő Kék Túrát tett meg hátán az alvós és kirándulócuccal az Ecseri úti metrómegállótól a Lurdy Házig (ugyancsak a futball meccs miatti lezárások következtében). A kései vacsora viszont jó volt a Vázsonyvölgy Fogadóban, csak kicsit elhúzódott, és így rövidre sikerült az éjszaka.

Reggel ugyanis fél 7-kor akartunk indulni Kislőd-Városlőd vasútállomásra, ahol az autókat terveztük hagyni, hogy ott várják, amíg a túra végén megérkezzünk. Kicsit persze csúsztunk, ráadásul Totóék kocsiját leraktuk Úrkúton, hátha lesz (lett), aki hamarabb ki akar szállni a túrából. A fogadó háziasszonya, Judit volt olyan kedves, és a korai óra ellenére eljött velünk, hogy aztán az ő kocsijával jöhessünk vissza a kiindulási helyre.

Kellemes, langyos időben indultunk, később pedig kifejezetten melegünk lett, és ebben egyaránt szerepet játszott a felhők mögül gyakran kikukucskáló napsugár, és a Kab-hegy 120 emeletnyi magassága, bár szó ami szó, az utolsó 200 métert leszámítva nem volt igazán kemény emelkedő.

Sajnos menet közben kiderült, hogy a Nagyvázsonyban még működő fényképezőgép cserbenhagyott, így aztán a túra hátralévő részén az iPhone-ra voltunk utalva a fényképkészítés terén.

A rádiótorony tövében elköltött ebéddel összekötött pihenő azért jólesett, volt, aki még napozott is egy kicsit.

A lefelé vezető út is kellemesnek bizonyult, bár a betonúton való gyaloglás nem kedvence egyikünknek sem. De még ez is sokkal jobb volt, mint a kidőlt fenyőfák közt bolyongva keresgélni a kék jelzéseket meg az ösvényt Úrkút fölött.

A pecsételőhelyet gyorsan megtaláltuk, tekintettel arra, hogy a büfé a Kék Túráról van elnevezve. A község másik nevezetessége az őskarszt, ahol nem csak a sziklák szolgáltak némi látványossággal, hanem a fotográfus is, aki váratlanul előbukkant a fák közül két modellnek látszó lánnyal ...

Átvágtunk egy odvas keltikéktől illatozó erdőrészleten, majd egy bekerített, széles mezőn (kiderült, hogy fiatal tölgyes), átmásztunk a kerítésen, és kellemes sétával értünk el a tervezett végpontra.

Nagyon jó kis túra volt!

További képek a szokott helyen.

Ajándék ez a nap

2011-03-27T21:25:00.006+02:00

Szakasz: Cserhátsurány - Hollókő (19. sz. túra közepe)
Időpont: 2011. március 27.
Résztvevők: Erika, Zita, Kata, Király Laci, Pálfi Ildi, Sz. Kis Ági és Laci
Táv: 21,9 km. A túrázó idő tisztán 5:40 volt, plusz több apró, és egy hosszabb megálló Nógrádsipeken, összesen 1:45 perc terjedelemben. Így összesen 7:14-et töltöttünk túrázással, és eközben összesen 550 méter emelkedőn szuszogtunk fel Hollókőtől - Cserhátsurány felé.

eteG-ygaN

2011-03-15T14:33:00.006+01:00

Időpont: 2011. március 14.
Útvonal. Dorog - Mogyorósbánya (11. sz. túra vége)
Résztvevők: 3/4 Király család (Zita, Kata, Laci)
Időtartam: 4 óra 45 perc (ebből kb. 30 perc állás ebédelés, pecsételés stb. miatt)
Megtett távolság: 14,6 km (túrafüzet szerint) + kb.1 km (bélyegzőhelyek miatt)

Gondolom, a címben szereplő "rejtvény" megfejtése nem okozott különösebb gondot a Tisztelt Olvasónak, némi magyarázattal azért nyilván szolgálnunk kell. Minden kéktúrázó tudja (ha nem, ideje, hogy megtudja), először is Hörpölin blogját kell elolvasni, ha az ember kirándulást tervez. Innen lehet például megtudni azt is, hogy a 11. túraszakasz vége, a Mogyorósbánya-Dorog útvonal ugyan az egyik legszebb útvonal, de nyugatról kelet felé haladva csak azoknak ajánlható, akik szeretik a komoly fizikai erőkifejtéssel járó kihívásokat. (Mint például a tekergők másik fele, akiknek nem győzünk eléggé hálásak lenni, amiért kínjaikat velünk megosztva szó szerint is helyes irányba terelték a gondolkodásunkat.) Így aztán a túrafüzetben szereplőhöz képest fordított irányban másztuk meg a Nagy-Getét.

Újabb pótvizsgánkat tehát Dorogról szándékoztunk elindítani, mégpedig úgy, hogy az autót Mogyorósbányán hagyjuk, és helyközi busszal utazunk át az útvonal túlsó végére. Minden pontosan ki volt számolva, csak azt nem kalkuláltam bele, hogy az iPhonon futó navigációs rendszerem annyira optimalizálja az útvonal hosszát, hogy Tátról a Tokodi pincéknél induló földúton igyekszik bennünket eljuttatni Mogyorósbányára. Ismét az ember diadalmaskodott a gép fölött, ugyanis belefojtottam a szót, és hagyományos térképre támaszkodva visszafordultunk. Még épp időben érkeztünk, a busz indulásáig volt idő a túracipők felvételére is.

Közben szerencsére a záporeső is elállt, és mire Dorogon a vasútállomástól a város szélére értünk, már a kabátok is lekívánkoztak. Kellemes, hol napos, hol felhős időben másztunk fel a Gete-hegyre, ahol találtunk egy keresztet, és abban a hiszemben ebédeltünk meg a tövében, hogy már a Nagy-Getén járunk. Később derül csak ki, hogy ez nem az a kereszt. Így viszont nem kellett élveznünk az út közben többször is felbukkanó hegyi motorosok kissé hangos piknikelő társaságát a csúcson

A hegyről lefelé ereszkedve mindent megértettünk, amit Hörpölin a kihívásról írt, és azt is, amit Kislaci mondott, hogy "soha többé Nagy-Gete". Lefelé sem volt egy leányálom, fölfelé pedig nyilvánvalóan hatalmas szívás a Tokodról induló szakasz. Ráadásul a felfelé mászókat még a kilátás sem kárpótolja, hisz a szemük előtt ugráló karikák mellett legfeljebb a következő lépést stabilizáló kőre vagy gyökérdarabra tudnak koncentrálni.

A tokodi kocsma hűs hosszúlépései után a Hegyes-kőre vezető kapaszkodón a mi lépteink egyre csak rövidültek. A szikla tövéből visszapillantva megállapíthattuzk, hogy a Nagy-Gete ugyan csak 455 méterrel van a tengerszint felett, de azért állati nagynak látszik innen nézve. A másik irányban már látszott a Kőszikla, utunk harmadik magaslata.

Előbb azonban le kellett ereszkedni a Tokodi pincékhez, ahol már a GPS-nek köszönhetően reggel jártunk, úgyhogy kifejezetten ismerős volt a környék. Egy kerekes kút tövében megettük a maradék elemózsiát (hogy nem kelljen cipelni), és nekivágtunk az újabb kapaszkodónak. Bizony ez már eléggé fárasztó volt, többször megálltunk kilihegni magunkat, és csak az vigasztalt, hogy nem a Nagy-Gete maradt a végére ...

A csúcson gyerekes családok piknikeztek, úgyhogy ki is hagytuk a szikla szélén álldogálást, mentünk le az autóhoz, már csak azért is, mert sötét felhők gyülekeztek a Duna fölött. Szerencsére az esőt megúsztuk a túra végén is. (Csak Kecskemét felé közeledve, egészen a város szélén kapott bennünket egy nagy zivatar, de ez az autóban egészen jól viselhető volt.)
Túl vagyunk tehát a Nagy-Getén, és már csak a Szárföld-Tardos szakasszal vagyunk lemaradva.

További képek a túráról a szokott helyen.

Álom túra

2011-02-26T17:44:00.038+01:00

Szakasz: Szentbékkálla - Nagyvázsony (6. sz. túra második fele)
Időpont: 2011. február 26.
Résztvevők: Erika, Gazsi, Sz. Kis Ági és Laci
Táv: 21,7 km. A túrázó idő tisztán 6:30 volt, plusz három hosszabb megálló, összesen 1:20 terjedelemben. Így összesen 7:50-et töltöttünk túrázással, és eközben összesen 530 méternyi emelkedéssel küzdöttünk meg.

Amit a Kéktúra égi gondnoka bajból ránk mért a cserháti dagonyákkal, azt most mind visszaadta. Különböző szervezési okokból az volt a terv, hogy pénteken későn leérünk Nagyvázsonyba, ott megalszunk, és a hajnali fél 6-kor induló busszal elmegyünk Szentbékkállára. E terv gyönge pontja az volt, hogy a hajnali busz a kb. 25 km-es távolságot 1 óra 40 perc alatt teszi meg.
Azonban Menyhért, a Vázsonyvölgy panzió főnöke (a panzió egyébként rendben van, ajánljuk) felajánlotta, hogy méltányos költségtérítésért elvisz bennünket autóval. Így egy órával többet lehetett aludni, és mégis el tudtunk indulni Szentbékkálláról negyed 8 körül.
Felkapaszkodtunk a Szentbékkállát övező dombokra a szőlők között, és némi szuszogás után elértük az Eötvös kilátót. Az idő kissé párás volt, a tájból csak keveset láttunk. Mindenesetre itt alaposan megreggeliztünk.

Az egyik rövid piehő közben Gazsi leült, és a népi bölcsességre, miszerint R-betűs hónapban nem ülünk a földre, úgy döntött, hogy inkább lefekszik.
A kilátótol szépen leereszkedtünk Balatonhenyére, és éppen ideje volt egy újabb hosszabb pihenésnek. Pecsételtünk, ittunk boros teát, forró csokit, kicsit melegedtünk, és indultunk tovább.
Innen kezdve pazar időnk volt.

Szikrázott a nap, de az ösvény nem olvadt föl, sárnak nyoma sem volt, és a ligetes-erdős fennsíkon kényelmesen bandukoltunk hosszú kilómétereken át. Közben megálltunk ebédelni és pecsételni a Csicsói erdészháznál.

Ez a túra a kolostorok túrája (amint az Király Laci 2009. áprilisi, soha be nem fejezett bejegyzéséből is kiderül), a pálosok és mások sűrűn építettek ide maguknak kolostorokat.
Ami Királyéknak unalmas szekérút volt, most nekünk festői, befagyott patakokkal szegélyezett, hóvirággal ékített, napsütéses, kolostoros, Gazsi-vízbe-szakadásos könnyű erdei séta volt.
Talán nem meglepő módon senki túrázóval nem találkoztunk, kivéve azt a négy vaddisznót, akik előttünk csörtettek át az ösvényen.

Ez a túra is több helyen áthelyezett nyomvonallal bír. A GPS-szel a kezünkben is elbizonytalanodtunk néha.
Fáradtan, de nem elcsigázottan értünk vissza az autókhoz, a panzió elé. Még elköszöntünk Menyhérttől, és 5 óra után nem sokkal már haza is értünk Pestre.
Tökéletes kirándulás, remek túra volt!

Tavaszi túra télen

2011-02-07T23:39:00.016+01:00

Szakasz: Becske - Cserhátsurány (19. sz. túra eleje)
Időpont: 2011. február 6.
Résztvevők: Erika, Gazsi, Ági (Áron barátnője), Sz. Kis Ági és Laci, Pálfi Ildi és Józsi, Király Zita, Kata és Laci + 2 kutya (Marcipán, Shellyke)
Táv: 18,9 km. A túrázással (sárdagasztással) töltött idő tisztán 5 óra volt, eközben összesen 570 méternyi emelkedéssel küzdöttünk meg.

A 2010-es alulteljesített év után sokaknak lábában volt a mehetnék. A két ünnep között a szokásos téli túra is elmaradt, de február első hétvégéjére beterveztünk egy igazi havas kirándulást.

Két nappal a túra előtt azonban kitört a tavasz, és igazi márciusi időjárás fogadta a Cserhátba érkező csapatot. A hagyományőrzés okán azért az autókkal kicsit eltévedtünk, utolsó pillanatban átszerveztük az indulás helyét, stb., így csak délelőtt 10:10-re sikerült elkészíteni a túra-leltár képet, ami után már tényleg nem volt akadálya az útrakelésnek.

Az elején még nem dőlt el, hogy saras lesz-e a túra, vagy nagyon saras. A Szanda várhoz felvezető kaptatóról lefolyt a víz, így csak kicsit csúszkáltunk. A várromhoz vezető meredek ösvényen a csurgalékvíz még meg volt fagyva, azon egész jól lehetett haladni.

Nagy szuszogással felértünk a várromhoz, ahol kis pihenőt tartottunk, de nem volt nagyon alaklmas a hely a pihenésre, mert igen csípős szél fújt odafenn.
Leereszkedtünk (a meredeken sorakozó köveken)az erdőbe, és ott ettük meg az első szendvicseket. Hamarosan elértük Szandaváralját, ahol pecsételtünk, és jót beszélgettünk a pecsétőrrel. A falu után egy erdő sarkán komoly válság bontakozott ki. Egyik irányba kopott kék jelzés, és a GPS vitt volna, a másik irányba frissen festett kék jelek mutattak.

Király Laci elméletileg levezette, hogy mint a mezei, GPS nélküli turisták, nekünk is a festett jeleket kell követnünk, ha korrektül akarunk eljárni. Sz. Kis Laci kasszandrai jóslatokkal hozakodott elő az erdőben éjszakázó, árva gyerekeket maga után hagyó felelőtlen túristákról, akik letérnek a GPS mutatta járt (kék) útról.

Végülis a többség a jelek mellett döntött, és így kopár földtáblákon, szántáson csúszkálva elindultunk Terény felé. Mint utólag kiderült, helyesen döntött a csapat, az aktuálisan érvényes kék jelzésen haladtunk végig. Terényen sietősen átvágtunk, és folytattuk a túrát a faluból kivezető aszfalt úton. Nagy sokára elértük a régi kék jelzést, ami itt újra érvényessé vált, és továbbra is a sárral küzdve 5 óra körül befutottunk Cserhátsurányba.

Az otthoni elszámolásnál kiderült, a régi jelzésen haladva 1,5 km-t meg lehetett volna spórolni, de az nem lett volna sportszerű. Csak könnyebb.
Az alábbi ábrán a túra nyomvonala, mellette kékkel a régi jelzés.

Megjegyzés: Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy aki a Kék Túrát járja, az a kék jelzés mentén haladjon. hanem arról, hogy valami oka csak lehet annak, hogy a korábbi útvonalat áthelyezték. Lehet, hogy valamilyen oknál fogva járhatatlan a régi út, és akkor fordulhattunk volna vissza 2-3 kilométer után. (királylgy)

Aki még több képet szeretne látni a túráról, az megtalálja az indafotón.

Új információk az oldalsávban!

2011-02-05T14:30:00.004+01:00

Kedves Tekergők!

Az oldalsávba beillesztettem egy (a heyjoe.hu oldalnak köszönhető) statisztikát, amely folyamatosan összesíti majd az eddig megtett kilométereinket, illetve számolja a napokat, amelyeket a Nagy Kék meghódításával töltöttünk. A számítás alapja ez a blog, vagyis azok a szakaszok szerepelnek rajta, amelyről itt tudósítást olvashattok, függetlenül attól, hogy a csapat mely tagjai tették már meg. Így pl. benne van a Nagyvázsony-Szentbékkála szakasz, amelyet csak a Király család tagjai jártak végig, és a Mogyorósbánya-Dorog szakasz is, amelyen viszont az Sz.Kisek, Mariann, Pálfi Ildi,Farkas Erikáék voltak, de Királyék nem.
A statisztika magáért beszél, az alatta található térkép pedig hagyományos Google-map (szint heyjoe termék, köszönet érte), vagyis bal egérgomb legyomásával mozgatható, görgetővel nagyítható-kicsinyíthető.
Mindekttő az aktuális értéket mutatja (amint rögzítem az adatokat), tehát reményeim szerint holnap már másmilyen lesz, mint ma!
Azért ide is beszúrom a térképet, tanulmányozzátok! (Aki pedig a saját teljesítményét külön is figyelemmel akarja kísérni, az ezen az oldalon megtalálja a térképkészítő programot.)

<p>&amp;amp;amp;lt;p&amp;amp;amp;gt;&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;lt;p&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;gt;&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;lt;br /&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;gt; &amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;lt;p&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;gt;A böngésződ nem támogatja az iframe-t!&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;lt;/p&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;gt;&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;lt;/p&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;gt;&amp;amp;amp;lt;/p&amp;amp;amp;gt;</p>

Behoztuk a lemaradást (és még nagyon sárosak sem lettünk)

2010-11-09T12:03:00.002+01:00

Szakasz: Nógrád vasútállomás - Katalinpuszta (18. sz. túra eleje)
Időpont: 2010. november 6.
Résztvevők: Király család (Zita, Kata, Laci, Andris, Kócos)
Táv: 14 km füzet szerint + 1 km a pecsételőhely Irmaforrásnál
Szintemelkedés 395 m (Hörpölin szerint)

Eredetileg úgy volt, hogy november 7-én folytatjuk Becskénél a még meg nem tett szakaszok meghódítását, de a túravezető betegség miatt lemondta az utat. Ezzel az is eldőlt, hogy egyetlen autónk van, és a túra két végpontja között csak tömegközlekedésre számíthatunk. Ráadásul vasárnapra már a csodás őszi idő végét jósolta a meteorológia, így hát szombatra tettük át a túranapot, és meg Mariannak nem kedvezett, így hát magunka maradtunk. Régi elmaradásunk bepótlására vállalkoztunk azzal, hogy Szendehely-Katalinpusztáról elbuszozva Nógrád vasútállomásig a Cserháti túraszakasz első részének vártunk neki.

Az indulás nem volt problémamentes. Egyrészt Kócos kicsit nyugtalanul viselte a buszozást (szerencsére a többi utas jól tűrte ezt), másrészt a nógrádi vasútállomáson hűlt helyét találtuk csak meg a túrapecsétnek. Mindenesetre a hűlt helyet lefényképeztük, mint ahogyan elkészült az obligát túra indító csoportkép is. Sajnos nem volt olyan fix hely, ahová a fényképezőgépet letehettük volna, hogy aztán időzárral exponálva mindenki a képen lehessen, ezért két képet készítettünk, és abból montíroztam össze a csoportképet. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy a kutya kétszer is rajta van a fotón ...

Nagy elődeink (Hörpölin is, meg a tekergők is) azzal riogattak bennünket, hogy nagy sárra számítsunk, de hála az elmúlt időszak csapadékmentes időjárásának, valójában csak az út utolsó harmadában találkoztunk komolyabb sárral. Igaz, az irmaforrási pecsételőhely szinte megközelíthetetlen volt a pocsolyák és a mély sár miatt, de azért a cserhátban már szinte megszokott, nehéz teherautók által durván szétnyomott utakat ezúttal sikerült nélkülöznünk.

Az idő csodálatos volt, sütött a nap, a fákon megmaradt néhány levél csodásan világított, mi pedig surrogva caplattunk az avarban. A nagy-Kőhegyet ugyan egy kicsit magasra tették, de némi szuszogás révén sikerült feljutnunk. A kilátás tényleg nagyon szép, és innentől már az út is barátságos Magyarkútig, a közbeeső pecsételőhelyig.
A kék jelzést nem régen festhették újra, mert remekül látható végig. Kivéve azt az éles bevágást Szendehely fölött, ahol a kápolnánál be kell térni az erdőbe. Az útvonaltérképből láttam, hogy az előző tekergők is elvétették ezt az elágazást (vagy csak a sárból volt elegük), és a velünk egyidőben arra járó másik túracsoport is rossz felé ment, de aztán végül rátaláltunk a helyes irányra.

Nagyszerű túra volt, habár a barátságos táv ellenére is jól elfáradtunk a végére.

Több kép a szokott helyen.

Újabb cserháti túra kutyabajjal

2010-10-24T22:00:00.004+02:00

Szakasz: Becske - Romhány (18. sz. túra vége)
Időpont: 2010. október 23.
Résztvevők: Mariann, Sz. Kis Ági és Laci, Pálfi Ildi és Józsi, Királyék (Zita és Laci) + 3 kutya (Marcipán, Shellyke, Kócos)
Táv: GPS-szel 14 km, 13,4 km füzet szerint. A túrázással (sétálással) töltött idő tisztán 4 óra volt, és eközben 200m-es magassággal küzdöttünk meg összesen.

Noha a hét elején még fagyos hideggel és havazással ijesztgetett bennünket a meteorológia, még a nap is ki-kibukkant újabb, a hosszú kihagyás miatt lightosra tervezett cserháti túránk idején.

A szokásos csoportkép elkészültét követően negyed tízkor indultunk Becskéről. Viszonylag hamar beértünk az erdőbe, és gyorsan megtapasztalhattuk, hogy milyen szorgos nép a miénk. Alig 10 perc gyaloglás után már serény munka zaja hallatszott, és vagy 5-6 ember vágta a fát (hűvös halomba). Ezt követően még vagy négy másik csapattal is találkoztunk, az egyik közülük a Büdös-tó-hegy mellett pont egy éles jobbkanyarban úgy tarra vágta az erdőt, hogy ha Kis Lacinál nincs GPS, biztosan eltévedtünk volna jel hiányában.

A Cserhát (mellesleg a hegység nevét adó csúcs mellett is eljöttünk) a szokásosnál kissé barátságosabb arcát mutatta felénk, már ami a sarat illeti, mert ugyan így is volt néhány hely, ahol kisebb kerülőre kényszerültünk a pocsolyák miatt, a korábbról oly jól ismert dagonyákat ezúttal sikerült megúsznunk.

Az erdő viszont gyönyörű színeket mutatott, kár hogy a nap csak ritkán sütött ki.

A kutyák is roppantul élvezték a rohangálást, bár egyszer Shellykéről kissé elfeledkeztünk, és majdnem lemaradt. Ez épp ott volt Júliamajor környékén, ahol a vonat a szívbajt hozta ránk, ugyanis a túraúttól csak néhány tíz méterre volt a sínpár, viszont kissé lesüllyesztve, bokrokkal takarva, ezért észre sem vettük, csak a vonat váratlan csattogására kaptuk fel a fejünket.

A túravezető (áldassék a neve) előrelátó bölcsességének hála az erősebb emelkedőket felülről lefelé tettük meg, így aztán kellemes erdei sétában volt részünk.

Az út végét kisebb incidens zavarta meg, Marcipán ugyanis beszólhatott valamit a szarvasmarhatelep kerítésén belül acsarogva ugató, foxiszerű kutyának, csak azt nem vette észre, hogy a házőrző nyakán lógó lánc nincs egy szilárd ponthoz rögzítve, plusz egyszer csak elfogy a kerítés, és a telep harcias őre a nyitott kapun ki tud jönni. A kutyák közti heves összecsapást Zita pórázzal leadott két, jól irányzott csapása szakította meg, majd e sorok szerzője az Ági kezéből kikapott bottal elégtételt vett a csapatunkat ért sérelemért.

Marcipán vérző lábban kényszerült visszavonulni. Szerencsére már csak 2 és fél kilométerünk volt, az is betonon, házak közt, ezt saját lábán tette meg, bekötött manccsal.
A túra csúcsa Oszi esti halászléje volt. Megállapítottuk, hogy megérdemelne érte néhány pecsétet a füzetébe ...
(A túra összes képét a szokott helyen lehet megnézni.)

Pótvizsga 4. - Mi is jártunk a Nagyszénáson!

2010-04-18T22:54:00.002+02:00

Szakasz: Piliscsaba - Zsíroshegy (- Solymár)
Időpont: 2010. április 17.
Résztvevők: Zita, Király Laci, Kata és Kócos
Táv: 12,3 + 4,5 km
Szintkülönbség: +552/-635
Átlagsebesség: 3,74 km
Teljes időtartam: 4,5 óra
Tiszta menetidő: kb. 4 óra

A hét közbeni esőzések miatt lemondtunk az eredetileg tervezett Nógrád - Katalinpuszta közötti szakaszról, mert nem akartuk, hogy a Cserhát hegység csak a sárról legyen emlékezetes. Helyette inkább választottuk az előző, húsvéti túránk útvonalának folytatását, amellyel számunkra is teljes lett a Dorog és Kóspallag közti szakasz.

A terv szerint egy könnyed vonatozással Solymárról negyed óra alatt eljutottunk volna Piliscsabára, és onnan vissza gyalog a Nagyszénás - Zsíroshegy Kék Túra szakasz megtétele után egy zöld jelzést követve jutottunk volna vissza a kiinduló pontra. Ez majdnem így is történt, csakhogy épp ezen a hétvégén végeztek valami pályafelújítási munkát a vasútvonalon, ezért Pilisvörösváron pótló buszokra szállva mehettünk csak tovább. Kócos rosszul (valójában sehogy sem) viselte a szájkosarat, de szerencsére senki nem követelte annak használatát, szelíd nézésével mindenki levett a lábáról. A későbbiekben is mindenkit meghódított út közben is, legyen szó nyugdíjasok tursitacsoportjáról vagy szüleiket sétáltató kisgyermekekről. Vonzotta továbbá a különféle kóbor ebeket a falvakban (most is elég hosszú utat tettünk meg házak között) és hangos ugatásra bírta a kerítés mögötti ház és gyártelepőrzőket.Maga a túra kellemes volt (leszámítva persze a már említett belterületi részeket). Már bent Piliscsabán élveztük a házak előtti kertek tavaszi színpompáját, különösen pedig egy hatalmas, csupa virág tulipánfa látványán csodálkoztunk el. Gyorsan el is tévedtünk egy kicsit, de sikerült nagyobb vesztség nélkül korrigálni. A falu utáni széles Kőrisvölgy és a Disznófő környéki tagolt, vízmosásos rész egyaránt tetszett, de azért kétségtelenül a Szénások vidéke volt a leglátványosabb - szó szerint is, hiszen nagyon szép látványt élvezhettünk fentről.

Nem véletlen, hogy Európai Diplomát kapott ez a hely (jelentsen ez bármit is). Úgy tűnik, a budapestiek is felfedezték maguknak ezt a helyet, no meg a tavaszi napsütés is csalogatóan hatott, mert nagyon sokat voltak a turista utakon. A Muflonitatóba alig bírtunk bejutni a pecsétért, annyian álltak sorban.

A Solymárig vezető út árnyas erdejét hamar felváltották a házak, és bizony meglehetősen monoton dolog volt a banduklás a meleg délutáni napsütésben vissza az állomásig, ahol a kocsit hagytuk.

Pótvizsga 3. - Négyesben a sziklák alatt

2010-04-04T19:22:00.002+02:00

Szakasz: Dorog - Piliscsaba
Időpont: 2010. április 3.

Résztvevők: Zita, Király Laci, Király Andris, Kócos
Táv: 18,6 km

Szintkülönbség: +872/-745
Átlagsebesség: 3,84 km/h

Tiszta menetidő: 4 óra
Túra teljes időtartama: 4 óra 50 perc

A tavaly nagyszerű balatonfelvidéki túra meghozta a kedvünket a húsvéti kiránduláshoz, s mivel voltak (s vannak is még) elmaradásaink, hát kerestünk egy olyan útvonalat, amelyet egy autóval is teljesíteni lehet.
A Dorog - Piliscsaba szakasz ilyen, habár az előzetes szakirodalom-tanulmányozás nem sok jóval kecsegtetett. Nagy elődeink közül az Sz. Kis házaspár azzal fejezi be a Tekergőn a blogbejegyzését, hogy "nem ez volt az eddigi túrák legjobb része". Hörpölinék pedig a végén, vonatra várva így összegeznek: "ennél csak jobb jöhet".

Az átok, amely ezek szerint a Kék Túra ezen szakaszán ül kis híján minket is utolért, mert épp hogy csak elértük a Piliscsabáról Dorogra tartó vonatot. (Már az nem volt jó jel, hogy kétszer is sorompót kaptunk - a saját vonatunktól). Aztán pedig Dorog határában felmondta a szolgálatot a fényképezőgépem, így Andris iPhone-jával készítettük a fotókat. Ám a végére mégis minden jóra fordult, hisz azért mégiscsak elértük a vonatot, és az iPhone-os képekhez a pontos földrajzi helyet is hozzárendeli a készülék, így tulajdonképpen még értékesebb fotókat kaptunk.

Maga a túra is igen kellemesnek bizonyult, a kapaszkodók nem voltak túlságosan kemények, a Kesztölc feletti szakasz, amely a Sziklák alatti dűló nevet viseli kifejezetten kellemes volt a tavaszi virágokkal és a remek kilátással. Ugyancsak nem lehet panaszunk a kesztölc borból készült hosszúlépésre sem, amellyel húsvéti sonkás szendvicsünket egészítettük ki a klastrompusztai megálló alkalmával.

Igaz ugyan, hogy ezt a túra szakaszt a Forma1 monaco-i versenyéhez hasonlíthatjuk, annyit megy falun és városon belül, meg betonúton a túraútvonal, azért a múltkori sárdagasztás után ez a mostani kirándulás újra visszahozta a kedvünket. Még akkor is, ha ismét bedőltünk a jeleknek, és kissé eltévedtünk Piliscséven, végülis gyorsan megtaláltuk a helyes utat.
Kócos végigaludta az utat hazáig - sajnos én nem tehettem ...

(A túra útvonala és néhány további kép megnézhető ezen az oldalon.)

megegyeztünk abban, ennél csak jobb jöhet

Féltúra cuppogva, avagy a sár fogságában

2010-04-04T16:46:00.005+02:00

Szakasz: Romhány - Felsőpetény
Időpont: 2010. március 15.
Résztvevők: Sz. Kis Ági, Zita, Mariann, Sz. Kis Laci, Király Laci, Király Andris, Marcipán, Kócos
Szintkülönbség: +328/-226

Úgy tűnik, a Cserhát nem szeret minket - s ha ez így megy tovább, ez fordítva is így lesz...

Tavalyi utolsó túránk Ősagárd és Katalinpuszta között eléggé rosszkedvűen ért véget, hiszen mindenki csupa sár lett a végére, különösen a két Laci, akik egyenesen beleestek a sárba. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy adunk egy újabb esélyt a Cserhátnak, hogy mutassa meg a szebbik arcát. Hát nem sikerült neki.

A romhányi kerámiagyártól indultunk, és tényleg csak egészen kicsit tévedtünk el a ~~faluban~~ városban (nem tudom a közigazgatási státuszát, de nehogy sértődés legyen). Egész jól haladtunk az elején, és a napsütés is biztatónak ígérkezett a csípős szél ellenére. Eleinte csak a hófoltok emlékeztettek az épp csak elmúlt télre, hamarosan azonban előjött az előző túráról már ismert feeling: bakancsunk alatt cuppogni kezdett a sár.

A kutyákat persze nem zavarta, de valószínűleg ők ketten voltak csak ezzel így. Ám összességében nem lett volna túlságosan vészes a helyzet: kicsit csörtettünk az út menti erdőben, botladoztunk a levágott és otthagyott ágak közt, de azért valamennyire haladtunk is.

A fordulatot az hozta, hogy elértünk egy tisztásra, amely a fakitermelés központja volt, és innentől kezdve egy olyan úton kellett volna mentenni a Felsőpetényig hátralévő kb. 4 kilométert, amelyen az erdőgazdaság nehéz járművei mozogtak ez előző hetekben. Viszonylag gyorsan világossá vált számunkra, hogy a mélyen feltört, laza, agyagos talajon kilátástalan előre jutni.

Úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk átvágni az erdőn - a térkép szerint a közelben volt egy földút, amelyik a faluba vezetett. Eléggé meg kellett küzdenünk, hogy elérjük, s mikorra megtaláltuk, nagy volt a csalódás: két méteres partok között sárga agyadagonya vonult végig. Mit volt mit tenni, a parton folytattuk nehéz utunkat, és nagy nehezen elértük Alsópetény határát. Még átvágtunk egy sűrű bokroson és leereszkedtünk a faluba.

Dél bőven elmúlt már, mire megérkeztünk, és el kellett dönteni, hogy nekivágunk-e még a hátralévő közel 12 kilométernek. Ahhoz valójában senkinek nem volt kedve, hogy tovább folytassuk a sárdagasztást, vagy a járatlan erdőben való kóborlást, de a betonúton való bandukolás sem látszott igazán vonzónak. Ráadásul semmiféle tömegközlekedési lehetőség nem adódott Romhányba vagy Ősagárdra eljutni valamelyik otthagyott kocsihoz.
Végül találtunk egy helyi erőt, aki 15 éves sárga Audijával átvitte a két sofört Romhányba. Közben a többiek elindultak az országúton Felsőpetény felé. Itt találkoztunk, és le is zártuk a túrát.

Romhány és Becske között a Cserhát javíthat, az erdőgazdasági nehézgépek pedig monnyanak le!

A sárbaszökkent túra

2009-12-06T22:02:00.008+01:00

Szakasz: Ősagárd - Katalinpuszta
Időpont: 2009. november 28.
Résztvevők: Sz. Kis Ági, Zita, Mariann, Farkas Erika, Gazsi, Sz. Kis Laci, Király Laci, Kócos, Marcipán
Táv (túrafüzet szerint): 13,7 km
Szintkülönbség: +610/-709

Szavazásra teszem fel a kérdést, hogy tetszik-e nektek ez a vetítős forma, vagy maradjunk a hagyományosnál, az ide feltöltött képeknél. (A fotók továbbra is megtalálhatók a http://indafoto.hu/tekergo oldalon, a megfelelő alkönyvtárban.)

Az első ötszázezer lépés tiszteletére

2009-11-12T08:49:00.000+01:00

A Badacsony meghódítása

2009-10-25T20:56:00.017+01:00

Résztvevők: Sz. Kis család 3 fő (Ági, Laci, Lacus), Pálfi család 2+1 fő (Ildikó, Józsi és Shellyke), Király család 3 fő (Zita. Kata, Laci) és az Oszolik család 2 fővel (Mariann és Oszi mint hadtápos)
Időpont: 2009. október 23.
Útvonal: Káptalantóti - Badacsonytördemic - Szigliget (5. és 6. sz. túra)
Megtett távolság: 18,2 km (mérés szerint, eltévedéssel együtt)

Ahhoz képest, hogy eleinte nem tudtunk megegyezni arról. hogy mekkora túrát tegyünk meg ezen a napon, aztán meg hogy a zavaros jelzések miatt majd' 5 kilométeres üresjárattal kezdtük a kirándulást, továbbá hogy meg voltunk győződve róla induláskor, hogy a nap során előbb-utóbb úgyis megázunk, szóval mindezen zavaró tényezők ellenére remek időben, nagyon szép úttal ünnepeltük saját kis privát Kék Túra mozgalmunk indulásának 2. évfordulóját.

A szokásos csoportkép ezúttal Káptalantóti központjában, a buszmegállóban készült. Innen alig 50 métert tettünk meg, amikor egy határozott kék nyíl eltérített bennünket a helyes útról.

A borús, ködös idő (plusz az összes meteorológus) meglehetősen kedvezőtlen időjárást ígért, és eleinte nem is voltunk nagyon optimisták, amikor a Tóti-hegy és a Gulács között kibukkant a nap a felhők fölül. Negyed órán belül azonban olyan meleg lett, hogy sorra kerültek le rólunk a pullóverek és kabátok.

A Gulács hegy lábánál sugárzó napsütésben találkoztunk egy békésen legelésző szürke marha gulyával. Nagyon idilli kép volt!

Ez már a hegy túloldalán van, a Badacsony felé haladva. A háttérben a Szent György-hegy.

A Kőkapu után tényleg nagyszerű természeti képződményeket, az u.n. bazalt-orgonákat láthatott volna a csapat, ha nem gúvad ki mindenkinek a szeme a kapaszkodás miatti erőfeszítéstől.

Minden erőlködés ellenére talán ez volt a túra legszebb része. A hegy tetején álló Kisfaludy kilátó azonban csalódást okozott. Hörpölin - fotója tanúsága szerint - ez év júniusában egészen jól kilátott innen (igaz, ő is inkább a Bakonyt fényképezte, nem a Balatont ...), nekünk azonban főként csak a fák lombja, meg némi kivillanó kékség jutott.

A hegy innenső felén már nem erdei utakon, hanem lépcsőkön lehet le- illetve feljutni. Vicces volt látni a sok vasárnapi kirándulót, akik inkább flaszterre, semmint erdőbe való ruhában és cipőben vágtak neki az útnak. (A képen persze nem ők láthatóak, hanem mi, akik adekvát öltözködéssel mutattunk példát ...)

A Hertelendy emlékhelynél álltunk meg enni - innen még a kilátás is szebb volt a Balatonra.

A másik oldalon pedig Szígligetre nyílt kilátás: ekkor még nem sejtettük, hogy ez a legpozitívabb élményünk róla. A badacsonytördemici vasútállomástól a szígligeti várig ugyanis végig forgalmas betonúton halad a kék túra útvonala, ami elég nyomasztó volt (persze hozzávéve, hogy már mi is fáradtak voltunk). Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a Badacsony oldalában lévő Bújdosók lépcsőjétől a Szent György hegy lábáig tartó közel 10 kilométeres szakasz betonon halad, jórészt intenzív autóforgalommal súlyosbítva.

Az út közbeni frissítőt sikerült egy almafáról összegyűjteni, de akkor már néhányan korgó gyomorral vártuk Oszi esti marhapörköltjét, amely természetesen nem okozott csalódást. (Miként a sztrapacska sem.)

Nem úgy, mint a következő nap időjárása: a vígasztalanül szakadó eső miatt lefújtuk a Szígliget - Tapolca útvonal megtételét, és hazajöttünk.

A túra néhány további képét megnézhetitek a szokásos helyen.

Újra együtt!

2009-09-20T18:35:00.014+02:00

Résztvevők: Sz. Kis család 3+1 fő (Ági, Laci, Lacus és Marcipán), Pálfi család 2+1 fő (Ildikó, Józsi és shellyke), Király család 4 fő (Zita. Kata, Laci, Andris - Kócos fiatal korára való tekintettel felmentést kapott) valamint Mariann, egy személyben képviselve az egész családot (amelynek maradék része az esti nagy bulira készült)
Időpont: 2009. szeptember 12.
Útvonal: Kisinóci th. - Törökmezői th. - Nagymaros (17, sz, túra eleje)
Megtett távolság: 18,3 km (túrafüzet szerint)

Indulás a Kisinóci túristaház elől. A képen még béke honol, mert még állunk, de néhány lépés után már lehetett hallani, mennyire berozsdásodtak a hegymászó ízületek a nyáron.

Ági és Kata lelkesen adminisztrálnak, Andris pedig Unicumra vár. A Kék Túra számos pozitívuma közül kétségkívül a legnagyobbak közül való, hogy a bélyegzőhelyek gyakorta kocsmákban lelhetők fel, S ha már úgyis ott vagyunk ...

Néha még biológusokkal is előfordul, hogy croccusnak nézik az őszi kikericset, de ez a csúfság Katával (többet már) nem fordulhat elő.

Pihenő a Törökmezói túristaház meglepően szépen gondozott környezetében. Nem mellesleg: maga az épület is nagyon szépen rendben van, és ezt nem csak a büfé miatt mondom.

A tér és idő mély filozófiai összefüggései (mely szerint ha jó az idő, sokan kijönnek a térre) kiterjesztően értelmezhettük, hisz a jó idő téren kívülre, egészen a Börzsönybe csalt ezen a szombaton sok kirándulót.

Mitagadás, ezúttal Shellyke is többet utazott a kis táskában Ildikó hóna alatt, mint máskor, de a pihenők idején azért mutatott némi élénkséget. Mindezt persze az ő korában már nem lehet neki felróni.

A vége előtt 6 kilométerrel a sofőrök (Mariann, Józsi és az Önök szerény krónikása) önfeláldozóan lemondtak a Hegyes-tető és a Szt, Mihály-hegy megmászásáról, és inkább visszatértek a rövidebb úton Nagymarosra, hogy mire a többiek megérkeznek, már ott várják őket a Kisinóci turistaháztól visszahozott járművek. Szolidaritásból Ildikó is velük tartott.

A kép nem Márianosztrán készült (bár az sincs innen messze), hanem a Nagyamaros-Visegrád nevű vasútállomáson, ahol bélyegzőt kaptunk a füzetünkbe.

A komp, ahol reggel találkoztunk, s ahol mai túránk véget ért.

A képekre kattintva megnézhetitek azokat nagyobban is, illetve további fotók vannak erről a túráról itt.

Medvehagymás majálissal indult a Bakony meghódítása

2009-05-04T21:27:00.031+02:00

Résztvevők: Pálfiék (Ildi, Józsi és Shellyke), Sz. Kis szülők (Ági és Laci), három Királyok (Zita, Kata és Laci)
Időpont: 2009. május 1.-2.
Helyszín: a 9. sz. túra közepe. Első nap: Kisgyón -Fehérvárcsurgó ( 22,5 km, teljes idő 7:06), második nap: Kisgyón - Jásd (12,3 km, teljes idő 4:10). Szállás: Királyszállás

(a képekre kattintva ezúttal is megnézhetitek őket nagyban)

Elszántság és mosoly az arcokon: kéktúrás történetünk eddigi leghosszabb, 23 km-es túrája előtt Kisgyónon

Jellegzetes bakonyi táj: ritkás, bozótos térségek és sűrű erdő.

A korán jött tavaszból azért még látszott valami: virágzó fák Isztimér közelében.

Sajnos nem sikerült még kideríteni a nevét, de ebből a magasnövésű, gyönyörű virágból is láttunk jónéhányat.

Még az út egyharmadánál sem tartottunk, de már jól fogytak a szendvicsek ...

Shellyke, a hős, aki ezúttal nem nézett delejesen, viszont szinte végig saját lábán tette meg az utat.

Alattunk a Burok völgy (bár nem nagyon látszik ...)

Bakonykúti, Szabadság utca - mintha egy nagyszerűen karbantartott skanzenban sétáltunk volna.

A Bogrács-hegy természetes sziklakertjének szépségeit aligha értékelték a vidék korábbi használói, lévén hosszú ideig katonai gyakorlótér. Hacsak azt a két szép virágszálat nem, ott középen ... :-)

Lakóhelyünk, Királyszállás "főépülete", amelyre még alapos felújítás vár. Azt biztosan lehet tudni, hogy Gömbös Gyula vadászkastélya volt, de állítólag a kiegyezés után ebben az épületben írta alá Ferenc József az önálló magyar hadsereg létrehozásáról szóló rendeletet.

Még mindig Királyszállás: háttérben a ház, amelyben laktunk.

Ismét Kisgyón: a másnapi, könnyített túra is innen indult, csak a másik irányba.

Józsi kedvéért a sok fa közé némi kulturális látnivalót is szerveztünk: ottfelejtett bányász emlékmű nem messze Kisgyóntól.

Kata az erdei szentélyben

A Tűzköves völgy bizonyára az év minden szakában nagyon szép, most azonban a medvehagymás foltokkal különleges élményt jelentett. ... és akkor még nem is sejtettünk, hogy néhány száz méter után mi vár ránk.

Ez az önmagában talán nem is annyira attraktív növény, a medvehagyma egészen fantasztikus látványt nyújt, ...

... amikor beteríti az erdő alját, ameddig csak a szem ellát.

Nem csak a látvány, hanem a medvehagyma átható illata is hosszasan elkísért bennünket (plusz még a szendvicsbe is jutott egy-két levél).

A csikling várhoz vezető ösvény is a fehér virágok között vezetett.

Bélyegzés az Alba Régia Barlagkutató Állomáson.

Shellyke ezt a napot sem henyéléssel töltötte, árkon-bokron követte Ildikót.

Estére remeg marhapörkölt főtt a kissé asszimetrikus bográcsban...

... és közben jól fogyott a rozé is.

Vasárnapra is jutott látnivaló: a tési szélmalmok.

Verőfényes Húsvét a Balaton-felvidéken

2009-04-13T23:05:00.039+02:00

Résztvevők: a teljes Király család (Zita, Kata, Andris, Királylaci)
Időpont: 2009. április 11. és 12.
Helyszín: 6. sz. túrából az első napon a Nagyvázsony - Csere kút (itt csatlakozik a kékhez a Köveskálra vezető kék kereszt) szakasz kb. 17,6 km + 1,6 km Köveskútig. A második napon Káptalantóti - Csere kút szakasz kb. 15,2 km + 1,5 km föl meg le a Csobáncra + 1,6 km Köveskútig.
Idő: Az első napon kb. 5 óra (45 perc állásidővel) a másodikon 7,5 óra (másfél óra állásídővel + a csobánci kitérő 1 órája)
Bélyegző helyek: első nap 3 (Nagyvázsony, csicsói erdészházak, Balatonhenye) a második nap 2 (Káptalantóti, Szentbékkálla)
(A távolsági és időadatok megfelelő regisztráló műszer hiányában csak becsültek!)

Nem egyszerű a kék túrázók élete, ha csak egyetlen autóval vannak, és a tömegközlekedésre szorulnak. Az egyetlen buszjárat, amely délelőtt Köveskálról Nagyvázsonyba megy (az is csak munkaszüneti napok kivételével) fél 11-kor indul, és jó egy órás tekergés után érkezik meg. Viszont így végignézhettük a Káli medence számos kis faluját, és az sem volt hiábavaló.
A Kinizsi vártól kétszer indultunk el, mert először elfelejtettünk pecsételni, 10 perc után fordultunk vissza ...

Vázsonykő várától negyedórányi járásra található a pálosok romjaiban is impozáns Szent Mihály kolostora. Azon töprengtem, hogy vajon a vár miatt érkező autós túristák közül hányan veszik a fáradságot, hogy felkeressék? Nekünk mindenesetre nagyon tetszett. Ráadásul nem is csak ez az egy rom van a közelben, egy bő fél órányi járásra (de tényleg, nem úgy mint Nagykapornak ...) ott van az Ilona kápolna romja, meg a Tálodi kolostoré is.

Nagyvázsony után egy szakaszon szekérúton halad a jelzés, és ahogyan a virágzó fák között leereszkedtünk a sárga gyermekláncfűvel telepettyegetett, harsogó zöld füvű rétre, arra gondoltunk, hogy ugyanez a látvány tárulhatott évszázadokkal ezelőtt is az erre járó utazók, katonák, egyházi emberek szeme elé is.

A tálodi rom után egy elég unalmas útszakasz következett. Eleinte az erdőben haladtunk nyilegyenesen, enyhe emelkedővel, de aztán egy országutat keresztezve egy makadám útra tértünk, és nem esett nagyon jól a tűző napon (erre később még visszatérek) még két kilométert caplatni, és közben nyelni a port, amíg el nem értük a csicsói erdészházakat. Itt bélyegeztünk, ettünk, láttunk egy menyétet, amelyik felszaladt a fenyőfára (Zita szerint egy nagy mókus volt, de ekkora mókus nincs, szerintem) - viszont vizet csak úgy tudtunk szerezni, hogy bekönyörögtük magunkat az erdei iskolába, és engedtünk a csapból.
(folyt.köv.)

Pótvizsga 2.

2009-03-15T17:28:00.035+01:00

14. túra * Hűvösvölgy - Rozália téglagyár : 2009. 03. 14.

Résztvevők: Zita, Kata, Királylaci

Időjárás: jó

Bár az időjárásjelentés esővel is riogatott, végig csodás napsütésben tettük meg az utat. Féltünk a sártól is, de a jól karbantartott sétaútnak köszönhetően ezt is megúsztuk.

Energiát gyűjtöttünk a lángossütőnél, és nekivágtunk az útnak.

Alig két óra múlva, kicsit meglihegősödve értünk fel a Háromashatár-hegyre, de a látvány - ahogyan azt már az efféle túra-blogokban írni szokás - mindenért kárpótolt.

Némi izgalmat vitt az egyébként békés erdei sétának minősülő túrába, hogy szorgos kezek gondosan lekapirgálták a kék jelzést a fák törzséről, így olykor elbizonytalanodtunk, de aztán megtaláltuk a kulcsot: a kaparás mentén haladtunk tovább.
A tavasz közelségét főként a kellemes napsütés jelezte, a természet még inkább téli képet mutatott, de azért a barkás mogyoróág és a hóvirág már biztató jel volt arra, hogy a tél az idén sem marad júniusig ...

A város-környékiség nem csak a jó állapotú útban, a kutyasétáltatók és kocogók nagy számában és a fák között egészen a túraútig kúszó város látványában nyilvánult meg, hanem a szemét megdöbbentő mennyiségében is. Aki nem láttá, el sem hiszi, micsoda nagy tömegben, már-már ipari méretben fedi el a - főként műanyag és műszaki eredetű - szemét a budai erdőket.

A leglátványosabb a szelektív hulladékgyűjtés paródiájának is tekinthető kupac volt: kizárólag kék színű PET palackok halmaza az erdő közepén.

Ez az év is jól kezdődik!

2009-01-04T17:32:00.035+01:00

Résztvevők: Zita, Kata, Király Laci, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci,
Túra időpontja: 2009. január 3.
Helyszín: 15 - 16. túra, Pilisszentlászló - Pilisszentkereszt
Megtett távolság: 17,4 km, összes idő: kb. 6:00 óra, ebből mozgásidő kb. 4:05 óra, szintemelkedés 553 méter.
Pecsétek: 4 pecsételő hely volt: Pilisszentlászló (Gesztenye kocsma), Sikárosi vadászház (fa), Dobogókő turistaház, Pilisszentkereszt (Felső Kocsma).

Miután kiderült, hogy Királyék autója nem végérvényesen romlott el, hanem csak egy egyszerű informatikai hibajavítás (kikapcsolom-bekapcsolom) elegendő a rendbetételéhez, a maroknyi csapat derűlátással, ám homlokba húzott sapkákkal tekintett a fényes jövőnek elébe.

Erősen sajnálatos, hogy a Kisrigó csárda mindössze 10 perc gyaloglás után került utunkba, mert ekkor még illetlennek tartottuk, hogy betérjünk egy pohár forralt borra. A zúzmarás táj szépségét azonban így is visszaadja a látvány.

Szerintem rekordot döntöttünk az egységnyi idő alatti patakonátkelésben. Szerencsére a víz a legtöbb helyen be volt fagyva, de azért néha jól jött egy kis támaszték ...

Túrázni mindig jó, de ősszel és tavasszal a sár meg a szél, nyáron a nagy meleg sokat ronthat az összhatáson. Ám egy szép téli túra még a harapós hidegben is nagy élmény!

A sikárosi vadászházba sorra érkeztek a Mercédeszek meg az Audik, amíg mi a túrakönyvbe nyomtuk a pecsétet....

... de azért adtunk az élvezeteknek is: Sportszeletet ettünk kánonban!

Ha a többiek hagyták volna, a túra hű krónikása dalra fakadt volna a Sikárosi réten ettől a látványtól. Azt énekelte volta, hogy: "Oly fehér a rét, a róna, mintha porcukorból volna."

Kiss Laci szinte elvész a nagy fehérségben.

Itt már túl vagyunk a lihegtető részen - Dobogókő előtt 250 méter szintemelkedést tettünk meg 2 kilométeren. Ezen a szép erdei uton már csak szuszogni kellett ...

Kis Laci minusz 5 fokban cserélte ki átizzadt polóját a Dobogókőre érkező szalontúristák őszinte döbbenetére.

Dobogókő után, már az ereszkedős szakaszon haladtunk el a Zsivány sziklák mellett.
Onnan lehetett tudni, hogy kiértünk a "civilizált" övezetből, hogy a szembejövő kirándulók újra visszaköszöntek ...

Utunk utolsó 3 kilométere a Pilisszentkereszt alatti szurdokban vezetett. Ez tulajdonképpen a legutóbbi túrából "elspórólt" szakasz megtételét jelentette. Kár lett volna kihagyni (bár olykor a csúszós út komoly tornagyakorlatokra késztetett bennünket). Gyönyörű patakvölgyben kanyarog az ösvény, szép kis hidakon keresztezve a patakot.

További képek itt.

Téli túra 2008

2008-12-29T21:26:00.036+01:00

Résztvevők: Pálfi Ildi, Pálfi Józsi, Mariann, Zita, Király Laci, Totó, Farkas Erika, Gazsi, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci,
Túra időpontja: 2008. december 29.
Helyszín: 15. túra, Pilisszentkereszt - Solymári téglagyár
Megtett távolság: 15,5 km, összes idő: kb. 5:00 óra, ebből mozgásidő kb. 4:00 óra, szintemelkedés 520 méter.
Pecsétek: 3 pecsételő hely volt: Pilisszentkereszt (Felső Kocsma), Kevély-nyereg, Solymári téglagyár.

A túra nyomvonala

Néhány perccel az autókból való kiszállás után, és kb. ugyanennyivel a kollektív tolás előtt ...

Nem volt szívem a tarvágást megmutatni, elég, ha a füstoszlopok emlékeztetnek rá.

Gyönyörűen sütött a nap, szinte végig...

... de azért jól esett a forró tea (vadonatúj, Jézuska hozta termoszból!)

Ez a szép nagy fa nem sokkal a Kevély-nyeregbe való felkapaszkodás előtt került az utunkba.

Meglepően gyorsan megtaláltuk a pecsételő helyet a Kevély-nyeregben

Az ebédünk szó szerint hideg kaja volt.

Olykor kimondottan vadregényes volt az út.

Azért az fejtörést okozott néhányaknak, hogy hogy kerül az "Egri vár" Pilisborosjenő mellé?

Sártúra light a Börzsönyben

2008-12-07T18:57:00.013+01:00

Lelkes túrázók
Résztvevők: Pálfi Ildi, Pálfi Józsi, Mariann, Hága Adri (mv.), Méhes Kata (mv.), Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci, Marcipán
Túra időpontja: 2008. november 22.
Helyszín: 18. túra, Nógrád vasútállomás - Katalinpuszta
Megtett távolság: 15,6 km, összes idő: kb. 3:50 óra, ebből mozgásidő kb. 3:20 óra.
Pecsétek: 3 pecsételő hely volt: Nógrád vasútállomás, Irma Forrás, Katalinpuszta

A nyomvonal

Esős hét után, a meteorológusok havazási előrejelzését tudva indultunk el. Ennek a túrának ez volt a különlegessége. Végig kavarogtak a fejünk fölött a súlyos, szürke hófelhők, és közben neki-neki is indult a hó. Azért összességében nem panaszkodhattunk az időjárásra, még a nap is sütött ránk. Az őszi sár sem volt elviselhetetlen, de azért csúszkáltunk meg cuppogtunk rendesen.

Egyéb aggodalomra okunk nem volt, mert csinos, vidám kommandósok kísértek bennünket.

Itt jól látszik a keverék időjárás. Ági és Józsi a hófelhők alatt áll (a túra elején még vigyorogva, sármentesen), de hátul, az északi hegyeken ragyogóan süt a nap. Ági bal füle mögött 8 kilométerre a nógrádi vár látható.

A Nagy-Kő-hegy oldalából szép kilátás nyílik a Duna Esztergom-Visegrág közötti szakaszára. Olyankor, mikor nem takarnak be mindent a hófelhők. Azon gondolkoztam, hogy október 11-én (Pilisszentlászló-Visegrád túra)ha erősen nézünk, láthattuk volna a Nagy-Kö-hegynek ezt a pontját, ahonnan most azt nézzük, hogy honnan láthattuk volna azt, ahonnan most nézünk...

Türelmesen várjuk a pecsétet Magyarkút - Irma forrásnál

Ebben a szép házban volt a pecsét, amit Ildikó és Ági szerzett meg.

Azután, mire hazaértünk, igazán el kezdett esni a hó.

Indul a második év! Balaton-felvidéki túr(ácsk)a

2008-10-26T20:29:00.032+01:00

A túrázók indulásra készen
Résztvevők: Pálfi Ildi, Pálfi Józsi, Shellyke, Mariann, Oszi, Baunok Józsi (mv.), Lore (mv.), Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci
Túra időpontja: 2008. október 24.
Helyszín: 6. túra, Káptalantóti - Szentbékálla
Megtett távolság: 12,3 km, összes idő: kb. 4:40 óra, ebből mozgásidő kb. 3:30 óra.
Pecsétek: 2 pecsételő hely volt: Káptalantóti és Szentbékálla

A hosszú hétvégére (dicsőség a forradalmároknak!) Pálfi Ildi Balaton-felvidéki kirándulást szervezett Mariannékkal és Baunok Józsiékkal. Sz. Kisék last minute becsatlakoztak a programba, mert nem hagyhatták, hogy a kéktúrázás első évfordulóján nélkülük induljon egy túra. A hétvége remekül sikerült, de erről bővebben inkább bor mellett, most csak a megtett szakaszról számolnék be.
Szóval, komoly viták előzték meg az indulást. 22, 18, 16, 12 - ezek voltak a kitűzött távok. A közös bölcsesség és Pálfi Józsi kemény érvelése a 12 km-es Káptalantóti - Szentbékálla szakaszt választotta.

A Káptalantóti templom

Kiadós reggeli után két autóval elgurultunk Szentbékálláról Káptalantótiba, és némi pálinka meg sör elfogyasztása után könnyű sétával nekiindultunk az útnak.

Még bíztató távolban a Csobánc

Remek időben már az út elejétől látni lehetett Csobáncot, ami ugyan nem része a kéktúrának, de a tövében elhaladó jelzésről lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében letértünk, azaz feltértünk.

Erősen kellett kapaszkodni fölfelé, de megérte. A Balaton, a Balaton-felvidék, a Káli és a Tapolcai medence teljes panorámában volt látható a hegy tetejéről. Bonusként a mellőlünk felszálló siklóernyősök is szórakoztattak bennünket.

Szőlők között

Az úton végig szőlők között vezetett a túra. Nekem, még nem tűnt föl eddig, hogy a Balaton-felvidék egy nagy szőlőskert. Az őszi színek dűlőnként, szőlő fajtánként mások voltak, sárga, bordó, piros parcellák, meg a közöttük elszórt présházak igazán pompás látványt nyújtottak.

Bár nem volt nehéz a túra, jólesett egy kis pihenő. Újabb kör szíverősítő közben megemlékeztünk a 2007-es októberi induló túráról is.

Szép napos időben kiértünk a szőlőtáblák közül, és...

Mindszentkállán keresztül haladtunk hazafelé.

Szentbékálla előtt megnéztük a híres Kőtengert. Oszi szerint az Őrjárat utcai sziklakert is majdnem ilyen impozáns, de azért érdemes volt itt is körülnézni. Frissen, ruganyosan értünk vissza Szentbékállára, a falut körbejáró rövid szakaszt ki is hagytuk, mert azt előző nap délután már abszolváltuk. Jó túra volt, akár mégegyszer is megtenném.

Csodás őszi színek Pilisszentlászlótól Visegrádig

2008-10-12T20:24:00.031+02:00

Résztvevők: Király Zita, Király Andris, Király Laci, Farkas Erika, Tóth Gazsi, Szentgáli Gergő, Pálfi Ildi, Pálfi Józsi, Mariann, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci ifj. + id., Marcipán
Túra időpontja: 2008 október 11.
Helyszín: 16. túra, Pilisszentlászló - Visegrád (Komp kikötő)
Megtett távolság: 14,4 km, összes idő: kb. 7:00 óra, ebből mozgásidő kb. 3:20 óra.
Pecsétek: 4 pecsételő hely volt: Pilisszentlászló, Pap rét, Nagy-Villám, Visegrád komp kikötő

A képeket Király Laci készítette, ő is tette föl. Ezek itt csak kedvcsináló képek, a többi a szokott helyen található.

Gyönyörű, napos időben találkoztunk a szentendrei autóbuszpályaudvaron. Ezen a képen mindenki rajta van, még én is (a bal alsó sarokban), sőt, Kata is, mert Zita épp vele beszél telefonon.

A buszozás fontos része volt a napnak. Odafelé még csak rendben is volt, de a végén, a Visegrád-Szentendre vonalon eltöltött egy óra a zsúfolt buszon eléggé elrontotta addig virágos jókedvünket.

Piliszentlászlón új tagokat avattunk: Erika, Gazsi és Gergő is átvehették a túravezetőtől kéktúra-füzetüket. TV-híradós stílusban fogalmazva: kameránk tanúja volt, amint Gazsi az első bélyegzőt nyomja új füzetébe.

Az őszi erdő tényleg gyönyörű volt, és hál'isten az út sem volt nehéz.

A színes lombok mellett külön bónuszként egy réten pazar nőszirom mezőre bukkantunk.

A Borjúfőről pedig gyönyörű kilátás nyílt a Dunakanyarra.

Az utolsó szakasz, Nagy-Villámtól a visegrádi révig viszont nem volt igazán élményszerű, egyrészt a sok ember miatt, másrészt mert a meredek, köves talajon sietnünk kellett, hogy elérjük a buszt.

Pótvizsga 1.

2008-09-28T10:51:00.010+02:00

13. túra * Nagykovácsi (Zsíros-hegy) - Hűvösvölgy (Gyermekvasút) 2008.09.27.

Résztvevők: Zita, Király Andris, Király Laci
Túra időpontja: 2008 szeptember 27.
Helyszín: 13. túra, Nagykovácsi (Zsíros-hegy) - Hűvösvölgy (Gyermekvasút)
Megtett távolság: 12,8 km, összes idő: kb. 4:00 óra, ebből állásidő kb. 30 perc.
Pecsétek: 2 pecsételő hely volt

A hét végére ígért őszi kirándulóidő arra csábított bennünket, hogy megpróbáljuk behozni az egyre tetemesebb lemaradásunkat, és megtegyük valamelyik Sz.Kisek által már abszolvált szakaszt a Kék Túrából.

Eredetileg a Hűvösvölgy - Rozália téglagyár szakaszra gondoltam, de mivel Kata most nem tudott velünk jönni, az ő kérésére mégiscsak egy olyan túrát választottunk, amelyen ő még nem járt. Zitának is megfelelt a Nagykovácsi-Hűvösvölgy útírány, mert ő ugyan (Katával együtt) már járt ezen a szakaszon, a túrafüzetüket otthon nagyták, úgyhogy pecsétje még nem volt erről a szakaszról.

Mire kijutottunk a Hűvösvölgybe, már szépen sütött a nap, úgyhogy optimistán buszozhattunk Nagykovácsi felé. Különösen akkor derültünk fel, amikor az a kb. 40 fiatal még Ady-ligetnél leszállt, akikről azt gondoltuk, hogy ott fognak előttünk csivitelni az erdőben ...

Felcaplattunk a Zsíroshegyi úton az erdőig, és Zita értő vezetésével (hiszen ő már járt erre!), megtaláltunk a Muflon Itatót, amely pecsételő hely is egyben. Amikor a hosszúlépésünket vörösborból akarta elkészíteni a pult mögött álló helyi erő, akkor koncepciót váltottunk, és benyomtunk egy Unicumot. Szerencsére ide még nem jutott el az EU, mert rendes felest mértek.

Az út végig kellemes és kényelmes volt, legfeljebb a kissé hűvös szélre lehetett volna rossz szavunk, ha abban a kellemes környezetben egyáltalán eszébe jutnának az embernek a rossz szavak.

Délben ugyanott álltunk meg ebédelni, ahol nagy elődeink is tették (ezt Zitától tudjuk). Lábunk előtt barátságos lakófalvacskák, kezünkben Oszolik-féle kolbász, körös-körül fejüket a földből épphogycsak kidugó virágok (később, a Remete szurdok népnevelő tábláiról megtudtuk: verővirágok) - mi kellene még a jó hangulathoz?

Legfeljebb annyi, hogy a fűben kényelmesen elheverve nézzük, amint egy hegyikerékpáros mellközépig lógó nyelvvel ér fel a mintegy 1 kilométeres kapaszkodó tetejére a Remete szurdok felől ...

Közben újra kisütött a nap, így aztán megcsodálhattuk az erdő lassan ősziesbe forduló színeit a lefelé vezető úton. Érdemes is volt jól kinyitni a szemünket, mert ugyan az előbb említett Remete szurdok még igazi erdei látnivaló, az útvonal utolsó szakasza már a máriaremetei házak között inkább csak arra való, hogy elgondolkodjunk, kik azok, akik ekkora házakat tudtak építeni az elmúlt évtizedben?

Időközben elértük Náncsi néni vendéglőjét is. Az üres kerthelyiség sarkában dzsekiben fáztak a pincérek, úgyhogy direkt felüdülés volt a számukra, hogy kávét meg ásványvizet hozhattak a fáradt túrázóknak (habár megpróbálkoztak az étlap szertartásos átnyújtásával is). Amig a társaság összes női résztvevője hölgyprogramot bonyolított a mosdóban, mi fizettünk - 2 kávééert, 2 üdítőéert és egy ásványvízért 2.700 forintot. Zita meg is kérdezte halkan: "Mi ez, a Gundel?" Bizony, Náncsi néni vendéglője, a budai gundelek egyike.

Innen már könnyű sétával elértük az úttörő (bocsánat: gyermek) vasút végállómását, ahol a múzeumnál egy kissé túlkoros gyermekvasutas nyomta bele a 13. túra betételét igazoló pecsétet a füzetünkbe. Az első pótvizsgán átmentünk!

Nagyszénáson jártunk

2008-08-30T21:56:00.004+02:00

13. túra * Piliscsaba - Nagykovácsi: 2008.08.30.

Résztvevők: Király Kata, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci, Marcipán
Túra időpontja: 2008 augusztus 30.
Helyszín: Piliscsaba - Nagykovácsi. Megtett táv: 14,5 km; menetidő: 3:04, összes idő: 3:40, állásidő: '35.
Pecsétek: 2 pecsételő hely volt: indulás, érkezés.

Kettecskén a Pilis felé

2008-08-20T21:55:00.047+02:00

12. túra * Dorog - Piliscsaba: 2008.08.20.

Résztvevők: Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci, Marcipán
Túra időpontja: 2008 augusztus 20.
Helyszín: Dorog - Kesztölc - Klastrompuszta - Piliscsév - Piliscsaba. Megtett táv: 18,6 km; összes idő: 6:30, menetidő 5:15.
Pecsétek: 3 pecsételő hely volt: indulás, érkezés + Klastrompuszta.

Autóval Piliscsabára, onnan busszal Dorogra mentünk. Bemelegítésként kicsit futottunk a busz után, feltuszkoltuk Marcipánt a buszra, és hipp-hopp Dorogon termettünk. Első lendületből elsuhantunk az állomás mellett, de mégsem, úgyhogy pecsétekkel a füzetben baktattunk Dorog utcáin, és cseppet sem voltunk bánatosak, mikor beértünk az erdőbe.

Kesztölcön át felértünk egy hegyoldalba, ahol gyönyörű nyárvégi réten vitt az ösvény. Észak-nyugatra pompásan látszott a Gerecse, az eddigi szakaszok színhelye. Közben jó meleg lett, a túracsapat egyik tagja sokat izzadt, és talán nem ivott eleget.

A hegyi legelő után árnyas erőben erősen ereszkedtünk lefelé, míg el nem értünk egy betonutat. A nagy melegben igen tikkadtan értünk Klastrompusztára. Itt pecsételés, evés és végre komolyabb (víz) ivászat következett, meg egy félórás pihenő.

A klastrompusztai klastrom romokat éppen átépítik, jelenleg inkább megkapóak, mint impozánsak.

Klastrompuszta után további ereszkedés következett egy erdős-rétes úton. Szép volt a táj, de ahol sütött a nap, ott igen meleg volt. Marcipán is sűrűn kért inni.

Végre beértünk Piliscsévre. Hosszú, unalmas falu volt. Onnan kiérve már csak egy komoly feladat volt: egy sívó homokos, nehezen járható földúton, folyamatosan emelkedve elsétálni Piliscsabáig.
Hát, nem ez volt az eddigi túrák legjobb része.

<== A piliscsévi templom

Piliscsabán pecsételés, és a kocsi megtalálása. A túra fénypontját hazafelé az első benzinkútnál magunkhoz vett dupla csokis Magnum, meg a jéghideg kóla jelentette.

A Vértes kipipálva!

2008-04-21T22:04:00.012+02:00

A szokott helyen megtekinthetők a legutóbbi Gánt-Várgesztes-Szárliget túra képei.

Az első képen egy emlékezetes pillanatot örökíttetem meg: Oszi átveszi a Kék-Túra füzetet. :-)

A következő képen az "utazó csapat". Gántot egyébként szeretjük, mert mindig jó az idő (és a pálinka a Vértes fogadóban).

Jobbra Kata a bélyegzővel. --->

<--- Balra pedig a tikkadt társaság a kőhányáspusztai pecsételőhelyen.

A gesztesi várat átmenetileg áthelyezték Középföldére.
--->

Ez már másnap van, a Rockenbauer Pál emlékfa árnyékában. Oszi égre emelt tekintete nem pózolás ...
<---

Böbe, mint várúrnő a Vitány várban, útban Szárliget felé. Szép volt!

Várgesztesi kalandok

2008-04-13T22:53:00.004+02:00

10. túra * Gánt - Várgesztes: 2008.04.12. és 10. túra * Várgesztes - Szárliget: 2008.04.13.

Résztvevők: Zita, Kata, Király Laci, Mariann, Oszi, Ildi, Shellyke, Ági, Sz. Kis Laci X 2, Zoli, Böbe, Szentgáli Gergő
Túra időpontja: 2008 április 12-13.
Helyszín: 10. túra * 12-e: Gánt (Vértes panzió) - Gesztesi vár - Várgesztes falu kp.. Megtett táv: 20,7 km; összes idő: 5:39 menetidő 4:30.
10. túra * 13-a: Várgesztes (falu kp.) - Szárliget vá. Megtett táv: 13,7 km; összes idő: 4:03, menetidő 3:34.
Pecsétek: 5 pecsételő hely volt.

Új képek - új helyen

2008-03-18T22:51:00.007+01:00

Végre megtaláltam, hogy hogyan tudok bejegyzést írni.
Tudom, hogy régen már írtam, de az tavaly volt, és elfelejtettem, miként a flickr-es oldal jelszavát is, úgyhogy oda már nem lesz több fotó feltöltve. Viszont akit érdekelnek a képek, menjen a http://indafoto.hu/tekergo címre, ott szépen albumokba rendezve is megtalálja a legutóbbi három túra képeit.
Néhány kép a mostani szép napos hétvégi túránkról:

Pompás idő, gyönyörű táj, jól sikerült hétvége

2008-03-16T23:10:00.007+01:00

9. túra * Fehérvárcsurgó (Becsali kocsma) - (Bodajk) Csókakő: 2008.03.16.
10. túra * 16-a: Csókakő - Gánt: 2008.03.15.

Résztvevők: Zita, Kata, Király Laci, Mariann, Ildi, Józsi, Shellyke, Ági, Sz. Kis Laci X 2
Túra időpontja: 2008 március 15-16,
Helyszín: 9. túra * 15-e: Fehérvárcsurgó (Becsali kocsma) - Bodajk - Csókakő. Megtett táv: 15,1, összes idő: 4:38 (Bodajkig 10,4; 3:43).
10. túra * Csókakő - Gánt. Megtett táv: 17,9, összes idő: 5:30.
Pecsétek: 5 pecsételő hely volt

Rövid túra Nagykovácsiból Hűvösvölgybe

2008-03-16T23:08:00.006+01:00

13. túra * Nagykovácsi (Zsíros-hegy) - Hűvösvölgy (Gyermekvasút) 2008.02.24.

Résztvevők: Zita, Kata, Mariann, Ági, Sz. Kis Laci, Marcipán
Túra időpontja: 2008 február 24,
Helyszín: 13. túra, Nagykovácsi (Zsíros-hegy) - Hűvösvölgy (Gyermekvasút)
Megtett távolság: 12,8 km, összes idő: 4:00 óra, ebből állásidő 30 perc.
Pecsétek: 2 pecsételő hely volt

A kellemes télvégi időben budapesti tömegközlekedéssel elérhető szakaszt választottunk. Az indulás flottul is ment. A kékbusz kivitt bennünket Nagykovácsiba, ahol rövid sétával elértük a kék jelzést. Nagykovácsi nem bizonyult szívünkhöz közelkerülő településnek, így szerencsésnek éreztük magunkat, hogy a túra a falu szlétől nem messze, de már az erdőben kezdődött. Pocakunkat (pocakomat) behúzva sikerült elférnünk a lassan összeérő Solymár és Nagykovácsi között, és ügyesen elértük a Muflon itatót. Itt nem inni lehetett, hanem pecsételni. Meg ideiglenes túratársként begyűjteni egy kutyát, aki majdnem Remetéig elkísért bennünket.
Az idő pompás volt, a túra kényelmesen teljesíthető, az ebédelő-megállóból pedig csodálatos panoráma nyílt Budapest remete-hűvösvölgyi széleire.
Mivel jól választottuk meg a túra irányát, ezért csak kisebb nehézségekbe került, amíg LEereszkedtünk a Remete völgybe.
Így kéktúrázás közben az ember rájön, hogy a sasbércekhez mérhető természeti élményt csak a szurdokok tudnak neki nyújtani. Hát, a Remete szurdok is nagyon tetszett mindenkinek. Biztosan tetszett a terepmotorosoknak is, akik az ösvényen gyakorlatoztak.
Sajnos nagyon gyorsan elértük Máriaremete utcáit, és onnan már aszfalton vezetett a túra. Egy darabig érdekes volt nézegetni a házakat, de a Náncsi nénihez érve már alább hagyott az érdeklődésünk. A végén a hűvösvölgyi Nagyréten átvágva célegyenesbe fordultunk, elugráltunk a terepbiciklisek elől, és hamarosan megérkeztünk az (Úttörő)Gyermekvasút végállomásához. Gyors pecsételés, és korai hazaérkezés zárta a napot.
Néhány kép:

Hegyre föl, hegyről le

2008-02-11T09:46:00.004+01:00

11. túra * Mogyorósbánya - Dorog vasútállomás: 2008.02.09.

Indulásra készen

Résztvevők: Mariann, Farkas Erika, Tóth Gazsi, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci, Marcipán
Túra időpontja: 2008 február 09, szombat
Helyszín: 11. túra, Mogyorósbánya - Dorog vasútállomás
Megtett távolság: 15,8 km, összes idő: 6:30 óra, ebből állásidő 50 perc.
Pecsétek: 3 pecsételő hely volt

Sokat vártunk ettől a szakasztól, mert Hörpölin beszámolója szerint ez az egyik legszebb része a Kéktúrának. Szép is volt, mert a szakasz bővelkedett gyönyörű kilátó helyekben.
A túra végülis három hegy megmászásából állt. Először felmásztunk a Kopasz hegyre, utána a Hegyes Kőre és a végén a Nagy Getére. Ez összesen 600 m szintemelkedést jelentett.
Az intenzív kaptatók miatt a szokásos 3 km/h-s menetteljesítményünk lecsökkent, és nem túl sokat pihengetve 6.5 óra alatt tettük meg az előírt 16 km-t.
Pompás időben túráztunk, végig sütött ránk a nap. A meredek emelkedőkön izzadtunk is rendesen, még Marcipán is megivott vagy 1 liter vizet. Kellemes pontja volt a túrának a tokodi pecsételőhely, amely egy igen korrekt falusi kocsma volt barátságos pecsétőrrel és hideg sörrel.
Említésre érdemes még a dorogi vasútállomás. Dorog végülis nem isten hátamögötti hely. Ehhez képest elképesztően lepusztult az állomás, igazából csak gyalog lehet kiépített úton megközelíteni.

Új színt vitt a történetbe Gazsi, aki láthatóan nagyon élvezte a kalandos túrát. Minden hegyre külön felmászott, bozóton áttört, és mikor a végén már mindenki fáradtan lépkedett, ő még vígan hajkurászta (futva!!) Marcipánt.

A fényképek

Túra a zúzmarás budai hegyekben

2007-12-31T12:40:00.001+01:00

14. túra * Hűvösvölgy - Rozália téglagyár : 2007.12.30.

Startkép

Résztvevők: Mariann, Pálfi Ildi, Pálfi Réka, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci X2, Sz. Kis Zoli, Hegedűs Dani
Túra időpontja: 2007 december 30, vasárnap
Helyszín: 14. túra, Hűvösvölgy – Rozália téglagyár (a 10. útnál)
Megtett távolság: 15 km, összes idő: 5:22 óra, ebből állásidő 1:10 perc.
Pecsétek: 4 pecsételő hely volt,

Igazi téli túra hangulat volt. Hideg, hó, zúzmara, köd. De ezzel együtt nem panaszkodtunk az időre. A -6 fokos hőmérséklet egyetlen káros folyománya az volt, hogy Shellyke otthon maradt, így senki sem nézett delejesen a Hűvösvölgyben.
Indulásnál az első pecsétet 8 lelkes gyerek (régebben úttörő) vasutastól lehetett megszerezni. Átvágva a Hűvösvölgyi úton elkezdtünk felkaptatni a hegyekbe. A Hármashatárhegy tetejét leszámítva végig széles, sima gyalogúton vezetett a jelzés, és még csak nem is csúszott, mert a hidegben esett porhó valahogy nem csúszós.Valószínűleg a városközeli elhelyezkedés miatt számos futó, gyalogló sporttárssal találkoztunk, de voltak biciklisek és népesebb nyugger csoportok is. Nagy élet volt az erdőben!
Kisebb emelkedők után kereszteztük a Szépvölgyi utat, majd 2,5 km-en 220 métert emelkedve fölértünk a Hármashatárhegyre. Pecsételtünk, majd lerontottunk a Virágos nyeregbe, ahol egy (a körülményekhez képest) kellemes büfében megettük a szendvicseinket, megittuk teánkat, és egy 6 km-es lejtmenet végén csaknem 400 métert ereszkedve értük el a 18-as buszt a 10-es úton. Fáradtan, de elégedetten buszoztunk be a Flóriánhoz, ahol autóba szálltunk.

Képek itt

Végre igazi téli túra!

2007-12-17T10:57:00.000+01:00

11. túra * Koldusszállás - Tardos : 2007.12.15.

Startra készen

Résztvevők: Mariann, Pálfi Ildi, Pálfi Csabi, Shellyke, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci, Marcipán
Túra időpontja: 2007 december 15., szombat
Helyszín: 11. túra, Koldusszállás -- Tardos
Megtett távolság: 15 km, összes idő: 4:45 óra, ebből állásidő 50 perc.
Pecsétek: 2 pecsételő hely volt, Koldusszálláson már másodszor pecsételtek, akik az október 13-i túrán is voltak.
A túra csöndesnek, rövidnek ígérkezett. Az indulási és az érkezési hely kedvező volt kocsimozgatási szempontból, ráadásul nem is sokat késtünk, úgyhogy 9 óra előtt sikerült a Tarján – Tatabánya út mellől elstartolni.
Az újonnan csatlakozó túrázók voltak a legizgatottabbak, de ez közülük csak Marcipánon látszott. Marcipánt teljesen felajzotta az a szokatlan terelési feladat, hogy erdei utakon kellett a szétszakadozott társaságot ellenőrzése alatt tartani. Így azután folyamatosan nyargalt az élboly és a lemaradók között, legalább háromszoros távot teljesítve, mint a többiek.
A hőmérséklet -7 fokról indult, és mire fél kettő körül befutottunk Tardosra, addigra -1-re melegedett az idő. A fagy mellé hó is társult, részben fehérre festve az utat, részben a fejünkre hullva. Egyik sem volt túl sok, így igen kellemes télitúra hangulatban jártuk végig az utat. A télies idő extra haszna az volt, hogy az előző heti sár megfagyott egy kicsit, így csaknem tiszta bakancsokkal fejeztük be a napot.
A Gerecsére jellemző ritkás szálerdőkben vezetett leginkább az út, most először kellett létrát (kerítést) másznunk. Marcipán élénksége a létrázásoknál is nagy volt, így kissé macerás volt áttuszkolni az akadályokon.
Kellemes, jó kiméretű túrát tettünk meg, ideális téli körülmények között.

Képek itt

Sártaposás és éjszakai túra

2007-12-14T12:31:00.000+01:00

11. túra * Tardos - Mogyorósbánya : 2007.12.9.

Sáros bakancsok

Na, most kiderült, hogy milyen fontos az állóképesség. Sár-állóképesség és sötét-állóképesség. Egyik jobban, mint a másik.
De kezdjük elölről!
Résztvevők: Pálfi Ildi, Pálfi Józsi, Shellyke, Ubul, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Juli, Sz. Kis Laci X2
Az indulók

Túra időpontja: 2007 december 9., vasárnap
Helyszín: 11. túra, Tardos (Bányahegyi vadászház) – Mogyorósbánya
Megtett távolság: 21 km, összes idő: 7 óra, ebből állásidő 70 perc.
Pecsétek: 4 pecsétet lehetett szerezni ezen a rövid szakaszon.
A kaland:
Az előzetes tervekben még párhuzamosan futott egy 20 km-es, és egy 23 km-es táv. Józsi bölcsessége kellett hozzá, hogy a 20 km-t válasszuk. 3 autóval mentünk, A reggeli találkozást 8:30-ra terveztük Tardoson. Ebből 9:15 lett, és mire az autókat átmozgattuk Mogyorósbányára, addigra kicsit elment az idő, és 10:30kor tudtunk elindulni Tardosról.

Ekkor még minden(ki) derűs volt, kivéve az időt. Komoly ködben vágtunk neki az útnak. Aki még nem látott ilyet, nem is tudja elképzelni, milyen érdekesen szép látvány a ködben rejtőzködő ritkás szálerdő. Szóval, szép volt még így is a táj, és a köd ellenére nem panaszkodhattunk az időjárásra sem , mert eső nem esett, csak a köd csöpögött egy kicsit a nyakunkba a fákról.
Komoly bánatunkra a terepviszonyok nem voltak ideálisak. Az út vagy az erdőben vizes avaron vezetett, ami rettentően csúszott, vagy a vadászok által föltört erdei úton, ahol meg bokáig süllyedtünk a sárba. Voltak szakaszok, ahol ezek kombináltan szegültek szembe a bakancsokkal. Komolyabb (id. SzKL) és lazább (mások) esések tarkították az út első harmadát, de hál’ istennek csak a ruhák állapota romlott számottevően.
Közben lassan arra a felismerésre jutott a kis csapat, hogy gyorsabban fogy az idő, mint a távolság. Péliszentföldkeresztre érve már világos volt, hogy az út utolsó 5,2 km-es szakaszát sötétben kell megtenni. Ha lehetett volna, itt lerövidítettük volna a túrát, de az autókig még mindig gyalog látszott legkönnyebbnek eljutni.
A bátrak és a vidámak (20 év alattiak) a csapat elejére álltak, és sötétben tapogatva vágtunk neki az erőnek, Se lámpa, se holdvilág, csak a mobiltelefonok sejtelmes fénye segített.
A három fiatal komoly túravezetői dicséretet kapott, mert hősiesen és kitartóan tapogatták lábukkal az ösvényt, és vezették a többieket a leginkább járható nyomvonalra.
A sötétben való botorkálásnak egy előnye volt, hogy senki sem foglalkozott azzal, hogy hányadik kilométert cuppogja éppen a ragadós sárban.
Nagy megkönnyebbülés volt, mikor előtűntek Mogyorósbánya fényei.
A faluban némi szerelvénytisztítás után autóba szálltunk, és igyekeztünk haza a sötét, ködös, esős vadonból.

Képek itt

2007-11-01T00:04:00.000+01:00

Új fotók a http://flickr.com/photos/tekergo/sets/ oldalon. A csoportosított képeket érdemes nézni, mert ott megpróbáltam az időrendet is tartani. A képek nagyobbik fele Zitától származik, ő nagyobb figyelmet szentelt a csapatnak, míg én a fényképezőgéppel voltam elfoglalva.
Egy ízelítő:

A csapat

Zajos siker a premieren!!

2007-10-24T19:54:00.001+02:00

1. túra * Írottkőő - Kőszeg - Tömörd : 2007.9.21-22.

Bíztató körülmények között, napsütésben indultunk Kőszegre a Kéktúra premierjére. Egyszer álltunk meg pihenni, és mintha zsinóron húztak volna, megérkeztünk Velem fölé a hármashatárhegyi erdei parkolóba. Már autóból is lenyűgöző volt az őszi sárga-vörös-zöld erdő. Az autóból kiszállva lenyűgöző volt a hideg. Útközben volt -2,5C is, de a parkolóban úgy +3,5C lehetett. Mire a Király család megérkezett Kecskemétről, Sz. Kis Laci és Pálfi Józsi az egyik autót áttranszponálta Kőszegre a Kóbor macska fogadóhoz.
De most következzen a leltár:
Résztvevők: Pálfi Ildikó, Shellyke, Pálfi Józsi, Csabi (2. esti vendégfellépés), Király Zita, Király Laci, Kata, Márk és Andris, valamint Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci (id.), Zoli, Julcsa, Smici (Szmicsi) és Ubul.
Megtett túra: 1. sz. túra Írottkő – Kőszeg – Tömörd szakasza
Írottkő – Kőszeg: október 21, vasárnap Teljes idő 6:05; Mozgással töltött idő 4:40; állás 1:24; Távolság 18 km.; Átlagsebesség 4,1 km/h
Shellyke delejesen néz

Rögzítendő momentumok:
- Mindenki nagyon örült annak, hogy felmentünk az erdei parkolóba. A barátságtalan hideg időben rossz kezdés lehetett volna Velemből felgyalogolni az Írottkőre, bár több tucat (még szittyább) sporttárs valami 70-es túra keretében pontosan ezt tette.
- Hálát adtunk a túrbeosztást készítő eleinknek, hogy Írottkőről kellett legyalogolni Kőszegre, és nem fordítva.
- Az Írottkő alatt, és fönt a hegyen minden csupa havas volt, és pecsételés közben komoly hózápor rontott ránk.
- A táj végig sejtelmes ködben volt, a kilátótoronyból kb. 10 méteres volt a látótávolság
- Helyesen tettük, hogy szendvicsekkel, pálinkával és meleg teával készültünk az útra.
- Szép volt az út végén a Kálvária.
- Többeknek megfájdult a térde a folyamatos ereszkedésben, és/vagy feltört a lába a bakancsban.
Tömörd – Kőszeg: október 22. hétfő Teljes idő 4:30; Mozgással töltött idő 3:50; állás 0:40; Távolság 16 km.; Átlagsebesség 4,5 km/h
A fiatalok

Rögzítendő momentumok:
- Bár nem volt túravezetői elvárás, mindenki (kivéve Shellykét) vállalkozott a hétfői túrára.
- Szintén kocsitranszponálással oldottuk meg az oda-vissza szállítást.
- Tömördről indultunk, hogy .a csapat nagyobbik része Kőszegre, a szállásra érkezzen meg.
- Hétfőn is jó volt az idő, reggel még a nap is kisütött.
Pihenő

- Jót ettünk az Ildikó által beszerzett süteményekből, jót ittunk Józsi pálinkájából, meg az út is egyenletes, jól járható volt, úgyhogy jó tempóban haladtunk.
Szállás: A Kóbor macska fogadóban laktunk, amely egy egyszerű panzió. A többség elégedett volt a szállással, de mindenki szerint korrekt value for money volt.
Étkezés: Hazai, illetve helyben vásárolt hideg koszt mellett kétszer vacsoráztunk. Elsőnek a Taverna Flóriánban, amelyik egy korrekt, modern, minőségi konyhájú étterem, a másik a Bécsi kapu vendéglő volt hagyományosabb, egyszerűbb konyhával. Mind a két helyen igen jót ettünk, és mellé megkóstoltunk a kőszegi borokat is. Jagodics Chardonnay-ja, és Cuvee-je volt említésre méltó.
Hazafelé: Kedden reggel esőre ébredtünk, és gyakorlatilag végig esőben autóztunk hazáig.

2007-10-20T19:37:00.001+02:00

Fotók a túráról megtekinthetők itt:

http://www.flickr.com/photos/tekergo/

Néhány ízelítő:

2007-10-17T19:18:00.001+02:00

Köszi Sz. Kis Lacinak a blogért. Az éttermek teljesen rendben vannak.
Azért írom, hogy el ne felejtsem két év múlva sem: a főpróbán 15 km-nél mindkét lábam elnehezült, 18-nál a csípőizületeim lemerevedtek, aztán ez elmúlt ugyan, de csak botorkálni tudtam.

Premier Kőszegen - A terv

2007-10-17T10:28:00.001+02:00

Találkozó: vasárnap (21-én) 10:00kor Velem fölött egy erdei parkolóban. Velem környékén telefonos konzultáció arról, hogy a többiek hol vannak.
Javasolt útirány: Bp – Győr – Csorna – Kapuvár – Lövő – Kőszeg – Velem
Az autóút hossza: 3,5 óra

A túra: Vasárnap - Parkoló - Írottkő – Kőszeg, kb. 18 km. 5 óra; hétfő – Kőszeg – Tömörd , kb. 15 km, 3,5 óra
Vasárnap este és hétfőn délután szabad (turista, városnéző) program.

Szállás: Kóbor macska fogadó

Étkezés: Reggeli a szállodában, vasárnapi ebéd úti szendvics (homemade!), hétfői ebéd alkalmilag a városban megoldva, vacsorák szintén Kőszegen, vasárnap a Taverna Flórián vendégőben, hétfőn pedig a Bécsikapu vendéglőben. Nézzétek meg a vendéglőket, mert sürgősen le kell foglalni!

Visszaindulás kedden reggel.

Főpróba a Gerecsében

2007-10-16T15:23:00.001+02:00

11. túra * Koldusszállás - Szárliget : 2007.09.13.

Somlyóhegyen a kulcsosháznál

Napsugaras őszi napon került sor a Kéktúra kirándulások főpróbájára.
Résztvevők: Pálfi Ildi, Shellyke, Sz. Kis Ági, Király Laci és Sz. Kis Laci.
Kéktúra szakasz: 11. Szárliget – Dorog
Ezen belül: Kolduszállás – Szárliget. Az eredeti kiíráshoz képest fordítva tettük meg.
Indulás: 9:45 a Tarján, Fatelep buszmegállótól.
Érkezés: 16:10 a szárligeti vasútállomáshoz
Megtett táv: 21 km
Túraidő 6 őra 20 perc, ebből 4:40 gyaloglás, és 1:40 pihenő, ácsorgás.
Átlagsebesség: Menetben - 4,7 km/h, teljes időre számítva - 3,3 km/h
A túravezető értékeli a túrát

Térkép, Logfile