Résztvevők: Zita, Király Andris, Király Laci
Túra időpontja: 2008 szeptember 27.
Helyszín: 13. túra, Nagykovácsi (Zsíros-hegy) - Hűvösvölgy (Gyermekvasút)
Megtett távolság: 12,8 km, összes idő: kb. 4:00 óra, ebből állásidő kb. 30 perc.
Pecsétek: 2 pecsételő hely volt
A hét végére ígért őszi kirándulóidő arra csábított bennünket, hogy megpróbáljuk behozni az egyre tetemesebb lemaradásunkat, és megtegyük valamelyik Sz.Kisek által már abszolvált szakaszt a Kék Túrából.Eredetileg a Hűvösvölgy - Rozália téglagyár szakaszra gondoltam, de mivel Kata most nem tudott velünk jönni, az ő kérésére mégiscsak egy olyan túrát választottunk, amelyen ő még nem járt. Zitának is megfelelt a Nagykovácsi-Hűvösvölgy útírány, mert ő ugyan (Katával együtt) már járt ezen a szakaszon, a túrafüzetüket otthon nagyták, úgyhogy pecsétje még nem volt erről a szakaszról.
Mire kijutottunk a Hűvösvölgybe, már szépen sütött a nap, úgyhogy optimistán buszozhattunk Nagykovácsi felé. Különösen akkor derültünk fel, amikor az a kb. 40 fiatal még Ady-ligetnél leszállt, akikről azt gondoltuk, hogy ott fognak előttünk csivitelni az erdőben ...
Felcaplattunk a Zsíroshegyi úton az erdőig, és Zita értő vezetésével (hiszen ő már járt erre!), megtaláltunk a Muflon Itatót, amely pecsételő hely is egyben. Amikor a hosszúlépésünket vörösborból akarta elkészíteni a pult mögött álló helyi erő, akkor koncepciót váltottunk, és benyomtunk egy Unicumot. Szerencsére ide még nem jutott el az EU, mert rendes felest mértek.
Az út végig kellemes és kényelmes volt, legfeljebb a kissé hűvös szélre lehetett volna rossz szavunk, ha abban a kellemes környezetben egyáltalán eszébe jutnának az embernek a rossz szavak.Délben ugyanott álltunk meg ebédelni, ahol nagy elődeink is tették (ezt Zitától tudjuk). Lábunk előtt barátságos lakófalvacskák, kezünkben Oszolik-féle kolbász, körös-körül fejüket a földből épphogycsak kidugó virágok (később, a Remete szurdok népnevelő tábláiról megtudtuk: verővirágok) - mi kellene még a jó hangulathoz?
Legfeljebb annyi, hogy a fűben kényelmesen elheverve nézzük, amint egy hegyikerékpáros mellközépig lógó nyelvvel ér fel a mintegy 1 kilométeres kapaszkodó tetejére a Remete szurdok felől ...Közben újra kisütött a nap, így aztán megcsodálhattuk az erdő lassan ősziesbe forduló színeit a lefelé vezető úton. Érdemes is volt jól kinyitni a szemünket, mert ugyan az előbb említett Remete szurdok még igazi erdei látnivaló, az útvonal utolsó szakasza már a máriaremetei házak között inkább csak arra való, hogy elgondolkodjunk, kik azok, akik ekkora házakat tudtak építeni az elmúlt évtizedben?
Időközben elértük Náncsi néni vendéglőjét is. Az üres kerthelyiség sarkában dzsekiben fáztak a pincérek, úgyhogy direkt felüdülés volt a számukra, hogy kávét meg ásványvizet hozhattak a fáradt túrázóknak (habár megpróbálkoztak az étlap szertartásos átnyújtásával is). Amig a társaság összes női résztvevője hölgyprogramot bonyolított a mosdóban, mi fizettünk - 2 kávééert, 2 üdítőéert és egy ásványvízért 2.700 forintot. Zita meg is kérdezte halkan: "Mi ez, a Gundel?" Bizony, Náncsi néni vendéglője, a budai gundelek egyike.Innen már könnyű sétával elértük az úttörő (bocsánat: gyermek) vasút végállómását, ahol a múzeumnál egy kissé túlkoros gyermekvasutas nyomta bele a 13. túra betételét igazoló pecsétet a füzetünkbe. Az első pótvizsgán átmentünk!
