Szakasz: Városlőd (letérés Hölgykő várához ponttól) - Úrkút
Táv: 12,7 km
Szint: +305/-256
Résztvevők: Mariann, Király Zita, Sz. Kis Ági
Teljes menetidő: 4 óra
Vidám indulás |
Városlőd ez idáig mindig kimaradt. Az előtte lévő szakasz a
vasútnál ér véget, az utána következő a Hölgykő várától indulva is hosszú. De a
legfőbb ok az volt, hogy nem szeretünk gyalogolni a településeken hosszan
átvezető aszfaltos szakaszokon. Szerencsére Mariann pótlótúrái úgy alakultak,
hogy nem került nagy erőfeszítésünkbe beilleszteni Városlőd 4,6 km-ét.
Kislaci szállított minket a Hölgykő várának letéréséhez, és innen
indultunk vissza Úrkútig.
Akik nem voltak velünk nem láthatták a híd alatt átvezető
vasutat,
a nagy (szerintem) hársfát,a Lömann kristály bejáratát,
a régi sváb házakat,
Német nemzetiségi ház |
a templomot, aminek tornya is van, csak nem fért rá a fényképre,
a mesterségek fáját,
az új házakat,
a nagyon szép völgyet
és a lepukkant vasútállomást.
De a kedvükért lefényképeztem mindezeket. Érdekes település, örülök, hogy nem hagytuk ki.
A vasútállomás után kicsi szintemelkedéssel gyalogoltunk végig
a Csollányos-völgyben, ami megérdemelten viselte ezt a nevet.
Csalánok mögött az erdőben |
Csalánok előtt az erdei úton |
Egy darabig jól láthatóak voltak a jelek, de aztán eltűntek. Csak abban bíztunk, hogy a bokapróbáló földútról sehol nem volt leágazás. Egyik oldalon kerítés, vagy kerítés nyomok, a másik oldalon sűrű erdei málnabokrok szegélyezték az ösvényt.
Azért nagyon megörültünk, mikor Úrkút felett egy szarvasmarha telep sarkánál újra megláttuk a jelet. Úrkútra beérve, annyira rácsodálkoztunk a településre, - széles utcák, hatalmas házak, jóleső, rendezett gazdagság jelei mindenütt, hogy azonnal el is veszítettük a jelölt utat.
Kicsit tébláboltunk, aztán megkérdeztünk egy rollerozó, 10 év körülő kisfiút, hogy hol van a zöldséges, mert ott parkoltunk le az autóval.
Még egy küldetésünk volt hátra. A februári Vállus-Tapolca szakaszra nem hoztuk el Mariann füzetét, ezért pótolni kellett a pecséteket. Feladat teljesítve, Mariann füzetében komplett az adminisztráció.