Második nap a Cserehátban

Szakasz: Felsővadász - Fancsal (25. sz túra, OKT 255-256-257)
Időpont: 2015. március 29.

Résztvevők: Király Laci, Zita, Király Kata, Pálfi Ildi, Mariann, Sz. Kis Ágota, Sz. Kis  Laci, Oszi (logisztika) és Pálfi Józsi (logisztika)
Táv: 15,8 km
Szintkülönbség:+240
Átlagsebesség: 3,5 km/h
Tiszta menetidő:  4:00

Túra teljes időtartama: 4:46

Megkegyelmeztünk magunknak, és az óraátállítás miatt nem 8-kor, hanem csak 9-kor indultunk. 15,8 km várt ránk, nem túl nagy szintkülönbséggel, sok kicsi faluval, nagy, egyben művelt mezőgazdasági területekkel, négy pecséttel, és mint kiderült, ragyogó napsütéssel. 

Felsővadászon azzal kezdtünk, hogy nem tudtunk pecsételni, mert a bolt/kocsma zárva volt. Majd legközelebb.

A falu szélén kicsit elbizonytalanodtunk, mert a régi jelek, a GPS és a helyi lakosok iránymutatása vitt az egyik irányba, a jól láthatóan új jelek pedig vittek volna a másik irányba. A helyiek iránymutatását választottuk, és mentünk „csak egyenes irányba”.

Nyésta előtt újra megtaláltuk a jelet. Nyésta után pedig maguk a jelfestők jöttek velünk szembe, négyen. Sablonnal, fehér festékkel, kék festékkel, pemzlivel.

A következő falu Abaújszolnok volt. Beérkezés a cigánysoron keresztül. Úgy tűnt, hogy a pecsételő-dobozt céltáblának használta valaki, de szerencsére a pecsét használható volt.  A faluban rendezett és elhanyagolt házak, lakatlan házak megbontott, félig leszedett tetővel, vegyesen.

Következő pecsételőhely Baktakéken, a kocsmában volt. A kocsma előtt, a féltető alatt ebédeltünk, miközben kihangosítva, rádióként hallgattuk az M1 műsorát.

Fancsalra a szőlőhegyen keresztül, sűrűn épített hétvégi házak között értünk be.

 

Előredőlve

Szakasz: Fancsal - Boldogkőváralja v.mh. (25. sz túra, OKT 258-259)
Időpont: 2015. március 28.

Résztvevők: Király Laci, Zita, Király Kata, Pálfi Ildi, Mariann, Sz. Kis Ágota, Sz. Kis  Laci, Oszi (logisztika) és Pálfi Józsi (logisztika)
Táv: 15,8 km
Szintkülönbség:+170
Átlagsebesség: 4,1 km/h
Tiszta menetidő:  4:30

Túra teljes időtartama: 5:44

Ezen a hétvégén nem ezt a szakaszt terveztük, de szálláshiány miatt, ezt teljesítettük. Az első nap a szintrajz szerint nem ígérkezett nehéznek, azzal együtt sem, hogy Boldogkőváralján nem álltunk meg a vasúti megállóhelynél, hanem felgyalogoltunk a várig. A megtett táv így 20 km körülire emelkedett.

Arkán szálltunk meg. Este borozgatás közben azt hallottuk, hogy kicsit esik, de bíztunk az időjárás-előrejelzésben. 

A technikai hiányosságokat is számba vettük: Király Laci otthon hagyta a fényképezőgépét, telefontöltőjét, telefonja pedig 15%-on állt. A következő kettő napban kölcsön telefonokkal dolgozott.

A Fancsal-Encs-Gibárt 10,2 km-e nagyon gyorsan elfogyott annak ellenére, hogy az út elején még szemerkélt az eső. Encsen teljesült Ildikó régi vágya, beültünk krémest enni egy cukrászdába. 

Ettünk krémest, Rákóczi túróst, rétest, ittunk kávét, kólát, teát. Mindenkinek ajánlom.

Encs szélén

Gibárton begyalogoltunk az erőműhöz a pecsétért. Pecsétet kaptunk, de sajnos az erőmű csak előzetes bejelentés után látogatható. Úgyhogy, ezt majd legközelebb. 

Gibárt szélén ebédeltünk, majd ráfordultunk a Hernádcécéig tartó 5 km-es, szintemelkedés nélküli szakasznak. Szembe szélben. Előredőlve. Haladni nem nagyon lehetett. Beszélgetni sem. Csak küzdeni. Annyira koncentráltunk, hogy még a pecsételő doboz mellett is elmentünk.

Kicsit vert seregként pihentünk Alsócéce szélén.

Boldogkőváralja vasúti megállóhely innen már nem volt messze. Pecsételtünk, és mentünk tovább Boldogkőváraljára. Nincs a túraútvonalban, de felkapaszkodtunk a várhoz, bementünk, körbejártuk.

Fél négy körül már a szálláson voltunk, hatra mentünk Encsre az Anyukám mondta étterembe vacsorázni. Az étterem, a vacsora és ezzel együtt a nap 10 pontból 10-et kapott.

 

A sztupától a várig (pótlótúra Királyéknak)

Szakasz: Zalaszántó-Sümeg (3. sz. túra)
Időpont: 2015. március 15.
Résztvevők: Király Laci,Zita,Kata és Kócos
Táv: 21,8 km (füzet szerint)
Szintkülönbség: +454/-472

Erről a túráról egyszer már lemaradtunk, amikor a csapat másik fele teljesítette, aztán meg szilveszterkor, amikor a pótlást terveztük, megint nem jött össze, mert túlságosan hidegnek találtuk az időjárást. A Nemzeti Ünnepre azonban minden összeállt, és a balaton-felvidéki borokkal való előző esti zánkai ismerkedés után már kora reggel nekiindultunk, hogy elérjük Sümegen a 8 órai buszt. 

Kócos jó benyomást tett a buszvezetőre, mert nem kellett felvennie a szájkosarat - már jól indult a nap!

Zalaszántón a már jól ismert kocsmában pecsételtünk, és a helyi kutyák hangos üdvrivalgása közepette nekivágtunk az útnak. Már az elején elhatároztuk, hogy mi mindenképpen megállunk a sztupánál (amely állítólag Európa egyik legnagyobb ilyen építménye), legfeljebb majd kihagyjuk a Tátika megmászását.

Így is történt. Alaposan megszemléltük a buddhista templomot, s amikor épp indultunk volna tovább, megérkeztek az ajándékboltosok, és kaptunk egy nagyon szép sztupás Kék Túra pecsétet, noha ez nem is hivatalos bélyegzőhely.

A hegyről leérve sikeresen belefutottunk egy nagyon sáros erdei útba, úgyhogy inkább az erdő mellett, a zsombékos rétem tettük meg az utat a Hideg-kúti majorig, veszítve ezzel vagy fél órát. Az országút túloldalán nekivágtunk a Tátika felé vezető ösvénynek. 

Március közepén nem számítottunk erre, de az erdő máris zöldellett a megvehagymától, egyes szakaszokon intenzíven lehetett érezni az illatot is. A hegyre nem kapaszkodtunk fel, de a sűrű erdőben kanyargó ösvény a túra legszebb szakasza volt. Kócos is nagyon élvezte!

A betonutat elérve valami buta számítási hiba miatt úgy éreztük, hogy bár jócskán előrehaladt az idő, az útnak csak alig harmadát tettük meg, így aztán nagyon ütemes gyaloglásba kezdtünk a Sarvaly erdészház irányába. Jól is esett a a megállás a nagyon hangulatos pihenőhelyen, a ciszterna mellett. No és persze a szendvicsek is elfogytak.

Pecsételtünk egyet, és elindultunk Sümeg felé. A vár már messziről látszott, de azért eltartott egy darabig, amíg elértük a város szélét. 

Közben leesett állal néztük, amint az a huszonéves fiúkból álló csoport, amelyik akkor ért a pihenőhelyre, és látott neki az ebédnek, amikor mi elindultunk, olyan ütemben előzött meg bennünket, mintha mi csak vasárnap délutáni korzózáson vennénk részt.

A végére még marad egy kisebb kaland: Kócos összeszólalkozott egy helyi illetőségű ebbel, de a gazdák határozott szava, és a bot Zita kezében békés útra terelte a konfliktust.

Nyitótúrának nem volt csekélység ez a húszas, de hát kemény év vár ránk, ha be akarjuk fejezni az idén, indokolt az erős kezdés.

Képek a szokott helyen!