Szakasz: Derenk - Bódvaszilas (24. sz túra, OKT 246-247)
Időpont: 2014. október 5.
Résztvevők:
Király Laci, Zita, Pálfi Ildi, Mariann, Sz. Kis Ágota, Sz. Kis
Laci, Oszi (logisztika) és Pálfi Józsi (logisztika)
Táv: 11,7 km
Szintkülönbség:+240/-420 m
Átlagsebesség: 3,5 km/h
Tiszta menetidő: 3:12
Túra teljes időtartama: 3:58Táv: 11,7 km
Szintkülönbség:+240/-420 m
Átlagsebesség: 3,5 km/h
Tiszta menetidő: 3:12
A túrafüzet szerint a Derenki pecsételőhely és Bódvaszilas
távolsága mindössze 11.9 km, 321 m emelkedő és 480 m lejtmenet.
Reggel fél órával hamarabb indultunk, mint kellett volna,
mert 8 óra 30 perckor Szögliget felett,
a Derenkre vezető erdészeti utat zárva találtuk. A sorompón elhelyezett tábla
szerint, a területen vadászat zajlott/zajlik, 9 óráig tilos belépni a
területre. Bementünk. Gondunk nem lett, csak egy kis rossz érzésünk.
Király Laci elment pecsételni a Derenki pecsételőpontra (Mariann és
Szkisék a nyáron már lejárták ezt a részt), a többiek Bódvaszilasnak vették az
irányt.
A tisztások láncolatán vezető erdei úton kerülgettük a sarat, aztán az
erdőben folytatódó úton kerülgettük a sarat. Gondoltuk, ha elkezdjük a
kapaszkodást, magasabban már nem lesz sáros. Hát az volt. Mikor Király Laci
utolért minket, azt mondta nem a kék jeleket, hanem a csúszkálásunk nyomait követte.
Szent György és a sárkány feje (Sz.K.L). Az előzőnapi mohos vár helyett. |
A Lakatos forrástól több, mint 4 km-en keresztül
folyamatosan felfele mentünk. Az emelkedés attól lett elég durva, hogy keresnünk
kellett azokat a részeket az úton és az út mellett, ahol avaron lehet menni és nem
csúszik ki alólunk a talaj. Ez nem mindig sikerült.
A nagyon elhagyatott
Szabó-pallag erdészháznál voltunk a csúcson. Megebédeltünk.
Hörpölintől tudtuk,
(„néha bizony meglehetősen gatyafékes lejtő”) hogy a lefele vezető szakasz
meredek, ezért Kislaci mindenkinek vágott túrabotot. Nagy hasznukat vettük.
A lefele vezető úton hatalmas víznyelők (töbrök) mellett mentünk
el. Érdekesek és egyben félelmetesek is voltak. Egy helyen népes barlangászcsapat
készülődött leereszkedéshez.
Ereszkedtünk, csúsztunk lefele. Kapaszkodtunk a botjainkba. Kerülgettük
a túraútra dőlt fákat. Néha felnéztünk, és megállapítottuk, hogy gyönyörű mohos
sziklák között jövünk, de nem volt érkezésünk mindezt élvezni. A fiúk kétszer, háromszor elestek, elcsúsztak,
a lányokat a jószerencse megmentette az esésétől. Mariannak egyre jobban fájt a
térde.
Örültünk, mikor beértünk Bódvaszilasra. A cigánysoron egy
kisfiú először csokit kért (sajnos nem volt már nálunk), aztán a túrabotjainkat
(nem adtuk oda, tekintettel az udvaron szaladgáló kisebb testvérekre), végül a
telefonunkat (ezt csak viccnek gondoltuk).
Mikor a bódvaszilasi kocsmában, nyakig sárosan találkoztunk
a két Józsival, nem értették, hogy ilyen rövid szakasz után, miért vagyunk
olyanok, mint a vert sereg.