Szakasz: Vállus - Tapolca (4. sz. túra)
Táv: 14,4 km
Szint: +220/-321
Menetidő: 3:15
A január első hétvégéjén pótszilveszter volt Zánkán, pótlótúrával összekötve. Az eredeti tervek szerint Király Kata, Laci és Bajzik András is pótolta volna a Vállus - Hévíz szakaszt, de Király Laci betegsége miatt ők lemondták a teljes hétvégi programot. A időjárás nem ígérkezett jónak, de szerencsénkre a ködön kívül, semmi más nem zavarta meg a túrát.
Kislaci szállított minket Vállusra.
A fél óra alatt, míg Zánkáról Tapolcára, majd Vállusra értünk, három fontos dolog történt:
1. Kisütött a nap.
2. Kislaci úgy döntött, bár ő nem is túrázott velünk, hogy ne gyalogoljuk keresztül Tapolcát. Az egyik kocsit tegyük le a város azon végén, ahol beérkezünk.
3. Folyamatosan azt a pontot kereste és próbálta megmutatni nekünk, hogy a túra hol fogja keresztezni azt a közutat, amin éppen autóztunk.
Egyáltalán nem voltunk magunkra hagyva. Sőt!
Mikor elindultunk, már nem sütött nap.
Háttérben Vállus |
Döbbenettel, majd nevetve álltunk az alábbi felirat mellett, mielőtt kereszteztük volna a betonutat. Védőangyalunk távolról is figyelte lépteinket.
A Tapolcai-medence |
Szép kilátás |
A Nap |
Leértünk a lesenceistvándi szőlők közé |
Szerencsére ezen a szakaszon nincs az erdő közepén pecsételőhely, ezért a pecsétek pótlása nem fog gondot okozni.
Pecsételőhely Lesenceistvándon |
Olvad is-fagy is. Tapolca felé a 77-es út mellett. |