Póttúra a Pilisben

 
Szakasz: Dorog - Piliscsaba (12. sz. túra)

Időpont: 2012. november 24.

Résztvevők: Mariann, Pálfi Ildikó, Sz. Kis Ágota
Táv: 18,6 km

Szintkülönbség: +504/-402
Átlagsebesség: 4,1 km/h

Tiszta menetidő: 4,5 óra
Túra teljes időtartama:  5 óra

Kis csapatunk, különböző felállásokban, 2008-ban (nyáron), 2010-ben (tavasszal) és most 2012-ben (ősszel) járta végig a Dorog-Piliscsaba útvonalat, ami ezzel elnyerte a legtöbbször megtett szakasz címet. (Hogy a sor ne szakadjon meg, 2014-ben Farkas Erikának és Gazsinak télen kell hogy lejárja ezt a túrát.)
A jól bevált Piliscsabáról Dorogra tömegközlekedéssel, majd gyalog vissza megoldást választottuk mi is.
Amit az útról tudni kell/lehet, elődeink már leírták.
Borús, de enyhe őszi idő volt. Jó tempóban 5 óra alatt tettük meg szakaszt, ami alatt megvitattuk a világ összes búját, baját. Ha mindenre megoldást nem is találtunk, volt pár ötletünk arra, hogy mit kellene másképpen csinálni (természetesen elsősorban másoknak)

.

Budapestre visszaérve, Ildikó metróra szállt az Árpád hídnál, Mariann pedig fél négy körül szállt ki a kocsiból, hogy rövid pihenés után este már a Katalin bálban rophassa Oszival, egészen hajnalig.

Hideg szélben redületlenül

Szakasz: Káld - Szajki tavak (2. sz. túra része)

Időpont: 2012. november 18.
Résztvevők: Mariann, Király Laci, Sz. Kis Ági, és Sz. Kis Laci és Oszi, mint féltúrázó-hadtáp.
Táv: 16,7 km. A menetidő 3:40 volt, plusz 32 perc pihenés.
Emelkedés 90 m.

Az előző napi 20 km után, kicsit darabosan indult a reggel, de nekivágtunk. Káldon a Korona vendéglő (a cégére lefestve) elől indultunk. Nyirkos hideg idő volt, kitett helyeken a szél is fújt. Hosszúpereszteg előtt, hihetetlennek tűnt Hörpölin azon bejegyzése, miszerint majdnem hőgutát kapott itt az első bejárás során.

Hosszúperesztegen a Tar vendéglőben pecsételtünk. Szerettünk volna egy forró teát inni, de azt nem kaptunk, így továbbindultunk. Hogy a kesztyűmet hátrahagytam, csak három kilométer után derült ki. A falu központjában a templom mellett, félig állva, félig támaszkodva megettük a szendvicseinket, és Király Laci tanácsára elhatároztuk, a Köztársasági elnökhöz fordulunk azzal a kéréssel, hogy a falut nevezzük át Nagyonhosszúperesztegre.

A faluból kiérve hosszan gyalogoltunk a közepes forgalmú betonúton. Megörültünk, mikor a Szajki tavak előtt letérhettünk az erdei útra. Amennyire fáradságunk engedte, megállapítottuk, hogy az őszi erdő az még mindig nagyon szép, aztán (részemről mindenképpen) leszegett fejjel mentünk előre, nagyon várva, hogy az üdülőtelep házai feltűnjenek. A cipőcsere ellenére Mariann sarka is egyre jobban fájt. Ő persze nem panaszkodott, hanem hősiesen küzdött. A szajki erdészháznál kicsit keresni kellett a pecsétet, mert az autónkkal úgy álltunk előtte, hogy a kis doboz teljes takarásban volt.

A visszaúton még megálltunk a Tar vendéglő előtt, hogy a gazdátlan kesztyűt összeszedjük - ugyanúgy feküdt egy asztalon, mint ahogyan otthagytam.
2 nap, 37 km, átlagéletkor 50 év, átlagsúly 80 kg felett; szép teljesítmény!

További képek a szokott helyen!

Tömördről Szelestére - másodszorra sikerrel

Szakasz: Tömörd - Szeleste (1. sz. túra része)

Időpont: 2012. november 17.
Résztvevők: Mariann, Király Laci, Sz. Kis Ági, és Sz. Kis Laci plusz Oszi mint féltúrázó-hadtáp.
Táv: 20,3 km. A tiszta menetidő 5:00 volt, plusz 45 perc pihenés itt-ott.
Emelkedés 180 m.

Az október 26-27-i hétvégére komplett program szerveződött a Tömörd Szeleste szakasz köré. 26-án este népes csapattal (10 fő), Szombathelyen megnéztük a Mohácsi János rendezte Szentivánéji álom előadást. (POSZT 2012. legjobb rendezés) Október 27-én túráztunk volna, ha az időjárás miatt nem adjuk fel a tervet. Éjszaka esett, reggel szitált, a helyiek szerint a környék talaja agyagos, ezért kocsiba szálltunk, és hazaautóztunk.

 

A november 17-i második kísérlet is kalandosan indult. Rövid ideig úgy tűnt, hogy a szelestei szálláson 5 felnőttnek kell aludnia egy négyszemélyes szobában. Aztán találtunk más megoldást. Az utolsó nehézségre Király Laci hajnali háromkor döbbent rá: a bakancsát otthon hagyta.




De bátor emberként, a sportos utcai cipőjében vágott neki a két nap 37 km-ének. (Jól bírta. A cipő is, Király Laci is.)A reggel kicsit hűvösen nyirkosan indult, mikor Oszi átszállított minket Tömördre. 8 óra 10 perckor már nekivágtunk a hosszú, de szintkülönbség nélküli szakasznak. A GPS és Hörpölin egyaránt azt jelezte, hogy Kincsédpuszta után nehezen járható a szakasz.Valóban volt egy benőttebb rész, de többen jártak már előttünk, járható téve az utat.

Az idő sokat javult, bár a nap végig nem sütött ki, jó tempóban haladtunk. Az út hosszan haladt együtt a Mária úttal. (Az új jelzésekből, az újjáépített hidakból megállapítottuk, hogy a Mária út védnökei bizonyára jelentős anyagi forrásokkal rendelkeznek.)

Más túrázókkal nem találkoztunk, viszont Magyarország vadvilágának számos képviselőjével igen. Vaddisznócsorda húzott át előttünk nem sokkal Kincsédpuszta után, szarvasok legeltek a mezőn, őz ugrott fel Marianntól nem messze, Szeleste előtt egy nyulat néztünk hosszasan, majd egy felriadó fácánkakastól akartunk világgá szaladni.

Nagyon kellemes, őszi túra volt, erdőkkel, irtásokkal, szép színekkel.

Kettő óra 10 perckor értünk Szelestére, a posta előtt kocsiba szálltunk, átautóztunk a Szajki tavakhoz, ahol Oszi kakaspörkölttel várt minket.

További képek az Indafotón.

Kápolnák és aszfalt

Szakasz: Zalaszántó - Hévíz (3. sz. túra része)
Időpont: 2012. november 2.
Résztvevők: Sz. Kis Ági, és Sz. Kis Laci.
Táv: 16,7 km. A menetidő 4:07 volt. A szint 205 m.

Mindenszentek után, november 2-án tettük meg a Zalaszántó-Hévíz szakaszt. Némi bizonytalanság után (milyen menetrend szerint közlekednek a járatok?) 18 perc alatt értünk Hévízről Zalaszántóra.

Buszról ragyogó napsütésben a falu kápolnájánál szálltunk le. A falu honlapja szerint a kápolna Magyarország legkisebb kápolnája.

Pecsételés után Hévíz irányába fordultunk.

A falu központjában a templom külön figyelmet érdemelt. A felújított, egyhajós gótikus templom, (a felújítás során kibontott középkori ablakokkal) egy rendezett tér középen áll. Kicsit nézelődtünk, fényképeztünk. Megtaláltuk a kék jelet, és indultunk.

 A Reziig tartó 7, 6 km-es szakasz háromnegyed része közepes forgalmú aszfaltúton vezetett.

Reziben a boltban pecsételtünk, de a várat nem kerestük meg.

Rezi után, a szőlőhegyek előtt

Málnásban

 A rezi szőlőhegyen átvágva (az út is aszfaltozott), hamarosan elértük a Gyöngyösi csárdát. Addigra már kicsit felhősebb lett az idő, ezért a kabát hol rajtunk, hol a derékra kötve. A csárdát zárva találtuk, az ebédünket a kerítés szélén ülve ettük meg. A Sümegre vezető közút forgalma nagy volt, a szél egyre jobban fújt, így nem időztünk sokat.

Sajnos továbbra is aszfalton folytatódott az út, hogy elérjük a teljesen kiszáradt Gyöngyös patak hídját. A híd után a szántók közepén, minden lakott helytől távol, körbekerített, szépen kitisztított zsidótemetőt találtunk.

Napi jócselekedetként útbaigazítottunk egy németül beszélő párt, akik a Rezi várat keresték, egy a kéktúra füzetből kimásolt térképpel a kezükben.

A túra legkellemesebb része következett, nem aszfalton, hanem jól jelzett erdei úton mentünk tovább.

Hévízre beérve, szinte azonnal megláttuk egy kisebb temetőben azt az Árpádkori kápolnát, amit a túrafüzet is jelez. Bementünk, megnéztük. Nem szabad elmenni mellette! A nap csúcspontja volt.

Innen, természetesen aszfalton tovább a buszállomással szemben lévő parkolóban hagyott kocsihoz. Már a kápolnánál éreztünk pár esőcseppet, az utolsó métereket szinte futva tettük meg, hogy ne ázzunk teljesen bőrig. Jól időzítettünk.

Összefoglalva: 70% aszfalt, minimális szintkülönbség, nem túl érdekes útvonal-vezetés. De a templom és a két kápolna miatt az emlékezetes szakaszok közé kerül ez a 16,5 km.