Szakasz:
Időpont:
2011. április 23.: Jósvafő-Aggtelek-Zádorfalva 17,5 km (túrafüzet szerint) + 1 km (buszmegállóig ill. buszmegállótól a szállodáig) + 1 km eltévedés. = összesen 19,5 km Menetidő: 5 és fél óra + 20 perc a buszhoz/busztól
2011. április 24.: (Szögliget - Szád-vár - Várkert) - Derenk - Jósvafő 15 km (túrafüzet szerint) + 6,5 km (buszmegállótól a pecsételő helyig) + 1,5 km eltévedés = összesen: 23 km. Menetidő: 6 és fél óra
Résztvevők: teljes Király család (Zita, Kata, Laci, Andris) + Zsófi


Első napi túránk egy jó lihegős kapaszkodóval kezdődött, mivel a kék jel épp a Tengerszem Hotel fölött (értsd: kb. a 8. emelet magasságában) halad el. Az emelkedés folytatódott, és meglehetősen szuszogva értünk el egy nagyon kellemes, sziklás-karsztos hegyoldalt Aggtelek fölött. Innen az út a Baradla kilátón keresztül a barlang bejáratáig ereszkedik (a jegypénztárban lehet pecsételni). Szerencsére ez a hely a vasárnapi turistákra van berendezkedve, így hát különösebb nehézség nélkül sikerül egy-egy jó hosszúlépésre szert tenni.
Szükség is volt a hangulati megalapozásra, mert egy két és fél kilométeres országúti kutyagolás következett, amig bejutottunk az erdőbe, aholis hamarosan elértük a magyar-szlovák határt. Kis figyelmetlenséggel akár átmehettünk volna a szomszédba.
Az eltévedéshez viszont nem figyelmetlenség, hanem egy erdőirtás "segített" hozzá bennünket épp az itt balra látható helyen. A kék túra enyhén jobbra kanyarodva elindult a dombtetőre, de mivel mi nem vettük észre a jelet (mert nem volt), és tovább haladtunk az erdőszélen. Egy idő múlva hiányozni kezdett a jelzés, és a térkép meg az iránytű együttesen azt mutatták, hogy nem a jó irányba megyünk. Szerencsére nem kellett teljesen visszafordulni, mert jó érzékkel találtunk egy utat a domb aljában amely visszavitt a helyes irányba.
Kisvártatva kiértünk az erdőből Zádorfalfa felett, és egy nagyon barátságos, hangulatos, dimbes-dombos vidékre érkeztünk. A kedvünket az sem rontotta el, hogy az útszakasz végét ismét csak betonon kellett megtenni a faluközpontig.
Jócskán volt még időnk a busz indulásáig, ezért beültünk a szemközti kocsmába (a hosszúlépést ezúttal kihagyhattuk volna, minősíthetetlen volt a bor). Az indulási időpont előtt jó 20 perccel jött is egy busz, amelyről azt gondoltuk, hogy nem az, amire várunk, de mivel Aggtelek volt ráírva, mégiscsak rákérdeztünk. Kiderült, hogy a húsvét miatt most egy kicsit gyorsabban halad (?), és jól tesszük, ha felszállunk, mert azonnal indul. Így aztán kicsit hamarabb értünk a tervezettnél Aggtelekre, ahol viszont a csatlakozásra kellett várni. A buszmegállótól a szállóig tartó 700 métert már nem esett jól senkinek.




Nagyon kellemes, változatos erdei utón jutottunk el a Szelcepusztai turistaházhoz, amely előtt vidám társáság épp ebéd utáni sziesztájába csöppentünk. Azt reméltük, tudunk inni egy hosszúlépést, de közölték, hogy ez tkp. egy zártkörű rendezvény, úgyhogy száraz nyelvvel baktattunk tovább.

Tudtuk, hogy itt van a hucul ménes lakhelye, sőt, távolról láttuk is a felverődő port, meg hallottuk a kiáltozást, de - azt gondoltuk - sajnos közelebbről nem tudjuk majd megnézni a lovakat. Aztán egyszercsak felbukkant a domboldalban egy, majd mégegy, és hamarosan jött szembe az egész, vagy száz lóból álló ménes. Két fiatal lovász lány hajtotta éjszakai pihenőhelyére a lovakat. Úgy elcsodálkoztunk a látványom, hogy jócskán továbbmentünk, de később kiderült, hogy nem is volt jelzés, amelyik az éles letérésre felhívta volna a figyelmet.
A Jósvafő előtti kis szurdokban még csatlakozott hozzánk három kutya, amelyek a faluig kísértek bennünket, de a szállóig már nem jöttek velünk. 23 km után hazaértünk.

A három nap képeit az Indafotón megnézhetitek.
