2012. december 29., szombat

Napból, jégből, sárból, kilométerből éppen annyi, ami még nem volt sok


Szakasz: Mátraszentistván-Nagybárkány (19. sz. túra vége, 20. sz. túra eleje)

Időpont: 2012. december 29.

Résztvevők: Király Laci, Zita, Kata, Totó, Farkas Erika, Gazsi, Mariann, Sz. Kis Ágota, Sz. Kis Laci, Sz. Kis Zoli és Pekár Dóri
Táv: 20,9 km (ténylegesen 21,6 km)


 


Szintkülönbség: +494/-982
Átlagsebesség: A teljes időre: 2,92 km/h   Mozgásban:4,4 km/h

Tiszta menetidő: 5:29 óra
Túra teljes időtartama: 7:23 óra



A 2012-es év utolsó túrája meglehetősen nagy szervezés után indult el, ami nem is csoda, hiszen még Hörpölinék is csak ide-oda utazgatással tudták teljesíteni ennek a távnak a nagy részét a rossz tömegközlekedés miatt. Ráadásul viszonylag hosszú is (legalább is a mi általunk szeretett távolságokhoz képest), így hát nagy bátorságra vall a túravezetés részéről, hogy az én legrövidebb napjához ily közelre időzítette ezt a szakaszt. Másrészt azonban Mariann és Oszi épp most töltött napokat Mátraalmáson, így tehát adódott a lehetőség, hogy Oszi, és vendéglátójuk, Várhelyi Laci segítségét maximálisan igénybe véve mégiscsak odajussanak az autók reggel Nagybárkányba, a túrázók pedig átkerüljenek Mátraszentistvánra.
Még így is két ütemben történt az indulás, annak a kereskedelmi szempontból érthetetlen ténynek a következtében, hogy a két ünnep között a neves Vidróczky csárda a reggeli órákban nem kíván vendégeket fogadni. Ezért hát Ági valamint Dóri és Zoli a hidegben toporgás helyett inkább elindultak Ágasvárra (nem ok nélkül remélve ott nyitvatartó büfét). Így történhetett, hogy a szokásos túraindító csoportkép valójában az első 4 km megtétele után készült.
Az időjárásra amúgy nem lehetett panaszunk. Habár a reggel erősen hideg volt, napközben végig sütött a nap, és a tiszta időben még a Tátrát is lehetett látni kb. 1 km-rel az Ágasvár után. A december eleji hó már elolvadt, csak az úton letaposott jég maradt meg, ahol pedig az sem, ott a sárban csúszkáltunk eléggé sokat. Valószínűleg mindenkinek sikerült egy vagy több esést produkálnia. Különösen Zita és Laci páros jelenete maradt emlékezetes a nézők számára: egymástól tíz méterre is képesek voltak másodpercre egy időben talajt fogni.
Az amúgy hideg, fagyos idő néha különleges látványt produkált. Mint például Mátraverebély előtt, amikor az erdőszéli tisztásnak az a része, amelyiket még nem sütötte meg a nap, hófehér volt a dértől, a másik felén viszont szemmel látható volt az olvadás a napsugár érintésére.
Mátraverebély amúgy érdekes egy település. A falunak az a része, amelyik az országúttól a Mátra felé esik, szép, rendezett, mondhatni szokványos látványt nyújt, a másik oldalon, a cigányok által lakott részen viszont romházak és szépen kicsinosított (de mondjuk a szokásos sátortető helyett lapos tetős)  épületek egymás mellett. Ami azonban a leginkább feltűnő, és ez teszi szinte szürreálissá a látványt, a kerítések hiánya. A házak szabadon állnak egymás mellett, s ettől szinte díszletszerű az egész településrész.
Odáig szinte végig ereszkedtünk lefelé, itt azonban, a falu végén egy emelkedő következett. Visszapillantva szép látványt nyújtott a völgy túloldalán a Mátra sötét tömbje.
A kapaszkodó azonban nem ért itt véget, sőt, pár száz méterrel arrébb egy sűrű bozótosba vágott, szűk alagúton, jeges, saras és igencsak szűk ösvényen kellett kapaszkodni felfelé. A lefelé vezető szakasz sem volt épp élménydús, mert az avar alatt vékony, de csúszós sárréteg húzódott.
Sámsonháza előtt egy széles völgyben vezetett az utunk, de a nap már erősen lemenőben volt, és valóban, napnyugta után értünk Nagybárkányba. Itt még egy kis plusz sétát kellett tenni az egyetlen működő kocsmáig, hogy pecsétet tehessünk a túra végére. Ezzel sikerült 800 km fölé kerülni a megtett szakaszok összes hosszát illetően, ami egyben 70 % fölötti teljesítést is jelent.