Szakasz: Romhány - Felsőpetény
Időpont: 2010. március 15.
Résztvevők: Sz. Kis Ági, Zita, Mariann, Sz. Kis Laci, Király Laci, Király Andris, Marcipán, Kócos
Szintkülönbség: +328/-226
Úgy tűnik, a Cserhát nem szeret minket - s ha ez így megy tovább, ez fordítva is így lesz...
Tavalyi utolsó túránk Ősagárd és Katalinpuszta között eléggé rosszkedvűen ért véget, hiszen mindenki csupa sár lett a végére, különösen a két Laci, akik egyenesen beleestek a sárba. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy adunk egy újabb esélyt a Cserhátnak, hogy mutassa meg a szebbik arcát. Hát nem sikerült neki.
A romhányi kerámiagyártól indultunk, és tényleg csak egészen kicsit tévedtünk el a
faluban városban (nem tudom a közigazgatási státuszát, de nehogy sértődés legyen). Egész jól haladtunk az elején, és a napsütés is biztatónak ígérkezett a csípős szél ellenére. Eleinte csak a hófoltok emlékeztettek az épp csak elmúlt télre, hamarosan azonban előjött az előző túráról már ismert feeling: bakancsunk alatt cuppogni kezdett a sár.
A kutyákat persze nem zavarta, de valószínűleg ők ketten voltak csak ezzel így. Ám összességében nem lett volna túlságosan vészes a helyzet: kicsit csörtettünk az út menti erdőben, botladoztunk a levágott és otthagyott ágak közt, de azért valamennyire haladtunk is.
A fordulatot az hozta, hogy elértünk egy tisztásra, amely a fakitermelés központja volt, és innentől kezdve egy olyan úton kellett volna mentenni a Felsőpetényig hátralévő kb. 4 kilométert, amelyen az erdőgazdaság nehéz járművei mozogtak ez előző hetekben. Viszonylag gyorsan világossá vált számunkra, hogy a mélyen feltört, laza, agyagos talajon kilátástalan előre jutni.
Úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk átvágni az erdőn - a térkép szerint a közelben volt egy földút, amelyik a faluba vezetett. Eléggé meg kellett küzdenünk, hogy elérjük, s mikorra megtaláltuk, nagy volt a csalódás: két méteres partok között sárga agyadagonya vonult végig. Mit volt mit tenni, a parton folytattuk nehéz utunkat, és nagy nehezen elértük Alsópetény határát. Még átvágtunk egy sűrű bokroson és leereszkedtünk a faluba.
Dél bőven elmúlt már, mire megérkeztünk, és el kellett dönteni, hogy nekivágunk-e még a hátralévő közel 12 kilométernek. Ahhoz valójában senkinek nem volt kedve, hogy tovább folytassuk a sárdagasztást, vagy a járatlan erdőben való kóborlást, de a betonúton való bandukolás sem látszott igazán vonzónak. Ráadásul semmiféle tömegközlekedési lehetőség nem adódott Romhányba vagy Ősagárdra eljutni valamelyik otthagyott kocsihoz.
Végül találtunk egy helyi erőt, aki 15 éves sárga Audijával átvitte a két sofört Romhányba. Közben a többiek elindultak az országúton Felsőpetény felé. Itt találkoztunk, és le is zártuk a túrát.
Romhány és Becske között a Cserhát javíthat, az erdőgazdasági nehézgépek pedig monnyanak le!
A tavaly nagyszerű balatonfelvidéki túra meghozta a kedvünket a húsvéti kiránduláshoz, s mivel voltak (s vannak is még) elmaradásaink, hát kerestünk egy olyan útvonalat, amelyet egy autóval is teljesíteni lehet.
