2010. április 18., vasárnap

Pótvizsga 4. - Mi is jártunk a Nagyszénáson!

Szakasz: Piliscsaba - Zsíroshegy (- Solymár)
Időpont: 2010. április 17.
Résztvevők: Zita, Király Laci, Kata és Kócos
Táv: 12,3 + 4,5 km
Szintkülönbség: +552/-635
Átlagsebesség: 3,74 km
Teljes időtartam: 4,5 óra
Tiszta menetidő: kb. 4 óra





 
A hét közbeni esőzések miatt lemondtunk az eredetileg tervezett Nógrád - Katalinpuszta közötti szakaszról, mert nem akartuk, hogy a Cserhát hegység csak a sárról legyen emlékezetes. Helyette inkább választottuk az előző, húsvéti túránk útvonalának folytatását, amellyel számunkra is teljes lett a Dorog és Kóspallag közti szakasz.
A terv szerint egy könnyed vonatozással Solymárról negyed óra alatt eljutottunk volna Piliscsabára, és onnan vissza gyalog a Nagyszénás - Zsíroshegy Kék Túra szakasz megtétele után egy zöld jelzést követve jutottunk volna vissza a kiinduló pontra. Ez majdnem így is történt, csakhogy épp ezen a hétvégén végeztek valami pályafelújítási munkát a vasútvonalon, ezért Pilisvörösváron pótló buszokra szállva mehettünk csak tovább. Kócos rosszul (valójában sehogy sem) viselte a szájkosarat, de szerencsére senki nem követelte annak használatát, szelíd nézésével mindenki levett a lábáról. A későbbiekben is mindenkit meghódított út közben is, legyen szó nyugdíjasok tursitacsoportjáról vagy szüleiket sétáltató kisgyermekekről. Vonzotta továbbá a különféle kóbor ebeket a falvakban (most is elég hosszú utat tettünk meg házak között) és hangos ugatásra bírta a kerítés mögötti ház és gyártelepőrzőket.Maga a túra kellemes volt (leszámítva persze a már említett belterületi részeket). Már bent Piliscsabán élveztük a házak előtti kertek tavaszi színpompáját, különösen pedig egy hatalmas, csupa virág tulipánfa látványán csodálkoztunk el. Gyorsan el is tévedtünk egy kicsit, de sikerült nagyobb vesztség nélkül korrigálni. A falu utáni széles Kőrisvölgy és a Disznófő környéki tagolt, vízmosásos rész egyaránt tetszett, de azért kétségtelenül a Szénások vidéke volt a leglátványosabb - szó szerint is, hiszen nagyon szép látványt élvezhettünk fentről.
Nem véletlen, hogy Európai Diplomát kapott ez a hely (jelentsen ez bármit is). Úgy tűnik, a budapestiek is felfedezték maguknak ezt a helyet, no meg a tavaszi napsütés is csalogatóan hatott, mert nagyon sokat voltak a turista utakon. A Muflonitatóba alig bírtunk bejutni a pecsétért, annyian álltak sorban.
A Solymárig vezető út árnyas erdejét hamar felváltották a házak, és bizony meglehetősen monoton dolog volt a banduklás a meleg délutáni napsütésben vissza az állomásig, ahol a kocsit hagytuk.