Behoztuk a lemaradást (és még nagyon sárosak sem lettünk)

Szakasz: Nógrád vasútállomás - Katalinpuszta (18. sz. túra eleje)
Időpont: 2010. november 6.
Résztvevők: Király család (Zita, Kata, Laci, Andris, Kócos)
Táv: 14 km füzet szerint + 1 km a pecsételőhely Irmaforrásnál
Szintemelkedés 395 m (Hörpölin szerint)

Eredetileg úgy volt, hogy november 7-én folytatjuk Becskénél a még meg nem tett szakaszok meghódítását, de a túravezető betegség miatt lemondta az utat. Ezzel az is eldőlt, hogy egyetlen autónk van, és a túra két végpontja között csak tömegközlekedésre számíthatunk. Ráadásul vasárnapra már a csodás őszi idő végét jósolta  a meteorológia, így hát szombatra tettük át a túranapot, és meg Mariannak nem kedvezett, így hát magunka maradtunk. Régi elmaradásunk bepótlására vállalkoztunk azzal, hogy Szendehely-Katalinpusztáról elbuszozva Nógrád vasútállomásig a Cserháti túraszakasz első részének vártunk neki.

Az indulás nem volt problémamentes. Egyrészt Kócos kicsit nyugtalanul viselte a buszozást (szerencsére a többi utas jól tűrte ezt), másrészt a nógrádi vasútállomáson hűlt helyét találtuk csak meg a túrapecsétnek. Mindenesetre a hűlt helyet lefényképeztük, mint ahogyan elkészült az obligát túra indító csoportkép is. Sajnos nem volt olyan fix hely, ahová a fényképezőgépet letehettük volna, hogy aztán időzárral exponálva mindenki a képen lehessen, ezért két képet készítettünk, és abból montíroztam össze a csoportképet. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy a kutya kétszer is rajta van a fotón ...

Nagy elődeink (Hörpölin is, meg a tekergők is) azzal riogattak bennünket, hogy nagy sárra számítsunk, de hála az elmúlt időszak csapadékmentes időjárásának, valójában csak az út utolsó harmadában találkoztunk komolyabb sárral. Igaz, az irmaforrási pecsételőhely szinte megközelíthetetlen volt a pocsolyák és a mély sár miatt, de azért a cserhátban már szinte megszokott, nehéz teherautók által durván szétnyomott utakat ezúttal sikerült nélkülöznünk.

Az idő csodálatos volt, sütött a nap, a fákon megmaradt néhány levél csodásan világított, mi pedig surrogva caplattunk az avarban. A nagy-Kőhegyet ugyan egy kicsit magasra tették, de némi szuszogás révén sikerült feljutnunk. A kilátás tényleg nagyon szép, és innentől már az út is barátságos Magyarkútig, a közbeeső pecsételőhelyig.
A kék jelzést nem régen festhették újra, mert remekül látható végig. Kivéve azt az éles bevágást Szendehely fölött, ahol a kápolnánál be kell térni az erdőbe. Az útvonaltérképből láttam, hogy az előző tekergők is elvétették ezt az elágazást (vagy csak a sárból volt elegük), és a velünk egyidőben arra járó másik túracsoport is rossz felé ment, de aztán végül rátaláltunk a helyes irányra.

Nagyszerű túra volt, habár a barátságos táv ellenére is jól elfáradtunk a végére.

Több kép a szokott helyen.