Időpont: 2015. június 7.
Résztvevők:
Király Laci, Zita, Király Kata, Bajzik András, Sz. Kis Ágota, Sz. Kis
Laci,Sz. Kis Zoli,
Táv: 22,4 km
Szintkülönbség: fölfelé: 520 m, lefelé: 500 m
Átlagsebesség: 3,1 km/h
Tiszta menetidő: 5:30
Túra teljes időtartama: 7:30Táv: 22,4 km
Szintkülönbség: fölfelé: 520 m, lefelé: 500 m
Átlagsebesség: 3,1 km/h
Tiszta menetidő: 5:30
A Kéktúra szervezői kicsit megtréfáltak bennünket. Új útvonalon megy ugyanis a túra Bódvarákó előtt és után (A fenti ábrán a zöld a régi, a piros az új útvonal). Előtte a közút helyett dús réteken, elhagyott vasúti töltésen, kis hidakon fut az ösvény, de a falu után mélyen bekanyarodik a Cserehát belsejébe, fölhág magas bércekre, és így a teljes túra kb. 6 kilométerrel és 200 m szintkülönbséggel lett több, mint amit bárki kiolvashat a jelenlegi túraleírásokból. Végülis Tornabarakonyban szembesültünk azzal a helyzettel, hogy a napi tervben rögzítettnél máris többet mentünk, és még 4-5 kilométer hátra van Rakacaszendig. A rétek gyönyörűek voltak, a melegtől rezgett a levegő a kaszálók fölött, és nem is az egyórás séta-többlet, hanem a lelki alkalmazkodás volt egy kicsit nehéz.
De legalább a Mátrabérc túra 3000 résztvevője nem jött velünk szembe ez alkalommal.
Kata szubjektív kiegészítése a két napról:
Amikor már érzésünk alapján úgy 20 km a hátunk mögött volt és a stempli apalján még 4 km előttünk, kicsit megálltunk pihenni. Anya azt mondta:
-Pedig ez a túra jó is lehetett volna.
-Így viszont emlékezetes lesz!
-Hát ahhoz nagyon jó bejegyzést kell írni, hogy jó emlék legyen!
Szóval gondoltam megpróbálom, hátha.
Nincs mit szépíteni, ez a hétvége az újrafestett kék jelzések és a “lényegesen” hosszabb túraút miatt fog bekerülni a tekergők legendáriumába. Viszont, ha nem engedjük, hogy az a plusz 2-3 órányi menetelés, aminek nagy része emelkedő volt, felülírja a többi kalandot, akkor szép számmal akadnak emlékeznivalók .
Minden túrán szoktunk találkozni érdekes figurákkal, de szerintem most kifejezetten sokan voltak, kezdve Szalonna (!) polgármesterével, aki azon felül, hogy elfuvarozott minket egyik helyről a másikra, szívesen válaszolt a térség mindennapjait érintő kérdéseinkre is. Vagy a néni a református templomban, aki kédés nélkül is megtette ugyanezt, elsősorban persze a templom valamennyi szegletét érintően. Azért, ismerjük el, hogy az a naív művészek által valamikor a 13. században falra festett Margit legenda zseniális volt!
Mi magunk nem hoztunk kutyát, amit Kócos induláskor kicsit nehezen fogadott el, de utólag biztosan könnyű lesz megértetni vele, hogy több pontja is volt a túrának, amikor nem lett volna jó, ha velünk van. Hogy a falvakban sok a kóborkutya, már megszoktuk, többé-kevésbé tudjuk is kezelni. De kíváncsi vagyok mit kezdett volna magával, amikor 8-10 tehénhajcsár és a hozzájuk tartozó kb. 100-150 tehén rohant át a városon, nagyokat kurjantva-bőgve?!
Minden túrán szoktunk találkozni érdekes figurákkal, de szerintem most kifejezetten sokan voltak, kezdve Szalonna (!) polgármesterével, aki azon felül, hogy elfuvarozott minket egyik helyről a másikra, szívesen válaszolt a térség mindennapjait érintő kérdéseinkre is. Vagy a néni a református templomban, aki kédés nélkül is megtette ugyanezt, elsősorban persze a templom valamennyi szegletét érintően. Azért, ismerjük el, hogy az a naív művészek által valamikor a 13. században falra festett Margit legenda zseniális volt!
A környékbéli emberek segítőkészségét példázta az a kisportolt testű hajléktalannak látszó helybéli Bódvarákón, aki tudott volna egy rövidebb utat Rakacaszendre, de sajnálkozva tudomásul vette, hogy nekünk a jelzett úton kell haladni. Lehet, hogy hallgatni kellett volna rá ...
Vagy a méhész bácsi, aki igazán a szívén viselte, hogy a helyes úton menjünk a két méhkaptárt elkerülve. Az oszlopok előtt a gazon át az első bokrokig. Szereztünk ugyan néhány csalán csípést, viszont méhcsípést egyet sem! Utolsónak pedig szeretném, ha majd átpörgetjük a túra emlékeit is, akkor eszünkbe jutna az a kedves hippi pár, a talp alakú cipőjükkel, meg a málhás kutyáikkal. Nekem jó volt látni őket. Kár, hogy nem készült róluk fotó!
Persze, a szoros póráz ezt a helyzetet még mentette volna., viszont amikor a vasúti hídon kellett átkelni, viszonylag nehétzlett volna még egy ellenkező kutyát is húzni magunk után, vagy akár az ölünkben vinni. Nekem egyedül is kihívás volt. A meleg is kihívás volt. Gondoltunk Kócosra akkor is, amikor az utolsó szakaszon végig a réten kellett jönni, tűző napban, 30 fok feletti hőérzettel.
De micsoda rét volt az! Már az egész túrán lenyűgözőek voltak az illatok és a színek - amikor megérkeztünk a kamilla és a bodza váltotta egymást- mégis azt hiszem, ez az utolsó szakaszban csúcsosodott ki. Fehérek, sárgák, lilák, pirosak, foltokat alkotva és egymásba keveredve. Vagy nem keveredve, mint kicsit korábban a lila táblánál.
Ezek mind fantasztikusak voltak. Ezekre kell emlékezni!
Plusz az indulási nehézségekre.
Ezek mind fantasztikusak voltak. Ezekre kell emlékezni!
Plusz az indulási nehézségekre.
Plusz Sz. Kisék székelykáposztájára.
