2016. február 28., vasárnap

Megtett táv 2016. 02. 22.








Sok utazás, rövid túra - Kata pótvizsgája Gömörben

Időpont: 2016. február 22.
Szakasz: Bódvaszilas - Derenk
Táv: 11,6 km
Szint: +496/-321
Menetidő:
Résztvevők: Király Laci és Király Kata


Az efféle pótlótúrák egyik legnagyobb problémája, hogy bár csak egy rövidke szakasz hiányzik, azért oda kell bumlizni 350 km-t, aztán végigsétálni a túrát, és aztán vissza 350-et. De hát senki sem ígérte meg, hogy a Kék Túra csupa méznyalás lesz ...

Szóval az előző napi túrától nem kifáradva, hanem felvillanyozódva indultunk reggel Kecskemétről, hogy háromnegyed 12-re Szögligetre érjünk. Ekkor indult ugyanis a buszunk Bódvaszilasra. amikor felszálltunk,és jegyet kértem, a buszvezető mélyen a szemembe nézet, és azt kérdezte: 300-ért jó lesz. Mondtam hogy jó. Szerencsére nem tudta, hogy adtam volna többet is, ha már ennyit utaztunk ezért a túráért.
A bódvaszilasi vasútállomáson van a pecsételőhely. Katának hiányzott a pecsétje, én inkább csak az új, szép mintázatú stempli miatt akartam volna nyomni a füzetembe. A bélyegző dobozát meg is találtuk a peronon,, de üresen, valamelyik lelekes természetbarát hazavitte emlékbe. (Később kiderült az internetes információk alapján, hogy már hetekkel azelőtt, hogy mi ott jártunk.) Az állomásfőnök azonban nyomott egy vasúti bélyegzőt a füzetbe.
Annak rendje és módja szerint elkészítettük az induló fotót is. Később, már a Szabó-Pallag erdészháznál derült csak ki, hogy valami banális hiba miatt (a memóriakártya nem illeszkedett rendesen) sem ez a kép, sem a túra első felében készített többi felvétel nem rögzült ...
Az előző ittjártamhoz képest megváltozott a túra útvonala, és a művészeti magtár másik oldalán vezet az út, és nem a cigánysoron keresztül. Az információ második fele attól a két erdésztől származik, akikkel  út közben találkoztunk. Talán azért, mert szokatlan időpontban (hétfőn, munkanapon) túristáskodtunk, de viszonylag részletesen lekádereztek bennünket. Persze hasznos információkkal is elláttak, úgyhogy semmi gond nem volt.
Változatos, szép, de lihegtető úton jutottunk fel az erdészházig, amely nagy meglepetés volt, mert szépen rendbehozták, amióta itt jártunk legutóbb. van fedett és "open air" beülő is, szóval nagyon rendben van.
Gyors ebédet követően nekivágtunk a lefelé vezető szakasznak. Eseménytelen út után még a Szád-vár előtt letértünk a kék jelről, és a piros majd a zöld jelet követve értünk vissza Szögligetre. Itt készült a közös fotónk.

2016. február 21., vasárnap

Megszűnt a szakadás a folyamatos kék vonalon! (2016/2. pótlótúra)


Időpont: 2016. február 21.
Szakasz: Bányahegyi erdészház (Tardos) - Koldusszállás (11. sz. túra)
Táv: 11,2 km + 1,5+1 km bekötőszakasz
Szint:  +117/-349
Menetidő: 4:00
Tiszta menetidő: 3:30
Résztvevők: Király Kata, Zita, Sz. Kis Ági és Király Laci


Király család pótlótúrája volt ez. Valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy Király Lacinak már csak ez a kicsi szakasz okozott folytonossági hiányt a már megtett Kék Túra távot bemutató térkép szép hosszú kék vonalán, Kata pedig nagy szorgalommal dolgozik azon, hogy év végére ő is azok között lehessen, akik tényleg befejezik (és nem csak abbahagyják) a Kék Túrát.
Eredeti tervek szerint Mariann és én (Sz. Kis Ági) a Bányahegyi erdészház - Pusztamarót szakaszt pótoltuk volna ugyanekkor, de ez a pótlás időhiány miatt elmaradt. Ezért Királyék túráján sofőrből túratárssá léptem elő. Még Kislacit is meggyőztem, hogy jöjjön velünk!

Szombaton napsütés, kevés felhő, enyhe szél. Ideális túraidő.
Vasárnap reggelre szemerkélni kezdett az eső, ezért Kislaci visszalépett. De mindezek nem jelentettek problémát abban a pillanatban már, mikor észrevettem, hogy a kocsim műszaki engedélye 3 hónapja lejárt. A többiek nyugodtak voltak, és közfelkiáltással megszavazták, hogy rendőr nem lesz, mehetek.  
Az autópályán folyamatosan arról győzködtem magamat, hogy nem is esik ennyire, csak a többi autó miatt tűnik úgy, mintha szakadna az eső.

11-kor indultunk Tardosról. Az első fél órában elértük a kék jelet, én pedig elveszítettem a fél kesztyűmet. Az eső tényleg nem esett, csak nagyon ritkán szemerkélt egy kicsit. Sár az volt jócskán. De mentünk kimondottan kellemes, nedves de sármentes szakaszokon is. Nagyon jól haladtunk. A fő téma Király Misi, Kata közeljövőre vonatkozó tervei, és Zita mentori és tanfelügyelői feladatai voltak.
Háromra elértük a Koldusszállás előtt hagyott kocsit. Sáros bakancsok és kamáslik le, irány a másik autó. Tarjánban beleszaladtunk egy közúti ellenőrzésbe. De aggodalomra semmi ok, mert Király Laci műszakija még nem járt le. Amit egyébként nem is kértek, mert csak alkohol-ellenőrzés volt.
Utolsó momentumként, még visszamentünk megkeresni a kesztyűmet. Én gyalog, mert nem mertem leemelni a magánutat elzáró sorompót. Királyék kevésbé szabálytisztelők, ezért ők kocsival bejöttek utánam, és meg is találták a kesztyűt. (Királylaci kiegészítése: Mi legalább annyira szabálytisztelők vagyunk, mint Ági, de vannak olyan helyzetek, amikor egy fontos cél érdekében egy kicsit mégiscsak meg lehet sértemi az amúgy értelmetlen szabályokat.)
Kislaci itthon káposztás-rétessel várt.
Kell ennél több?

Királylaci képei a túráról szokás szerint az Indafotón