2007. december 31., hétfő

Túra a zúzmarás budai hegyekben


14. túra * Hűvösvölgy - Rozália téglagyár : 2007.12.30.
Résztvevők: Mariann, Pálfi Ildi, Pálfi Réka, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci X2, Sz. Kis Zoli, Hegedűs Dani
Túra időpontja: 2007 december 30, vasárnap
Helyszín: 14. túra, Hűvösvölgy – Rozália téglagyár (a 10. útnál)
Megtett távolság: 15 km, összes idő: 5:22 óra, ebből állásidő 1:10 perc.
Pecsétek: 4 pecsételő hely volt,
Startkép
Igazi téli túra hangulat volt. Hideg, hó, zúzmara, köd. De ezzel együtt nem panaszkodtunk az időre. A -6 fokos hőmérséklet egyetlen káros folyománya az volt, hogy Shellyke otthon maradt, így senki sem nézett delejesen a Hűvösvölgyben.
Zúzmara
Indulásnál az első pecsétet 8 lelkes gyerek (régebben úttörő) vasutastól lehetett megszerezni. Átvágva a Hűvösvölgyi úton elkezdtünk felkaptatni a hegyekbe. A Hármashatárhegy tetejét leszámítva végig széles, sima gyalogúton vezetett a jelzés, és még csak nem is csúszott, mert a hidegben esett porhó valahogy nem csúszós.Valószínűleg a városközeli elhelyezkedés miatt számos futó, gyalogló sporttárssal találkoztunk, de voltak biciklisek és népesebb nyugger csoportok is. Nagy élet volt az erdőben!
Kisebb emelkedők után kereszteztük a Szépvölgyi utat, majd 2,5 km-en 220 métert emelkedve fölértünk a Hármashatárhegyre. Pecsételtünk, majd lerontottunk a Virágos nyeregbe, ahol egy (a körülményekhez képest) kellemes büfében megettük a szendvicseinket, megittuk teánkat, és egy 6 km-es lejtmenet végén csaknem 400 métert ereszkedve értük el a 18-as buszt a 10-es úton. Fáradtan, de elégedetten buszoztunk be a Flóriánhoz, ahol autóba szálltunk.
Buszon

Képek itt

2007. december 17., hétfő

Végre igazi téli túra!

 11. túra * Koldusszállás - Tardos : 2007.12.15.

Startra készen

Résztvevők: Mariann, Pálfi Ildi, Pálfi Csabi, Shellyke, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci, Marcipán
Túra időpontja: 2007 december 15., szombat
Helyszín: 11. túra, Koldusszállás -- Tardos
Megtett távolság: 15 km, összes idő: 4:45 óra, ebből állásidő 50 perc.
Pecsétek: 2 pecsételő hely volt, Koldusszálláson már másodszor pecsételtek, akik az október 13-i túrán is voltak.
A túra csöndesnek, rövidnek ígérkezett. Az indulási és az érkezési hely kedvező volt kocsimozgatási szempontból, ráadásul nem is sokat késtünk, úgyhogy 9 óra előtt sikerült a Tarján – Tatabánya út mellől elstartolni.
Az újonnan csatlakozó túrázók voltak a legizgatottabbak, de ez közülük csak Marcipánon látszott. Marcipánt teljesen felajzotta az a szokatlan terelési feladat, hogy erdei utakon kellett a szétszakadozott társaságot ellenőrzése alatt tartani. Így azután folyamatosan nyargalt az élboly és a lemaradók között, legalább háromszoros távot teljesítve, mint a többiek.
A hőmérséklet -7 fokról indult, és mire fél kettő körül befutottunk Tardosra, addigra -1-re melegedett az idő. A fagy mellé hó is társult, részben fehérre festve az utat, részben a fejünkre hullva.









Egyik sem volt túl sok, így igen kellemes télitúra hangulatban jártuk végig az utat. A télies idő extra haszna az volt, hogy az előző heti sár megfagyott egy kicsit, így csaknem tiszta bakancsokkal fejeztük be a napot.

 










A Gerecsére jellemző ritkás szálerdőkben vezetett leginkább az út, most először kellett létrát (kerítést) másznunk. Marcipán élénksége a létrázásoknál is nagy volt, így kissé macerás volt áttuszkolni az akadályokon.



 

Kellemes, jó kiméretű túrát tettünk meg, ideális téli körülmények között.
Tardos előtt
Utcakép Tardoson



Képek itt

2007. december 14., péntek

Sártaposás és éjszakai túra

11. túra * Tardos - Mogyorósbánya : 2007. 12. 9.

Sáros bakancsok

Na, most kiderült, hogy milyen fontos az állóképesség. Sár-állóképesség és sötét-állóképesség. Egyik jobban, mint a másik.
De kezdjük elölről!
Résztvevők: Pálfi Ildi, Pálfi Józsi, Shellyke, Ubul, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Juli, Sz. Kis Laci X2

Túra időpontja: 2007 december 9., vasárnap
Helyszín: 11. túra, Tardos (Bányahegyi vadászház) – Mogyorósbánya
Megtett távolság: 21 km, összes idő: 7 óra, ebből állásidő 70 perc.
Pecsétek: 4 pecsétet lehetett szerezni ezen a rövid szakaszon.
Az indulók
A kaland:
Az előzetes tervekben még párhuzamosan futott egy 20 km-es, és egy 23 km-es táv. Józsi bölcsessége kellett hozzá, hogy a 20 km-t válasszuk. 3 autóval mentünk, A reggeli találkozást 8:30-ra terveztük Tardoson. Ebből 9:15 lett, és mire az autókat átmozgattuk Mogyorósbányára, addigra kicsit elment az idő, és 10:30kor tudtunk elindulni Tardosról.

Ekkor még minden(ki) derűs volt, kivéve az időt. Komoly ködben vágtunk neki az útnak. Aki még nem látott ilyet, nem is tudja elképzelni, milyen érdekesen szép látvány a ködben rejtőzködő ritkás szálerdő. Szóval, szép volt még így is a táj, és a köd ellenére nem panaszkodhattunk az időjárásra sem , mert eső nem esett, csak a köd csöpögött egy kicsit a nyakunkba a fákról.
Komoly bánatunkra a terepviszonyok nem voltak ideálisak. Az út vagy az erdőben vizes avaron vezetett, ami rettentően csúszott, vagy a vadászok által föltört erdei úton, ahol meg bokáig süllyedtünk a sárba. Voltak szakaszok, ahol ezek kombináltan szegültek szembe a bakancsokkal. Komolyabb (id. SzKL) és lazább (mások) esések tarkították az út első harmadát, de hál’ istennek csak a ruhák állapota romlott számottevően.
Közben lassan arra a felismerésre jutott a kis csapat, hogy gyorsabban fogy az idő, mint a távolság. Péliszentföldkeresztre érve már világos volt, hogy az út utolsó 5,2 km-es szakaszát sötétben kell megtenni. Ha lehetett volna, itt lerövidítettük volna a túrát, de az autókig még mindig gyalog látszott legkönnyebbnek eljutni.
A bátrak és a vidámak (20 év alattiak) a csapat elejére álltak, és sötétben tapogatva vágtunk neki az erőnek, Se lámpa, se holdvilág, csak a mobiltelefonok sejtelmes fénye segített.
A három fiatal komoly túravezetői dicséretet kapott, mert hősiesen és kitartóan tapogatták lábukkal az ösvényt, és vezették a többieket a leginkább járható nyomvonalra.
A sötétben való botorkálásnak egy előnye volt, hogy senki sem foglalkozott azzal, hogy hányadik kilométert cuppogja éppen a ragadós sárban.
Nagy megkönnyebbülés volt, mikor előtűntek Mogyorósbánya fényei.
A faluban némi szerelvénytisztítás után autóba szálltunk, és igyekeztünk haza a sötét, ködös, esős vadonból.


Szellemkutya


Képek itt

2007. november 1., csütörtök

Új fotók a http://flickr.com/photos/tekergo/sets/ oldalon. A csoportosított képeket érdemes nézni, mert ott megpróbáltam az időrendet is tartani. A képek nagyobbik fele Zitától származik, ő nagyobb figyelmet szentelt a csapatnak, míg én a fényképezőgéppel voltam elfoglalva.
Egy ízelítő:

A csapat

2007. október 24., szerda

Zajos siker a premieren!!

1. túra * Írottkőő - Kőszeg - Tömörd : 2007. 10. 21-22.

Bíztató körülmények között, napsütésben indultunk Kőszegre a Kéktúra premierjére. Egyszer álltunk meg pihenni, és mintha zsinóron húztak volna, megérkeztünk Velem fölé a hármashatárhegyi erdei parkolóba. Már autóból is lenyűgöző volt az őszi sárga-vörös-zöld erdő. Az autóból kiszállva lenyűgöző volt a hideg. Útközben volt -2,5C is, de a parkolóban úgy +3,5C lehetett. Mire a Király család megérkezett Kecskemétről, Sz. Kis Laci és Pálfi Józsi az egyik autót áttranszponálta Kőszegre a Kóbor macska fogadóhoz.
De most következzen a leltár:
Résztvevők: Pálfi Ildikó, Shellyke, Pálfi Józsi, Csabi (2. esti vendégfellépés), Király Zita, Király Laci, Kata, Márk és Andris, valamint Sz. Kis Ági, Sz. Kis Laci (id.), Zoli, Julcsa, Smici (Szmicsi) és Ubul.
Megtett túra: 1. sz. túra Írottkő – Kőszeg – Tömörd szakasza
Írottkő – Kőszeg: október 21, vasárnap Teljes idő 6:05; Mozgással töltött idő 4:40; állás 1:24; Távolság 18 km.; Átlagsebesség 4,1 km/h
Shellyke delejesen néz

Rögzítendő momentumok:
- Mindenki nagyon örült annak, hogy felmentünk az erdei parkolóba. A barátságtalan hideg időben rossz kezdés lehetett volna Velemből felgyalogolni az Írottkőre, bár több tucat (még szittyább) sporttárs valami 70-es túra keretében pontosan ezt tette.
- Hálát adtunk a túrbeosztást készítő eleinknek, hogy Írottkőről kellett legyalogolni Kőszegre, és nem fordítva.
- Az Írottkő alatt, és fönt a hegyen minden csupa havas volt, és pecsételés közben komoly hózápor rontott ránk.
- A táj végig sejtelmes ködben volt, a kilátótoronyból kb. 10 méteres volt a látótávolság
- Helyesen tettük, hogy szendvicsekkel, pálinkával és meleg teával készültünk az útra.
- Szép volt az út végén a Kálvária.
- Többeknek megfájdult a térde a folyamatos ereszkedésben, és/vagy feltört a lába a bakancsban.
Tömörd – Kőszeg: október 22. hétfő Teljes idő 4:30; Mozgással töltött idő 3:50; állás 0:40; Távolság 16 km.; Átlagsebesség 4,5 km/h
A fiatalok

Rögzítendő momentumok:
- Bár nem volt túravezetői elvárás, mindenki (kivéve Shellykét) vállalkozott a hétfői túrára.
- Szintén kocsitranszponálással oldottuk meg az oda-vissza szállítást.
- Tömördről indultunk, hogy .a csapat nagyobbik része Kőszegre, a szállásra érkezzen meg.
- Hétfőn is jó volt az idő, reggel még a nap is kisütött.
Pihenő

- Jót ettünk az Ildikó által beszerzett süteményekből, jót ittunk Józsi pálinkájából, meg az út is egyenletes, jól járható volt, úgyhogy jó tempóban haladtunk.
Szállás: A Kóbor macska fogadóban laktunk, amely egy egyszerű panzió. A többség elégedett volt a szállással, de mindenki szerint korrekt value for money volt.
Étkezés: Hazai, illetve helyben vásárolt hideg koszt mellett kétszer vacsoráztunk. Elsőnek a Taverna Flóriánban, amelyik egy korrekt, modern, minőségi konyhájú étterem, a másik a Bécsi kapu vendéglő volt hagyományosabb, egyszerűbb konyhával. Mind a két helyen igen jót ettünk, és mellé megkóstoltunk a kőszegi borokat is. Jagodics Chardonnay-ja, és Cuvee-je volt említésre méltó.
Hazafelé: Kedden reggel esőre ébredtünk, és gyakorlatilag végig esőben autóztunk hazáig.

2007. október 20., szombat

Fotók a túráról megtekinthetők itt:

http://www.flickr.com/photos/tekergo/

Néhány ízelítő:




2007. október 17., szerda

Köszi Sz. Kis Lacinak a blogért. Az éttermek teljesen rendben vannak.
Azért írom, hogy el ne felejtsem két év múlva sem: a főpróbán 15 km-nél mindkét lábam elnehezült, 18-nál a csípőizületeim lemerevedtek, aztán ez elmúlt ugyan, de csak botorkálni tudtam.

Premier Kőszegen - A terv

Találkozó: vasárnap (21-én) 10:00kor Velem fölött egy erdei parkolóban. Velem környékén telefonos konzultáció arról, hogy a többiek hol vannak.
Javasolt útirány: Bp – Győr – Csorna – Kapuvár – Lövő – Kőszeg – Velem
Az autóút hossza: 3,5 óra

A túra: Vasárnap - Parkoló - Írottkő – Kőszeg, kb. 18 km. 5 óra; hétfő – Kőszeg – Tömörd , kb. 15 km, 3,5 óra
Vasárnap este és hétfőn délután szabad (turista, városnéző) program.

Szállás: Kóbor macska fogadó

Étkezés: Reggeli a szállodában, vasárnapi ebéd úti szendvics (homemade!), hétfői ebéd alkalmilag a városban megoldva, vacsorák szintén Kőszegen, vasárnap a Taverna Flórián vendégőben, hétfőn pedig a Bécsikapu vendéglőben. Nézzétek meg a vendéglőket, mert sürgősen le kell foglalni!

Visszaindulás kedden reggel.

2007. október 16., kedd

Főpróba a Gerecsében

11. túra * Koldusszállás - Szárliget : 2007.09.13.

Somlyóhegyen a kulcsosháznál

Napsugaras őszi napon került sor a Kéktúra kirándulások főpróbájára.
Résztvevők: Pálfi Ildi, Shellyke, Sz. Kis Ági, Király Laci és Sz. Kis Laci.
Kéktúra szakasz: 11. Szárliget – Dorog
Ezen belül: Kolduszállás – Szárliget. Az eredeti kiíráshoz képest fordítva tettük meg.
Indulás: 9:45 a Tarján, Fatelep buszmegállótól.
Érkezés: 16:10 a szárligeti vasútállomáshoz
Megtett táv: 21 km
Túraidő 6 őra 20 perc, ebből 4:40 gyaloglás, és 1:40 pihenő, ácsorgás.
Átlagsebesség: Menetben - 4,7 km/h, teljes időre számítva - 3,3 km/h
A túravezető értékeli a túrát

Térkép, Logfile