11. túra * Tardos - Mogyorósbánya : 2007. 12. 9.
Sáros bakancsok
Na, most kiderült, hogy milyen fontos az állóképesség. Sár-állóképesség és sötét-állóképesség. Egyik jobban, mint a másik.
De kezdjük elölről!
Résztvevők: Pálfi Ildi, Pálfi Józsi, Shellyke, Ubul, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Juli, Sz. Kis Laci X2
Túra időpontja: 2007 december 9., vasárnap
Helyszín: 11. túra, Tardos (Bányahegyi vadászház) – Mogyorósbánya
Megtett távolság: 21 km, összes idő: 7 óra, ebből állásidő 70 perc.
Pecsétek: 4 pecsétet lehetett szerezni ezen a rövid szakaszon.
 |
| Az indulók |
A kaland:
Az előzetes tervekben még párhuzamosan futott egy 20 km-es, és egy 23 km-es táv. Józsi bölcsessége kellett hozzá, hogy a 20 km-t válasszuk. 3 autóval mentünk, A reggeli találkozást 8:30-ra terveztük Tardoson. Ebből 9:15 lett, és mire az autókat átmozgattuk Mogyorósbányára, addigra kicsit elment az idő, és 10:30kor tudtunk elindulni Tardosról.
Ekkor még minden(ki) derűs volt, kivéve az időt. Komoly ködben vágtunk neki az útnak. Aki még nem látott ilyet, nem is tudja elképzelni, milyen érdekesen szép látvány a ködben rejtőzködő ritkás szálerdő. Szóval, szép volt még így is a táj, és a köd ellenére nem panaszkodhattunk az időjárásra sem , mert eső nem esett, csak a köd csöpögött egy kicsit a nyakunkba a fákról.
Komoly bánatunkra a terepviszonyok nem voltak ideálisak. Az út vagy az erdőben vizes avaron vezetett, ami rettentően csúszott, vagy a vadászok által föltört erdei úton, ahol meg bokáig süllyedtünk a sárba. Voltak szakaszok, ahol ezek kombináltan szegültek szembe a bakancsokkal. Komolyabb (id. SzKL) és lazább (mások) esések tarkították az út első harmadát, de hál’ istennek csak a ruhák állapota romlott számottevően.
Közben lassan arra a felismerésre jutott a kis csapat, hogy gyorsabban fogy az idő, mint a távolság. Péliszentföldkeresztre érve már világos volt, hogy az út utolsó 5,2 km-es szakaszát sötétben kell megtenni. Ha lehetett volna, itt lerövidítettük volna a túrát, de az autókig még mindig gyalog látszott legkönnyebbnek eljutni.
A bátrak és a vidámak (20 év alattiak) a csapat elejére álltak, és sötétben tapogatva vágtunk neki az erőnek, Se lámpa, se holdvilág, csak a mobiltelefonok sejtelmes fénye segített.
A három fiatal komoly túravezetői dicséretet kapott, mert hősiesen és kitartóan tapogatták lábukkal az ösvényt, és vezették a többieket a leginkább járható nyomvonalra.
A sötétben való botorkálásnak egy előnye volt, hogy senki sem foglalkozott azzal, hogy hányadik kilométert cuppogja éppen a ragadós sárban.
Nagy megkönnyebbülés volt, mikor előtűntek Mogyorósbánya fényei.
A faluban némi szerelvénytisztítás után autóba szálltunk, és igyekeztünk haza a sötét, ködös, esős vadonból.
 |
| Szellemkutya |
Képek itt
Indulásnál az első pecsétet 8 lelkes gyerek (régebben úttörő) vasutastól lehetett megszerezni. Átvágva a Hűvösvölgyi úton elkezdtünk felkaptatni a hegyekbe. A Hármashatárhegy tetejét leszámítva végig széles, sima gyalogúton vezetett a jelzés, és még csak nem is csúszott, mert a hidegben esett porhó valahogy nem csúszós.Valószínűleg a városközeli elhelyezkedés miatt számos futó, gyalogló sporttárssal találkoztunk, de voltak biciklisek és népesebb nyugger csoportok is. Nagy élet volt az erdőben!
