2010. október 24., vasárnap

Újabb cserháti túra kutyabajjal

Szakasz: Becske - Romhány (18. sz. túra vége)
Időpont: 2010. október 23.
Résztvevők: Mariann, Sz. Kis Ági és Laci, Pálfi Ildi és Józsi, Királyék (Zita és Laci) + 3 kutya (Marcipán, Shellyke, Kócos)
Táv: GPS-szel 14 km, 13,4 km füzet szerint. A túrázással (sétálással) töltött idő tisztán 4 óra volt, és eközben 200m-es magassággal küzdöttünk meg összesen.

Noha a hét elején még fagyos hideggel és havazással ijesztgetett bennünket a meteorológia, még a nap is ki-kibukkant újabb, a hosszú kihagyás miatt lightosra tervezett cserháti túránk idején.
A szokásos csoportkép elkészültét követően negyed tízkor indultunk Becskéről. Viszonylag hamar beértünk az erdőbe, és gyorsan megtapasztalhattuk, hogy milyen szorgos nép a miénk. Alig 10 perc gyaloglás után már serény munka zaja hallatszott, és vagy 5-6 ember vágta a fát (hűvös halomba). Ezt követően még vagy négy másik csapattal is találkoztunk, az egyik közülük a Büdös-tó-hegy  mellett pont egy éles jobbkanyarban úgy tarra vágta az erdőt, hogy ha Kis Lacinál nincs GPS, biztosan eltévedtünk volna jel hiányában.
A Cserhát (mellesleg a hegység nevét adó csúcs mellett is eljöttünk) a szokásosnál kissé barátságosabb arcát mutatta felénk, már ami a sarat illeti, mert ugyan így is volt néhány hely, ahol kisebb kerülőre kényszerültünk a pocsolyák miatt, a korábbról oly jól ismert dagonyákat ezúttal sikerült megúsznunk.

Az erdő viszont gyönyörű színeket mutatott, kár hogy a nap csak ritkán sütött ki.
A kutyák is roppantul élvezték a rohangálást, bár egyszer Shellykéről kissé elfeledkeztünk, és majdnem lemaradt. Ez épp ott volt Júliamajor környékén, ahol a vonat a szívbajt hozta ránk, ugyanis a túraúttól csak néhány tíz méterre volt a sínpár, viszont kissé lesüllyesztve, bokrokkal takarva, ezért észre sem vettük, csak a vonat váratlan csattogására kaptuk fel a fejünket.
A túravezető (áldassék a neve) előrelátó bölcsességének hála az erősebb emelkedőket felülről lefelé tettük meg, így aztán kellemes erdei sétában volt részünk.
Az út végét kisebb incidens zavarta meg, Marcipán ugyanis beszólhatott valamit a szarvasmarhatelep kerítésén belül acsarogva ugató, foxiszerű kutyának, csak azt nem vette észre, hogy a házőrző nyakán lógó lánc nincs egy szilárd ponthoz rögzítve, plusz egyszer csak elfogy a kerítés, és a telep harcias őre a nyitott kapun ki tud jönni. A kutyák közti heves összecsapást Zita pórázzal leadott két, jól irányzott csapása szakította meg, majd e sorok szerzője az Ági kezéből kikapott bottal elégtételt vett a csapatunkat ért sérelemért.










Marcipán vérző lábban kényszerült visszavonulni. Szerencsére már csak 2 és fél kilométerünk volt, az is betonon, házak közt, ezt saját lábán tette meg, bekötött manccsal.
A túra csúcsa Oszi esti halászléje volt. Megállapítottuk, hogy megérdemelne érte néhány pecsétet a füzetébe ...
(A túra összes képét a szokott helyen lehet megnézni.)

Nincsenek megjegyzések: