Százhúsz barátságos emelet és egy hosszú túra

Szakasz: Nagyvázsony - Kislőd vá. (7. sz. túra)

Időpont: 2011. április 2.

Résztvevők: Erika, Totó, Gazsi, Zita, Zsófi, Andris, Kata, Király Laci, Pálfi Ildi, Sz. Kis Ági és Laci

Táv: 24,8 km. A túrázó idő tisztán 6:20 volt.


Alkalmi megállók mellett Kabhegyen és az urkúti presszóban időztünk hosszasabban összesen 2:00 terjedelemben. Így összesen 8:16-ot töltöttünk túrázással, és eközben összesen 600 méter emelkedőt nyomtunk le.

Nagyvázsonyból a Kab-hegy tetejére annyit mentünk fölfelé, mintha egy 120 emelet magas épületet másztunk volna meg. De minden eddiginél kellemesebb, barátságosabb volt a kab-hegyi emelkedés, majdnem hogy jól esett.

De kezdjük a legelején, vagyis péntek délután, amikor elindultunk Nagyvázsonyba Budapestről. Az Sz. Kis család teljes lendülettel belefutott a Fradi-Újpest meccsbe, aminek következtében csekély egy órát kóvályogtak a Nagyvárad tér környékén, mire összeszedték Ildikót, aki viszont egy elő Kék Túrát tett meg hátán az alvós és kirándulócuccal az Ecseri úti metrómegállótól a Lurdy Házig (ugyancsak a futball meccs miatti lezárások következtében). A kései vacsora viszont jó volt a Vázsonyvölgy Fogadóban, csak kicsit elhúzódott, és így rövidre sikerült az éjszaka.

Reggel ugyanis fél 7-kor akartunk indulni Kislőd-Városlőd vasútállomásra, ahol az autókat terveztük hagyni, hogy ott várják, amíg a túra végén megérkezzünk. Kicsit persze csúsztunk, ráadásul Totóék kocsiját leraktuk Úrkúton, hátha lesz (lett), aki hamarabb ki akar szállni a túrából. A fogadó háziasszonya, Judit volt olyan kedves, és a korai óra ellenére eljött velünk, hogy aztán az ő kocsijával jöhessünk vissza a kiindulási helyre.

Kellemes, langyos időben indultunk, később pedig kifejezetten melegünk lett, és ebben egyaránt szerepet játszott a felhők mögül gyakran kikukucskáló napsugár, és a Kab-hegy 120 emeletnyi magassága, bár szó ami szó, az utolsó 200 métert leszámítva nem volt igazán kemény emelkedő.

Sajnos menet közben kiderült, hogy a Nagyvázsonyban még működő fényképezőgép cserbenhagyott, így aztán a túra hátralévő részén az iPhone-ra voltunk utalva a fényképkészítés terén.

A rádiótorony tövében elköltött ebéddel összekötött pihenő azért jólesett, volt, aki még napozott is egy kicsit.

A lefelé vezető út is kellemesnek bizonyult, bár a betonúton való gyaloglás nem kedvence egyikünknek sem. De még ez is sokkal jobb volt, mint a kidőlt fenyőfák közt bolyongva keresgélni a kék jelzéseket meg az ösvényt Úrkút fölött.

A pecsételőhelyet gyorsan megtaláltuk, tekintettel arra, hogy a büfé a Kék Túráról van elnevezve. A község másik nevezetessége az őskarszt, ahol nem csak a sziklák szolgáltak némi látványossággal, hanem a fotográfus is, aki váratlanul előbukkant a fák közül két modellnek látszó lánnyal ...

Átvágtunk egy odvas keltikéktől illatozó erdőrészleten, majd egy bekerített, széles mezőn (kiderült, hogy fiatal tölgyes), átmásztunk a kerítésen, és kellemes sétával értünk el a tervezett végpontra.

Nagyon jó kis túra volt!

További képek a szokott helyen.