Szakasz: Szarvaskő - Sirok (22. sz. túra, Mátra)
Résztvevők: Király Laci, Zita, Kata
Időpont: 2014. szeptember 20.
Táv: 19,9 km
Szint: +512/-582
Már régóta aggasztotta a Király család túrában aktív részét, hogy lemaradásban van egyes szakaszokon, ezért megragadtuk a jó idő adta lehetőséget, hogy bepótoljunk egy túrát a Mátra és a Bükk hegység közötti szakaszon.
Még csak nagyon korán sem kellett indulni, viszont különböző okok miatt útközben többször megálltunk, így a túravezetővé előlépett örökös tvh. (túravezető-helyettes) sietősre fogta az autóját. Ennek köszönhetően aztán sikerült negyedórával a buszindulás előtt Sirokra érni, ahonnan bebuszoztunk Egerbe, majd gyors átszállással elértünk Szarvaskőre.
A buszról leszállva kiderült, hogy nem hoztunk fényképezőgépet, de az okostelefonos korában ez nem probléma. Szelfiztünk egyet gyorsan a szarvaskői buszmegállóban, és nekivágtunk az útnak.
A faluból már határozott emelkedőn jutottunk ki, amely jó darabon folytatódott. Mire kicsit meglankásodott, addigra épp le is kellett róla térni, ezt majdnem elrontottuk.
Egy nyitott területre értünk, ahonnan egyrészt szép kilátás nyílott az általunk hátrahagyott völgyre, másrészt megjelentek az őszi kikericsek, továbbá egy megtermett őzlábgomba is.
A Gilitka gödre nevű helyen éles jobbkanyart vesz a kék jelzés, amit azonban gyakorlatilag lehetetlen észrevenni, mert épp egy nagyszabású természetátalakítási munka van ott folyamatban, ami a fák totális eltávolításával jár az útépítés mellett. A fákat is sajnáltuk, de még inkább a jelzés hiányát. Szerencsére éltünk a gyanúperrel, és az iPhone-ra letöltött Stempli nevű alkalmazás segítségével megtaláltuk a helyes utat (ami egyébként éppenséggel a most építés alatt álló erdei autósztráda).
Innen már lefelé tartott az út, miközben a völgyből felhallatszott a szarvasbőgés. Úgy terveztük, hogy a pecsételőhelyen, a rozsnakpusztai erdészháznál ebédelünk, ami végül úgy is volt, de elég nehéz volt a közelben olyan helyet találni, ahol egyáltalán le lehet ülni valamire, ami nem a nedves föld.
Innen Sirokig már gyorsan eljutottunk, érintve utunk talán legszebb részét, ahol a csapadékos nyár hatására fűvel sűrűn benőtt ösvény úgy csillogott a beszűrődő napfényben, mintha Óz Smaragdvárosának a főutcáján járnánk.
Attól persze, hogy szép volt, még hosszú is volt, és nagyon megörültünk, amikor várromnak látszó dolgok bukkantak fel az ösvény mentén. Azt hittük, hogy megérkeztünk, de ez még csak a Törökasztal, illetve kicsit később a Barát- és az Apáca-szikla volt, még csak nem is a vár. Ami amúgy csöppet sem romos, sőt, nagyon szépen rendben van tartva. Ezt persze közelről a lányok nem láthatták, mert ők lent várták a túrának azt a tagját, akit a krónikás közismert szerénysége nem enged megnevezni (de azért aki figyel, azt tudja ...).
Mindazonáltal a település még ehhez képest is messze van, nem is beszélve a pecsételőhelyről. Ha nem is vasárnap délutáni erdei séta, de azért kellemes túraszakasz volt.
További képek
a szokott helyen.
