Verőfényes Húsvét a Balaton-felvidéken

Résztvevők: a teljes Király család (Zita, Kata, Andris, Királylaci)
Időpont: 2009. április 11. és 12.
Helyszín: 6. sz. túrából az első napon a Nagyvázsony - Csere kút (itt csatlakozik a kékhez a Köveskálra vezető kék kereszt) szakasz kb. 17,6 km + 1,6 km Köveskútig. A második napon Káptalantóti - Csere kút szakasz kb. 15,2 km + 1,5 km föl meg le a Csobáncra + 1,6 km Köveskútig.
Idő: Az első napon kb. 5 óra (45 perc állásidővel) a másodikon 7,5 óra (másfél óra állásídővel + a csobánci kitérő 1 órája)
Bélyegző helyek: első nap 3 (Nagyvázsony, csicsói erdészházak, Balatonhenye) a második nap 2 (Káptalantóti, Szentbékkálla)
(A távolsági és időadatok megfelelő regisztráló műszer hiányában csak becsültek!)

Nem egyszerű a kék túrázók élete, ha csak egyetlen autóval vannak, és a tömegközlekedésre szorulnak. Az egyetlen buszjárat, amely délelőtt Köveskálról Nagyvázsonyba megy (az is csak munkaszüneti napok kivételével) fél 11-kor indul, és jó egy órás tekergés után érkezik meg. Viszont így végignézhettük a Káli medence számos kis faluját, és az sem volt hiábavaló.
A Kinizsi vártól kétszer indultunk el, mert először elfelejtettünk pecsételni, 10 perc után fordultunk vissza ...

Vázsonykő várától negyedórányi járásra található a pálosok romjaiban is impozáns Szent Mihály kolostora. Azon töprengtem, hogy vajon a vár miatt érkező autós túristák közül hányan veszik a fáradságot, hogy felkeressék? Nekünk mindenesetre nagyon tetszett. Ráadásul nem is csak ez az egy rom van a közelben, egy bő fél órányi járásra (de tényleg, nem úgy mint Nagykapornak ...) ott van az Ilona kápolna romja, meg a Tálodi kolostoré is.


Nagyvázsony után egy szakaszon szekérúton halad a jelzés, és ahogyan a virágzó fák között leereszkedtünk a sárga gyermekláncfűvel telepettyegetett, harsogó zöld füvű rétre, arra gondoltunk, hogy ugyanez a látvány tárulhatott évszázadokkal ezelőtt is az erre járó utazók, katonák, egyházi emberek szeme elé is.




A tálodi rom után egy elég unalmas útszakasz következett. Eleinte az erdőben haladtunk nyilegyenesen, enyhe emelkedővel, de aztán egy országutat keresztezve egy makadám útra tértünk, és nem esett nagyon jól a tűző napon (erre később még visszatérek) még két kilométert caplatni, és közben nyelni a port, amíg el nem értük a csicsói erdészházakat. Itt bélyegeztünk, ettünk, láttunk egy menyétet, amelyik felszaladt a fenyőfára (Zita szerint egy nagy mókus volt, de ekkora mókus nincs, szerintem) - viszont vizet csak úgy tudtunk szerezni, hogy bekönyörögtük magunkat az erdei iskolába, és engedtünk a csapból.
(folyt.köv.)