Ki mondta, hogy a tavasz a legszínesebb évszak?

Szakasz: Hévíz - Vállus (3. sz. túra vége, 4. sz.túra első fele))

Időpont: 2011. november 19.

Résztvevők: Király Laci, Mariann, Sz. Kis Ági, és Sz. Kis Laci.

Táv: 17,5 km a GPS szerint, mert Keszthelyen csak egyenesen átvágtunk, és ez rövidítette az útvonalat. A tiszta menetidő 3:51 volt, emelkedés alig volt, osszesen 220 m-t mentünk fölfelé.

A jelentkezők kis száma miatt úgy döntöttünk, hogy nem utazunk el már előző este valahová Keszthely környékére, hogy ott aludjunk, és kényelmesen elérjük reggel 8:01-kor Válluson a buszt, hanem kora hajnali indulással lendületből tesszük meg az év utolsó előtti túráját. Ehhez negyed ötkor kellett kelni reggel ...







... de ez aztán akkora lendületet adott, hogy nagyobb megállás nélkül, ahogy mondani szokás "egytrappban" lenyomtunk 17,5 kilométert, csak egyszer álltunk meg a TESCO-ban, de erről majd később. Mariannból a végére előtört a sportember, és lelkesen ünnepelte a 4,7 km/órás átlag-sebességi csúcsot, amit ezen a túrán elértünk.

A buszt egyébként kényelmesen elértük még úgy is, hogy beugrottunk a keszthelyi állomásra előtte, hogy pecsételjünk, mert azt már tudtuk, hogy le akarjuk vágni a város  belső részét érintő túraszakaszt.   Pontban 9-kor készítettük el az induló képet a  hévízi gyógyfürdő buszmegálló melletti bejáratánál. Igen megnyerő volt a fürdő környékének rendezettsége, és izgalmas a hideg reggelben felszálló gőzökből kibontakozó fürdőház látványa.






Az igazi élményt azonban mégiscsak a Hévíz-Keszthely bicikliút első szakasza jelentette furcsa, lombhullató fenyőivel - igazán szép látvány volt.

A teljesen sík kerékpárúton jó ütemben haladva értünk Keszthelyre, ahol - mint említetten - levágtunk egy nagy hurkot, amelyet nyilván azért iktattak a túrába a szervezők, mert itt van az előző szakasz vége, és a következő kezdete, ezt szerencsés a tömegközlekedéshez kapcsolni (plusz a Festetics kastély, amelyet ezúttal mi kihagytunk.)

Keszthely másik végén, ahol a térkép szerint le kellett térni Gyenesdiás felső széle irányába egy jó megtermett TESCO áruház állta az utunkat - szinte szó szerint, mert hogy egy darabig láttuk a kék jelzést, de aztán az áruház mögötti útépítés lényegében megoldhatatlan feladat elé állított volna bennünket, ha nincs velünk a mindentudó GPS.

Kellemes sétával elértük, majd elhagytuk Gyenesdiást, és megkezdtük a hosszú, de enyhe emelkedő szakaszt.

Habár ekkorra már nagyjából túl voltunk az út első felén, még csak most értünk be az erdőbe, amely egészen különleges látványt nyújtott. A fákat vékony fehér zúzmara réteg borította a 0 fok alatti hőmérséklet és a reggel óta megmaradt köd miatt. A levelek már a legtöbb fáról lehullottak, és nagy sárga és barna foltokban virítottak a földön, néhány esetben azonban még fennmaradtak az ágakon, és ott színesítették a látványt. A hosszan elhúzódó, kellemes ősz hatására az aljnövényzet is szépen díszlett, hozzáadva a zöld színt is a látványhoz. Ritkán látható színkavalkád!

A korai indulásnak köszönhetően fél kettőre már ismét a vállusi autóbusz állomáson voltunk, ahol gyorsan megettük a szendvicseinket (a szittyák a szabadban kissé dideregve,a gyógyerek [copyright: Pálfi Józsi] az autóban ülve, jó melegben), és a reggeli lendületet megtartva elindultunk haza.

Nagyszerű, változatos és egyáltalán nem megerőltető túra volt, amelynek további képei a szokott helyen megtalálhatók.

5. sz. túra komplettírozva

Szakasz: Badacsonytördemic - Tapolca (5. sz. túra)

Időpont: 2011. november 6.

Résztvevők: Zita, Király Kata , dr. Bajzik András, Király Laci, Farkas Erika, Totó, Gazsi, Mariann, Pálfi Ildi, Pálfi Józsi, Shellyke, Sz. Kis Ági, és Sz. Kis Laci.

Táv: 14,1 km a GPS szerint, de ez azért nem ilyen egyszerű. A 2009. október 24-re tervezett Badacsonytördemic - Tapolca  szakaszból akkor a Tördemic - Szigliget alszakaszt engedte lejárni az időjárás. Most megtettük a szakasz maradékát, pontosabban túraszervezési okokból a Badacsonytördemic - biciklisút - Szent György-hegy - Tapolca útvonalat. A tiszta menetidő 3:40 volt, az emelkedést a Szent György-hegyen hajtottuk végre, ami 370 m volt.

A Szent György hegyről lefele, a bazaltorgonák között.

Még képek

A Tapolcai medence avarszőnyegen és aszfalton

Szakasz: Vállus - Tapolca (4. sz. túra második fele)

Időpont: 2011. november 5.

Résztvevők: Zita, Király Kata , dr. Bajzik András, Király Laci, Farkas Erika, Gazsi, Sz. Kis Ági, és Sz. Kis Laci.

Táv: 15,6 km a GPS szerint, de de ebben benne van a kb. 1 km-es kitérő a Kőorr nevű helyre, ahonnan kitűnő kilátás nyílt a környező tüskés bozótra. Egy rövid emelkedő után lefelé ereszkedtünk, majd síkban tapostuk az útpadkát.  A tiszta menetidő 4:05 volt, összesen kb. 280 métert mentünk fölfelé.

Két tele autóban, népesebb csapattal vágtunk neki a kétnapos túrának. A tapolcai buszállomásra érkezve felszálltunk a Vállusra induló buszra, és jelentős mértékben a kéktúra útvonalán kanyarogva rövidesen leszálltunk Válluson. Az időjárás a 2011-es túrázós formáját hozta, ragyogó napsütés, kellemes idő indított útra bennünket.

Enyhe emelkedőn hagytuk el a falut. Lábunk alatt hol sárga, hol rőt, hol zöldes avarszőnyeg susogott. A tél, és a nagy szelek még nem törték meg a leveleket, bokáig járhattunk az avarban, és az út során többször is volt olyan érzésünk, hogy a WinXP „Ősz” című desktop képében gyaloglunk.

Az enyhe emelkedő enyhe lejtésbe fordult, majd el kezdett felkapaszkodni a szemközti szőlőhegyre. Klasszikus Balaton-felvidéki táj vett körül bennünket: nyaralók, szőlők, és a környék nagyobb hegyeinek itt-ott kibukkanó látványa. Az első lendülettel már fel is értünk az első remek kilátó helyre, ahol Tapolcai medence csaknem teljes panorámáját élvezhettük.

Tovább kapaszkodva a Kő orra alatt vezetett az út. Többen (bedőlve a túravezető hamis Hörpölin interpretációjának) úgy döntöttek, hogy a még jobb kilátás érdekében felkapaszkodnak a Kő orra nyereg csúcsára. Tüske szaggatta, bozót tépte a bátor felfedezőket, de végül a sűrű bokrokon kívül nem sikerült mást látni fentről sem.

Lefelé tartva Gazsi meglépett a szoros szülői felügyelet alól, amit Erika rosszul viselt, pedig mint tudjuk, rossz pénz nem vész el. Nem is veszett el, viszont kiderült, hogy ha Gazsi azt mondja, hogy „itt maradok”, az nem azt jelenti, hogy pontosan egy konkrét bokor mellett fog ácsorogni, hanem, hogy itt, a Keszthelyi hegységben, Magyarországon, vagy Európában valahol lesz megtalálható.

Innen már csak lejjebb volt az előre. Szépen lesétáltunk a hegyről, befutottunk Lesenceistvándra, utána Lesencetomajra, és ezzel le is tudtuk a kellemes őszi avarszőnyeges bóklászást.

Aszfalton, országút mellett, később Tapolcán a járdákon mentünk rendületlenül. 7,5 kilométeres betonos sétával fejeztük be az első napot, de senki sem fáradt el nagyon.

Este még négyen csatlakoztak a csapathoz. Ettünk, ittunk a szálláson, jól voltunk, úgy általában is.

További képek az indafotón.

Invalidusok kéktúrán

Szakasz: Városlőd - Bakonybél (8. sz. túra első fele)

Időpont: 2011. október 23.

Résztvevők: Király Kata , Király Laci, Mariann, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Zoli valamint Sz. Kis Laci meg Oszi, mint háztartási alkalmazott és fuvarozó.

Táv: 21,4 km a térkép szerint, de mi az érdektelen aszfaltos szakaszok elhagyásával 14,6-ot mentünk. A GPS éppen lemerült, így nincs track, és nem lehet tudni a tiszta túrázó időt sem. N47 09 33.6 E17 40 16.2 -től N47 14 28.8 E17 42 01.8-ig 3:45 perc telt el. A 400 m-as emelkedés mellett 400 m-t jöttünk lefelé.

A címbéli "invalidus" kifejezés arra utal, hogy az előző napi Kőris-heggyel tetézett túra elég sokat kivett a társaságból, és délután bizony volt olyan pillanat, amikor csak két elszánt fiatal (Sz. Kis Ági és Mariann) mutatott hajlandóságot a kirándulásra. Ráadásul a szombati ragyogó napsütést szottyos őszi időjárás váltotta fel, így aztán a kora reggeli indulás igazán nem a vidámság, móka és kacagás jegyében telt. Ezek után már meg sem lepődhetünk azon, hogy a túrázó csapat transzportálása közben Oszi kishíján letarolt egy szarvast az úton (vagy a szarvas kishíján letartolta a Volvo-t, nézőpont kérdése).

Maga a túra egyébként jól indult, mert vagy 3 km-rel a bélyegzőhelyként is működő Városlőd-Kislőd vasútállomás után kezdunk el gyalogolni, kihagyván a falun keresztül vezető betonutat. (Sajnos nagyon sok helyen vezet az Országos Kék Túra hosszú kilométereken keresztül forgalmas országút mentén, ami településen belül még csak-csak érthető, de terepen bizony nagyon kényelmetlen. Persze a nehéz erdészeti teherautók által pépesre taposott és ezáltal áthatolhatatlan sártengerré változtatott földutak sem jobbak semmivel.). Szóval elindultunk a kéken, és rövid kétszáz méter múlva teljesen tanácstalanul álltunk egy mező szélén, merthogy jelzés sehol. Végülis felderítőink egy szép, szabályos gömböt formázó fa törzsén megtalálták a jelzést, és így nekivághattunk az útnak.

Némi mezőjárás után befordultunk az erdőbe, amely igazán szép látványt nyújtott a magas szálfák között lebegő párán épp hogy csak átszűrődő napfénnyel. A hosszú, meleg és száraz ősz eredményeként alig néhány fa levele kezdett még színesedni, a többség nyári zöldben állt még, de épp ezért az a kevés sárga és piros nagyon feltűnően világított. 

Átkeltünk egy patakon, és egy ideig a patak mentén haladtunk előre, aztán egy éles fordulattal rátértünk a régi Városlőd-Királykapu-Franciavágás vasútvonal töltésére. Számításaink szerint hamarosan el kellett volna érni a Kunyhó nevű pontot, de az út csak nem akart fogyni, a tegnapi gyengélkedés pedig csak ott maradt a lábakban. Bár az erdő továbbra is nagyon szép volt, az út pedig kifejezetten könnyű, a hangulat továbbra sem lett vidámabb. 

Mire nagynehezen elértük a Kunyhót, már vagy három órája úton voltunk, és ez a térképre pillantva semmi jóval nem kecsegtetett. Attól tartottunk, hogy Németbányára kell rendelni a felmentő seregeket, hogy vigyenek bennünket szégyenszemre vissza a szállásra.

Ráadásul t Németbányára nem a kék jelzésen, hanem a kék kereszten mentünk, mert a füzet szerint a pecsételőhely a falu közepén van egy kocsmában a templom mellett. A kék kereszt nagyon rosszul jelzett út volt, de azért meglepően gyorsan beértünk a faluba, ahol kiderült, hogy a várt kocsmát már le is bontották, a pecsételőhely pedig a falunak azon a végén van, ahol a kék jelzés is elhalad. Mindenesetre nagyon örültünk annak, hogy mégiscsak jól állunk az idővel, ezért nekivágtunk a hátralévő 8.8 km-nek.

Egy idő után újabb - ezúttal erdei - betonút következett, amelyen mentünk egy darabig, aztán mégis hívtuk az autókat.

Nem volt nehéz és hosszú ez a túra, de az előző napi fáradtság és az elromló időjárás miatt nem bántuk, hogy a végét elblicceltük. Ráadásul a pecsételőhelyet sem sikerült megtalálnunk Bakonybélben, a Bakony Hotel furcsa, kis kerek bélyegzőjével tudjuk csak igazolni, hogy itt jártunk.

További fotók a szokott helyen.

A ciszterciektől a bencésekig

Szakasz: Zirc vmá. - Bakonybél (8. sz. túra második fele)

Időpont: 2011. október 22.

Résztvevők: Király Kata , Király Laci, Mariann, Sz. Kis Ági, Laci, és Oszi, mint hadtáp

Táv: 19,6 km a térkép szerint, de mi eltévedésekkel 22,5-öt mentünk. A túrázó idő tisztán 5:35 volt (bruttó 7:26). A 730 m-as emelkedés mellett 620 m-t jöttünk lefelé - a Kőris hegy senkinek nem lett nagy barátja...

Gondos előkészítés - könnyű kivitelezés. Ez a jó túra titka (meg még egy-két más dolog is...). Tehát péntek este megérkeztünk a bakonybéli szállásunkra, kicsit eszegettünk, iszogattunk, majd korán lefeküdtünk. Mindezt azért, hogy másnap reggel a 7-kor a faluból induló busszal Zircre vitessük magunkat. A zirci állomáson leszállva gyorsan pecsételtünk, majd sietve eltúráztunk a következő presszóig, ahol megkávéztunk (Közben azért induló fotó készült a ciszterci apátság udvarán.). Hiába, így indul egy jó túra!.

Innen azután szép kényelmesen tényleg komolyra fordultak a dolgok, és a zúzmarás mezőkön, és harmattól csöpögő erdőkön át ragyogó napsütésben haladtunk Borzavár felé.

Borzaváron valami kéktúra-csakra lehet, mert lelkes beérkezésünk után alig sikerült kikeverednünk a faluból. Jöttünk-mentünk a faluban, eltévedtünk a falu egyetlen utcáján, összebarátkoztunk a helyiekkel, végül nagy nehezen kitaláltuk, hogy merre is lehet a Szépalma fogadó. Mert arra kellett mennünk. Gyakorlatilag emelkedés nélkül, valami aszfaltozott bekötő úton értük el a Szépalma fogadót. A továbbra is hétágra sütő nap további sétára buzdított, így a társaság leszavazta a sört (üdítő). Egy picit aggasztó volt, hogy a következő 3 kilométerre kb 300 méteres emelkedő jutott a leírás szerint.

A messzi magasban láttuk a nagy fehér gömböt, és tudtuk, hogy oda megyünk. Kicsit ereszkedtünk még, hogy jobban essen az emelkedő, ami végre a lábunk elé került.

Ez a pár kilométer alaposan szétrázta a csapatot. Elől szaladt Mariann, utána a szittyák, majd a végén szuszogott Ágota, és messze leszakadva Sz. Kis Laci. Az utolsó pillanatig küzdelmes kaptató végén várt minket a kilátó, a piknik-pad, és egy kicsit arrébb a radarállomás. Ettünk, ittunk, majd átadtuk a helyünket zsizsegő kiscserkészeknek, és könnyű szívvel ereszkedni kezdtünk.

A végén hosszan ereszkedtünk Bakonybél felé, és jó időben elértük a falut, a házat, a fürdőszobát, ki-ki az ágyikóját, hogy azután este jóleső lankadtsággal tudjuk befogadni Oszi (hadtáp!) marha (nyak + pofa) pörköltjét egészséges tönkölybúzás sztrapacskával.

Vissza a Bakonyba

Szakasz: Zirc vmá. - Jásd. (9. sz. túra első fele)

Időpont: 2011. október 2.

Résztvevők: Király Kata, Király Andris, Király Zita, Király Laci, Sz. Kis Ági és Laci, Marcipán

Táv: 16,9 km. A túrázó idő tisztán 4:35 volt (bruttó 5:39). A 250 m-es emelkedés mellett 450 m-t jöttünk lefelé - nem a magas csúcsok túrája volt ez...

Nagyon szép napsütésben indultunk Zircről, az állomás mellett egy ház kertjében még virágzó lila akácot is találtunk.
Utána viszont már nem volt valami nagy élmény az út, kilométereken keresztül haladtunk az enyhe lejtőn fölfelé Nagyesztergár irányába.
Nagyesztergár után viszont alig néhány száz méter kellett ahhoz az erdőben, hogy kicsit eltévedjünk, és teljesen feleslegesen lemenjünk egy patakvölgybe - aztán meg föl újra.

Bakonynánáig aztán egyetlen emberkéz alkotta dologgal találkoztunk, a veimpusztai meglepően nagy épület romjaival.Később ismét találkoztunk a Gaja patakkal, amelyet már korábbi útjainkról jól ismertünk. Bakonynána azonban a lapos terep ellenére is távolabbinak tűnt, mint a füzet szerinti 10,5 kilométer.

Egy mesterséges tó partján megebédeltünk, és egy expedíciós csapat bement a faluba bélyegezni. A helyi kocsma meglepően kulturált volt, mind a berendezést, mind a személyzetet illetően.Miután továbbindultunk, a csapat néhány tagja rögtön különórát is vett, mert jó egy kilométer elteltével jött rá a túravezető, hogy a hatalmát megtestesítő, jogarként is szolgáló túrabotját az ebédelőhelyen hagyta, amiért vissza kellett menni...

A túrafüzet szerint amúgy már csak öt és fél kilométer volt innen hátra, de valahogy nem akart fogyni a távolság, annak ellenére sem, hogy a Gaja továbbra is nagyon szép környezetet teremtett magának (és egyben szép látványt nekünk).
Végül aztán csak megérkeztünk Jásdra egy kopár fennsík leküzdése után, de általános vélemény volt, hogy ez most nem kerül be a legkedvesebb túrák közé. Később Zita kiderítette, hogy erős Nap-kitörés volt aznap. Talán ez lehetett a baj ...
                                                                                     

További képek az Indafotón.