Invalidusok kéktúrán

Szakasz: Városlőd - Bakonybél (8. sz. túra első fele)

Időpont: 2011. október 23.

Résztvevők: Király Kata , Király Laci, Mariann, Sz. Kis Ági, Sz. Kis Zoli valamint Sz. Kis Laci meg Oszi, mint háztartási alkalmazott és fuvarozó.

Táv: 21,4 km a térkép szerint, de mi az érdektelen aszfaltos szakaszok elhagyásával 14,6-ot mentünk. A GPS éppen lemerült, így nincs track, és nem lehet tudni a tiszta túrázó időt sem. N47 09 33.6 E17 40 16.2 -től N47 14 28.8 E17 42 01.8-ig 3:45 perc telt el. A 400 m-as emelkedés mellett 400 m-t jöttünk lefelé.

A címbéli "invalidus" kifejezés arra utal, hogy az előző napi Kőris-heggyel tetézett túra elég sokat kivett a társaságból, és délután bizony volt olyan pillanat, amikor csak két elszánt fiatal (Sz. Kis Ági és Mariann) mutatott hajlandóságot a kirándulásra. Ráadásul a szombati ragyogó napsütést szottyos őszi időjárás váltotta fel, így aztán a kora reggeli indulás igazán nem a vidámság, móka és kacagás jegyében telt. Ezek után már meg sem lepődhetünk azon, hogy a túrázó csapat transzportálása közben Oszi kishíján letarolt egy szarvast az úton (vagy a szarvas kishíján letartolta a Volvo-t, nézőpont kérdése).

Maga a túra egyébként jól indult, mert vagy 3 km-rel a bélyegzőhelyként is működő Városlőd-Kislőd vasútállomás után kezdunk el gyalogolni, kihagyván a falun keresztül vezető betonutat. (Sajnos nagyon sok helyen vezet az Országos Kék Túra hosszú kilométereken keresztül forgalmas országút mentén, ami településen belül még csak-csak érthető, de terepen bizony nagyon kényelmetlen. Persze a nehéz erdészeti teherautók által pépesre taposott és ezáltal áthatolhatatlan sártengerré változtatott földutak sem jobbak semmivel.). Szóval elindultunk a kéken, és rövid kétszáz méter múlva teljesen tanácstalanul álltunk egy mező szélén, merthogy jelzés sehol. Végülis felderítőink egy szép, szabályos gömböt formázó fa törzsén megtalálták a jelzést, és így nekivághattunk az útnak.

Némi mezőjárás után befordultunk az erdőbe, amely igazán szép látványt nyújtott a magas szálfák között lebegő párán épp hogy csak átszűrődő napfénnyel. A hosszú, meleg és száraz ősz eredményeként alig néhány fa levele kezdett még színesedni, a többség nyári zöldben állt még, de épp ezért az a kevés sárga és piros nagyon feltűnően világított. 

Átkeltünk egy patakon, és egy ideig a patak mentén haladtunk előre, aztán egy éles fordulattal rátértünk a régi Városlőd-Királykapu-Franciavágás vasútvonal töltésére. Számításaink szerint hamarosan el kellett volna érni a Kunyhó nevű pontot, de az út csak nem akart fogyni, a tegnapi gyengélkedés pedig csak ott maradt a lábakban. Bár az erdő továbbra is nagyon szép volt, az út pedig kifejezetten könnyű, a hangulat továbbra sem lett vidámabb. 

Mire nagynehezen elértük a Kunyhót, már vagy három órája úton voltunk, és ez a térképre pillantva semmi jóval nem kecsegtetett. Attól tartottunk, hogy Németbányára kell rendelni a felmentő seregeket, hogy vigyenek bennünket szégyenszemre vissza a szállásra.

Ráadásul t Németbányára nem a kék jelzésen, hanem a kék kereszten mentünk, mert a füzet szerint a pecsételőhely a falu közepén van egy kocsmában a templom mellett. A kék kereszt nagyon rosszul jelzett út volt, de azért meglepően gyorsan beértünk a faluba, ahol kiderült, hogy a várt kocsmát már le is bontották, a pecsételőhely pedig a falunak azon a végén van, ahol a kék jelzés is elhalad. Mindenesetre nagyon örültünk annak, hogy mégiscsak jól állunk az idővel, ezért nekivágtunk a hátralévő 8.8 km-nek.

Egy idő után újabb - ezúttal erdei - betonút következett, amelyen mentünk egy darabig, aztán mégis hívtuk az autókat.

Nem volt nehéz és hosszú ez a túra, de az előző napi fáradtság és az elromló időjárás miatt nem bántuk, hogy a végét elblicceltük. Ráadásul a pecsételőhelyet sem sikerült megtalálnunk Bakonybélben, a Bakony Hotel furcsa, kis kerek bélyegzőjével tudjuk csak igazolni, hogy itt jártunk.

További fotók a szokott helyen.