Dunántúli ötnapos - Negyedik nap: Derű és ború

Időpont: 2016. március 14.
Szakasz: Gérce-Sárvár
Megtett táv: 13,2 km (Endomondo szerint 3,2 + 10,8 km)
Szintkülönbség:+84/-103
Menetidő: 2:30

Résztvevő: Kata, Bajzik Andris, KirálylaciErre a napra terveztük a Szeleste-Sárvár 20 km-es szakasz megtételét. A felhők feloszlottak, és kissé hűvös, de szép napos idő ígérkezett, vagyis ideális feltételek a hosszú túrához.
Mégsem indult jól a nap, Kata ugyanis már reggel jelezte, hogy nem jó a gyomra, és úgy általában nem érzi jól magát, de azért vállalkozott az útra. Azt terveztük, hogy a vasútállomáson szállunk fel a  buszra 11 óra 6 perckor, és délben indul a túra Szelestéről vissza Sárvárra. Tagadhatatlan, hogy kicsit késve indultunk el a szállásról (elismerem: miattam), de ettől még ütemes tempóban haladva akár el is érhettük volna a buszt, ha egyrészt nem dőlünk be a a kék jelzésnek, amelyről azt hittük, hogy elvisz az állomásra, de közben új útvonalat jelöltek ki, és mégsem, szóval itt vesztettünk 2 percet, másrészt a busz is hamarabb jött egy kicsit, úgyhogy hiába voltunk ott a megállóban pontosan a menetrend szerinti indulásra, már csak integethettünk a távolodó járatnak.
Miközben - már egy kis kerülővel, a város főutcáján keresztül - visszasétáltunk a szállásra (ezzel 3,2 km-t megtéve) a szép napos időben, úgy döntöttünk, hogy inkább megtesszük a másnapra tervezett rövidebb szakaszt Gérce és Sárvár között, tekintettel arra is, hogy a következő napra havas esőt jósolt a meteorológia. Ez amúgy tényleg be is jött, de ami miatt  végképp jól döntöttünk, az Kata erősen leromlott fizikai állapota volt.
Máskor alig értünk a nyomába, most alig haladt, 40 percenként meg kellett állnunk pihenni. A kék túra városi kerülőjét ki is hagytuk. Mire visszaértünk, már lázás is volt, a délután hátralévő részében már csak aludt.
Maga a túra egyébként kellemes és könnyű volt, leszámítva az első szakaszt Gérce után, amikor a szép napsütés mellett olyan erős szembeszelünk volt, hogy szinte menni is alig tudtunk. A szép kis sitkei templomocska után (amúgy megváltoztatták a túra nyomvonalát, hogy ezt is érintse - helyes döntés volt!) már kellemesebb erdei séta következett.
Ezen a napon is volt vad-élményünk. Míg a Szajki-tavaknál legalább száz méterre volt tőlünk az utat keresztező szarvascsapat, ezúttal legfeljebb 30 méterre lehettek. Olyan hirtelen jelentek meg, hogy még a fényképezőgépemet sem volt időm bekapcsolni, úgyhogy ezt most nem sikerült megörökíteni.
Másnap vigasztalanul esett az eső, Kata állapota sem javult, úgyhogy megnéztük még a várat, és hazajöttünk. Így lett négy napos a "Dunántúli Ötnapos"